„Megéri az Orbán-rendszer határon túli kegyeltjének lenni, akár a korábbi elvek és nézetek feladásával is”

Ez ma mély törésvonal, amely megosztja a szlovákiai magyar társadalmat is. Hushegyi Gábor esztétát kérdeztük.

Egy korábbi interjúm után Ön a Felvidék fogalom használata kapcsán arra figyelmeztetett, hogy ezt a magyar jobboldali média és a magyarországi politikai közbeszéd sulykolja, de sok szlovákiai magyar nem felvidéki magyarként azonosítja magát. Ez azért tűnik „különcködésnek”, mert az erdélyi, vajdasági, kárpátaljai magyarok inkább így azonosítják magukat, mint romániai, szerbiai, ukrajnai magyarként. Miben más az Önök esete?

Alapvetően eltérő a Felvidék meghatározás, érzelmi, politikai tartalmat hordoz, ami időről-időre még változik is. Nagyon szerencsétlen és értelmetlen megközelítés a fogalom használatának tiltása, de ugyanakkor figyelemelterelés és a jól informált cinkosok összekacsintása azt állítani, hogy ez a fogalom nem a szlovákok ellen irányul, mert számtalan példa ennek ellenkezőjét bizonyítja.

Mondana egyet?

Egy korábbi magyarországi házelnök például a bilaterális magyar-szlovák tárgyalásokon egyetlen alkalommal sem mondta ki hogy Szlovákia vagy Szlovák Köztársaság, csak a Felvidék kifejezést használta. Ez enyhén mondva diplomáciai faux pas, kevésbe körmönfontan fogalmazva közjogi méltósághoz méltatlan vagy nem szobatiszta viselkedés. Az ilyen magatartás könnyen olvasható, célja a szlovák tárgyalófél megalázása, illetve a magyar nemzet már-már patologikus felsőrendűségének kifejezése.

Vagyis beteges?

Igen, beteges, mert a szlovák fél legtöbbször disztingváltan, ugyanakkor csodálkozva veszi tudomásul magyar tárgyalópartnerének ezt a deffektusát. A Felvidék fogalom használata komoly feladat elé állítja mind az etnológusokat, mind a nyelvészeket is. Alig egy éve zajlott le egy ilyen terminológiai vita a szlovákiai magyar és szlovák nyelvű sajtóban, mégpedig Ivan Korčok szlovák külügyminiszter nyilatkozata kapcsán. (A szlovák tárcavezető Kövér László egy somorjai szoboravatáson elhangzott beszéde kapcsán diplomáciai jegyzékben kifogásolta többek között azt is, hogy Szlovákia nem Felvidék. szerk. megj.) Liszka József etnológus ekkor figyelmeztetett arra, hogy e fogalom eredeti jelentése feltételezhetően még a 19. század közepéről Kossuth Lajostól származik, aki Árva, Liptó és Szepesség, tehát a mai Észak-Szlovákia hegyes, dombos területeinek közös megnevezéseként használta. Az utódállamok létrejötte után változott meg a jelentése és Szlovákia szinonimájává vált. Ám jelenleg legalább két jelentését különböztetjük meg, egy szűkebbet és tágabbat, ez utóbbi a Szlovák Köztársaság megnevezésének tudatos politikai bojkottálása és helyettesítése, valamint szűkebb értelemben a magyarok lakta dél-szlovákiai területek megnevezése. Az ezredfordulóig csak elvétve használták Szlovákiában a Felvidék, felvidéki fogalmat, de tegyük hozzá, hogy a két világháború közötti korszakban is. Napjainkban egyre elterjedtebb jelenséggé válik a sajtóban is. De amint Hizsnyai Tóth Ildikó nyelvész és műfordító találóan megjegyezte, a Felvidék kifejezés használata vagy elvetése annak is függvénye, hogy Budapestre vagy Pozsonyra tekintünk, mint igazodási-, vagy életközpontra.

A szlovákiai magyarság sem egységes e téren, hiszen az ottani sajtó egy része is felvidékiként azonosítja magát. Gondolom nem ez az egyedüli törésvonal. Mi az, ami alapvetően megosztja a közösséget - ideológiai különbségek, az Orbán-kormányhoz való viszonyulás? Utóbbi igen jelentős faktor más határon túli területeken.

