Szembenéz a nőiséggel

A Mai Manó Ház kiállításán Drozdik Orshi 1975 és 1995 között készült fotói a nők identitására és a nőknek a művészeti, tudományos életben betöltött szerepére kérdeznek rá.

„Én egy fénykép vagyok / fekete fehéren a papíron / kinagyítva, előhívva, / kinyomtatva, kivágva, / Nézhetsz engem órákig / Én nem bánom, hogy nézel / a kiállításon, az újságban / a múzeumban a falakon” – olvashatjuk Drozdik Orshi egyik fekete-fehér fotója mellett a művész Mai Manó Házban rendezett kiállításán, mely az 1975 és 1995 között készült munkáit mutatja be. Drozdik viszonya a fotográfiához pedig igencsak filozofikus, melyet már az első, „Szempillantás és sóhajtás” címet viselő teremben érezhetünk. A falakon a művész 1977-ben készült képmásai sorakoznak, melyek a legkülönfélébb variációkban jelennek meg: a darabokra vágott fotópapírokon az arcok hol kettészakadnak, hol megkettőződnek, hol meg darabossá válnak, mintha csak az emberi identitás megfoghatatlan, örökké változó jellegére utalnának. A képek azonban ennél többről szólnak, nevezetesen az alkotónak a fiatalkori önmagához és a férfiak uralta patriarchális társadalomhoz fűzött gondolatairól.

– Ezek a képek egy fiatal nőművésznek az aggodalmas fotói, amelyeken farkasszemet néz a jövőjével vagy azokkal, akik őt nézik – mondta a művész a sajtónak adott tárlatvezetésén. Drozdik szerint huszonévesnek lenni és „elkezdeni az életet” ugyanis rettenetesen nehéz, hiszen ekkor tanuljuk meg, hogyan nőjünk fel a vágyainkhoz. A tárlaton egyes képek mellett szerelmes verseket is olvashatunk, melyeket azonban a művész nem egy másik személyhez írt, hanem önmagához, a világhoz és ahhoz a társadalmi pozícióhoz, melybe beleszületett. – Nagyon eltökélten próbáltam megközelíteni ezt a problémát: mi van akkor, ha nő vagyok, és ki tudom fejezni azokat az érzéseimet, gondolataimat, amelyeket én érzek, és nem azokat, amiket megtanultam – mondta a művész. A szerelmes versek ezért vádiratok, melyeket a marginális helyzetbe került nőművész „címzett” a patriarchális társadalomnak, így beszélve azokról a szerepekről, melyeket rákényszerítettek.

A második, „Individuális mitológia és az AktModell” című teremben már a test egészére és mozgására esik a hangsúly. Az 1975-ben készült képeken aktmodell beállításokról készült felnagyított fotókat láthatunk, melyeket Drozdik a szemiotika tudományához hasonlóan mint jeleket elemzett, vagyis megfigyelte, hogy a test mozgása által hogyan változik az értelmük. Egy másik sorozatán már magát fotózta performansz közben, testére szabadtáncosok képeit vetítette. Egy újabb szekcióban az 1978-as, Amszterdamban készült meztelen önportréi sorakoznak, melyekkel a korabeli pornográf ábrázolásra reagált, így emelve ki a nőt az eltárgyiasított szerepből.

A Mai Manó Ház második emeletén már Drozdik tudományos érdeklődése kap szerepet. A művész 1984-től 1995-ig Európa és Amerika természettudományos múzeumaiban készített sötét tónusú fotókat a fizikai, kémiai mérőeszközökről, kémcsövekről, edényekről, palackokról és anatómiai modellekről, melyeket egy általa kitalált XIX. századi fiktív kutató, Edith Simpson szemén keresztül vizsgál. Ezzel a gesztussal Drozdik, akárcsak az aktmodellek kapcsán, kritikusan szemlélte tárgyát, ezúttal a természettudományt. – A fotókon szereplő tárgyakat nézve feltehetjük a kérdést: kik írják a természettudományos narratívákat? Ezeket nagy többségében férfiak írták, Orshi pedig a nő helyét keresi ebben a tudományos térben, melyet szintén a patriarchális rendszer irányít – mondta a kiállítás kurátora, Boros Lili.

A tárlatvezetés után megkérdeztük Drozdik Orshit, hogyan viszonyul a hetvenes években készített képeihez. – Mély sajnálattal néztem erre a fiatal művésznőre, aki tulajdonképpen én vagyok. Láttam rajta, hogy mennyi küzdelemmel és akarattal néz szembe a jövőjével – mondta az alkotó, aki egyetemi oktatóként is mély együttérzéssel viszonyult a hallgatóihoz. – Láttam rajtuk, hogy kezdő művészként milyen nehéz sorsot vállalnak, hiszen a művészet manapság nem fontos az embereknek, csak egy kis közösség érdeklődik iránta.

A jelenkor nőábrázolása kapcsán szintén negatív véleménnyel van. – Ugyanolyan patriarchális a nők megjelenítése, mint régen. A popkultúrában kisajátították a pornográf képzeletet. Nincsenek tiltások, és ez pszichésen is megváltoztatta az embert. A vágy XIX. századi formája teljesen megszűnt.

Infó

Drozdik Orshi: A fénykép és a szerelmes vers 1975–1995

Kurátor: Boros Lili

Megtekinthető október 9-ig

Keddtől vasárnapig: 12.00-19.00

Hétfőn és ünnepnapokon zárva