Nagyon durva egyszerűsítés lenne azt állítani, hogy az autoriter Orbán-kormány szlovákiai magyar támogatói lennének a felvidéki magyarok, az Orbán-rendszert elutasítók pedig a szlovákiai magyarok, minden képlet és mintázat ennél sokkal összetettebb. Több törésvonal létezik: főképp ideológiai és szociális tényezők mentén. Nem sikerült lezárni az 1990 óta fennálló liberális és nemzeti-konzervatív egymásnak feszülésből származó gyűlölködést, ezt a magyarországi közbeszéd és politika is prolongálja. Ám paradox helyzetben vagyunk, mert a magyar kormány által is hangoztatott nemzetállamok Európája, illetve a nemzeti-konzervatív politikai pártok túlsúlya nem kedvez a nemzetiségi és kisebbségi politikának, együttműködőkre elősorban a liberális és progresszív, valamint a polgári konzervatív politikai térfélen számíthatunk. Szlovákia egyenlőtlen regionális fejlesztése és fejlettsége is kitűnő táptalaja egy újabb polarizálásnak, a Pozsony és a vidék, illetve az észak és dél ellentétjének kidomborítására. Tény és való, hogy az Orbán-rendszer határon túli kegyeltjének lenni megéri, akár a korábbi elvek és nézetek feladása révén is. Igen, ez ma egy komoly cezúra, megosztja az értelmiséget, az újságíró szakmát, a politikai szereplőket. A magyarországi elismerés és támogatás nem a valós szakmai teljesítmény függvénye, a magyar kormány által támogatott pártsajtó, mint a Ma7, sem piaci körélmények közt mérettetik meg. E megosztottságnak azonban vannak árnyalatai, míg egyesek azért ténykednek, hogy végre részesei lehessenek a magyarországi támogatásnak, addig mások továbbra is tudatosan elhatárolódnak ettől a gyakorlattól és az abból eredő vazallusi alárendelt viszonytól. A Budapest felé tekintés, az orbáni- és Fidesz-retorika szolgalelkű, helyi specifikumokra nem reagáló átvétele pedig szövevényessé, olvashatatlanná és országos szinten fajsúlytalanná teszi a szlovákiai magyar érdekképviseletet.

Széthullni látszik a pozsonyi kormánykoalíció. Ez már a vég?

A kezdetektől méltatlan ez a kormányzás, az ország érdeke, hogy véget vessenek a permanens koalíciós válságnak. E méltatlan minősítés elsősorban a legerősebb kormánypártra, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségekre (OĽaNO) és annak tulajdonos-elnökére, Igor Matovičra értendő ( a „pártnak” kb. 40-45 tagja van!), aki az elmúlt két és fél év tapasztalata alapján minden bizonnyal mind szakmailag, mind mentálisan alkalmatlan bármilyen felelőségteljes közéleti tisztség betöltésére. Mindössze ennek az embernek kellene távoznia nemcsak a kormányból, hanem a közéletből is, és talán lenne még alternatívája a Heger-kormánynak. Egyébként vitathatatlan a kormányt alkotó pártok, de elsősorban az OĽaNO tagjainak és a parlamenti frakció képviselőinek személyes felelőssége, hogy egy országot tettek Igor Matovič elképesztően, már-már betegesen dilettáns ötleteinek prédájává. A vég bekövetkezhet váratlanul bármelyik nap vagy héten, de ez a mindenkit megviselő, a közélettől eltaszító, a politikai szélsőséget izomsító, végnélküli agónia eltarthat még egy-másfél évig is.

Széthullhat az alig egy éve létrejött magyar párt, a Szövetség is. Mi feszíti szét ezt az eleve nehezen összeállt egységpártot?

A kormány elhúzódó válsága akár kedvezhetne is a Szövetségnek, ám a mai szlovák kormány megítélésében is ugyanolyan kettősség mutatkozik, mint az Orbán-rendszerhez való viszonyában. Az MKP-platform ellenzi a kormány, főképpen az OĽaNO és személyesen Matovič bírálatát, míg a Híd-platform érdemben támadja a kormány minden ballépését. Ez is bizonyítja, hogy egymásnak ellentmondó értékeket valló, politikai stratégiát és célokat követő platformok alkotják a jelenlegi szlovákiai magyar pártot, ami nem ad okot optimizmusra.

Előbb-utóbb előrehozott választás lesz Szlovákiában és nagyon úgy fest, hogy továbbra sem lesz magyar parlamenti képviselet. Van egyáltalán rá igény? Szlovák pártokra szavaznak a magyarok? Vagy inkább passzívak? Vagy az Orbán-kormánytól várják gondjaik orvoslását, mint teszik azt az utóbbi időben más külhoni magyar közösségek is?

Alapvető probléma, hogy a Híd bedőlésével eltűnt a politikai palettáról az utolsó olyan országos befolyással rendelkező párt, amely hatékonyan és koncepciózusan vállalta fel a szlovákiai nemzetiségek érdekvédelmét, beleértve a magyarokét is. Tanulni kellene a Híd hibájából, mert az a párt, amely országosan is elfogadott, releváns minisztereket, államtitkárokat, kormánybiztosokat jelölt tisztségekbe, egyértelműen pozitív mérleggel zárhatta a kormányzati ciklust, mégis elbukott a 2020-as parlamenti választásokon. Ma már Bugár Béla is nyíltan vallja, hogy az eredendő bűn és hiba a kormánykoalíció fenntartása volt a fiatal újságíró és menyasszonya meggyilkolása után. Ekkor a párt polgármestereinek akarata és érdekérvényesítése győzött, mert a települések csatornázása és egyéb fejlesztések fontosabbak voltak számukra, mint a demokrácia elveinek és a független igazságszolgáltatás feltételeinek támogatása. A mérleg nyelve a települések érdekei felé billent, annak ellenére, hogy ezt a pártot a főváros és további nagyobb és közepes városok lakosai választották jelentős arányban. Tehát regionális kontúrt öltött a Híd, amit a 2020-as választási program is megerősített. Ennek logikus következménye volt a nagy és közepes városok magyar és szlovák szavazatainak elvesztése, amit a választási program Re-vízió címe még elmélyített.

És kihez mentek a szavazatok 2020-ban?

Elsősorban a győztes OĽaNO-hoz annak korrupcióellenes retorikája és Grendel Gábor személye miatt, továbbá a Progresszív Szlovákia (PS) párthoz és a liberális Szabadság és Szolidaritáshoz (SaS). Ebből következik, hogy a mai MKP-platform erőfölényével a Szövetség már nem tudja visszaszerezni a Híd „elcsángált” szavazóit, a szüntelen konfliktus és harc pedig nem tudja mobilizálni a maradék magyar szavazókat, akik hagyományosan alacsonyabb arányban járulnak az urnák elé, mint az országos átlag. A kezdeti 5 százalékos közvéleménykutatási adatok után az eljelentéktelenedés útjára lépett a Szövetség, miután annak vezetője, minden PR-os szorgalom ellenére, üres és semmitmondó, ha teret kap az országos médiában. A szlovák sajtó továbbra is Bugár Béla véleményére kíváncsi, s ez is jelzi, hogy nem látnak országos potenciált az elnök, Forró Krisztián személyében, akire kínosan rávetül a volt MKP elnök Berényi József hosszú és súlyos árnyéka. A regionális és vidéki, etnikai-nemzeti, Fidesz-szatellit MKP 2.0 van kialakulóban, ami végleg megfoszthatja a szlovákiai magyarokat az etnikai parlamenti képviselettől. Ez azonban nem kell, hogy a világvégét, vagy egy folklórközösség szintjére (Kovács Balázs újságírótól kölcsönöztem a fogalmat) való degradálást jelentsen a Szlovákiában élő magyarok számára.

Mi várható a szlovák-magyar viszonyban? Visszatér Ficó és újra kedélyesen pálinkáznak majd Orbánnal, aki visszakapja egyik elveszített uniós szövetségesét, vagy marad a „magyar magány” és Budapestnek továbbra is gondjai lesznek Szlovákiában a támogatáspolitikában?

Robert Fico az eddigieknél is mélyebbre süllyedt morális és politikai megítélését illetően, augusztus végén mellőzte a szlovák nemzeti felkelés hivatalos állami ünnepségét, s ellenrendezvényére meghívta Oroszország szlovákiai nagykövetét és Fehéroroszország képviselőjét. E Putyin-barát magatartás nem kedvez a SMER párt népszerűségének, jelenleg a Ficótól elpártolt Peter Pellegrini vezette HLAS párt a felmérések éllovasa, aki viszont több kérdésben kompatibilis lehet a mai kormánykoalíció egy-két pártjával. Tehát egy előrehozott választás esetében sem feltétlenül a 4. Fico-kormány elébe nézünk. Így a „magyar magány” folytatódhat, annak ellenére, hogy mind a mai kormányban, mind az ellenzékben vannak Orbánt irigylő politikai pártelnökök. Azonban Orbán Putyin iránti elkötelezettsége több esetben akadályozhatja a közös gulyásfőzést és pálinkázást. Ezt támasztja alá, hogy Orbán Oroszország-politikája miatt már az illiberális és konzervatív szlovák nyelvű fórumok is ellene fordultak. A Szövetség és további politikai pártokban szerepet vállaló magyar nemzetiségű politikusok megnyilvánulásai és országos együttműködésre való hajlandóságuk jelentősen befolyásolhatja a budapesti támogatáspolitika szlovákiai megítélését a jövőben.