Bár jövőre minden Petőfi Sándor körül forog majd, akad egy másik nagy magyar költőnk, akinek történetesen nem 200., hanem 250. születésnapját ünnepelhetnénk. Csokonai Vitéz Mihály ugyanúgy kötelező az iskolában, mint Petőfi, ugyancsak fiatalon (31 évesen) hunyt el, mégis gazdag életművet hagyott maga után. Petőfi Sándor is megemlékezett alakjáról Csokonai című versében, de a debreceni költő mintha csekély figyelmet kapna, mintha egyre kevesebben olvasnák.
Éppen ezért nagy vállalkozás ma bármelyik drámáját bemutatni. Meglepő módon az Aradi Kamaraszínház és a Szegedi Pinceszínház évek óta sikerrel játssza Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak című Csokonai-darabot Tapasztó Ernő rendezésében. Az előadás több díjat nyert itthon és Romániában is, ahol a költő kacifántos nyelvét románra fordították. A szeptember 2-i előadás betegség miatt sajnos elmaradt a Városmajori Szemlén, azonban új időpontban, szeptember 12-én megtekinthető.
Az előadás kapcsán Csokonai Vitéz Mihály jelenkori befogadásáról Nagy András irodalomtörténészt kérdezte lapunk, aki összehasonlítva őt Petőfi Sándorral, így nyilatkozik – Petőfi halálától számítva újra és újra politikai üzenetek hordozójává vált, miközben, ha jól megnézzük, az ő életművében nagyon sokféle nézet keveredett – fejti ki Nagy András – Vele szemben Csokonai Vitéz Mihály egy szinte apolitikus figura, így sosem vált a politika eszközévé. – Talán emiatt sem Csokonai alakját veszi elő az irodalompolitika a következő évben, hanem a szabadságharcos Petőfiét – Az az ötven év, ami a két költő közt van, egy elképesztően fontos ötven év, hiszen ez a nyelvújítás ideje, Csokonai ennek kortársa. Ez meg is látszik az ő művészetén: kísérletezik a nyelvvel, érzékeli, hogy mi az, amihez már nem elég az anyanyelv szókincse. Petőfi mivel már életében egy kanonizált költővé vált, az ő nyelve eredendően közelebb áll a ma beszélt magyarhoz - folytatja az irodalomtörténész. – Ha a két költőt összehasonlítjuk, szembetűnő lehet, hogy mind Csokonai, mind Petőfi számára fontos volt a színház, Petőfi mégis, bár volt vándorszínész, egyetlen drámát írt. Csokonai színházi ismereteiről vajmi keveset tudunk, de a Karnyónét egészen biztosan akkor írta, amikor a csurgói gimnázium tanára volt, diákjaival adatta elő darabját – Csokonai valójában anélkül írta drámáit, hogy valódi színházat látott volna, a Karnyóné tanúsága szerint pedig a bécsi tündérbohózatokról lehettek némi ismeretei.
A csurgói bemutató azt valószínűsíti, hogy hét diák, azaz hét fiú adta elő a Karnyónét, ami tömve van ennek a közegnek a diákos, vaskos humorával. Csak gondoljunk bele, mekkora parádé lehetett a pubertás kor után lévő fiúknak szerelmes vénasszonyokat játszani. Ebben a diákkörnyezetben rengeteg a belsős poén, vagy, lévén latint és németet tanultak, a latinul vagy németül elhangzó vicc, ráadásul az odajáró a tót diák, ami még egy nyelvi réteget pakol a darabra.
Mindezek miatt a Karnyónét gyakorlatilag mindig újra kell dramatizálni, mert sok viccet nemcsak a nyelv régi állapota miatt nem értünk, hanem a már ismeretlen utalásrendszere miatt, mert csak az akkori és ottani közönségének szólt. Ám Csokonai nyelvteremtő zsenije még így is megmutatkozik, hallatlan szellemességgel festi meg azokat a nyelvhasználókat, akik nem alkalmazzák jól a magyart - magyarázza Nagy András. Amit ma hallhatunk és megérthetünk a Karnyónéból, az egy izgalmas, magyar rokokó nyelv, melyben, ha kell, tobzódnak a kicsinyítőképzők, a hosszas felsorolások, megannyi „huncfutság”, ami a nyelvújítástól számítva alig fordul elő a magyar nyelvben.
Az Aradi Kamaraszínház és a Szegedi Pinceszínház előadása átírt verziót használ, és úgy jeleníti meg a tündérbohózatot, hogy az a mai néző számára is izgalmas. Nem csak nyelvi, hanem vizuális élményt is nyújt: a szereplők gyakorlatilag bábokként jelennek meg, a színpadra állított paraván mögül csak a felsőtestük látszik ki, emiatt az egész játék egy behatárolt, szűk térben megy végbe, minden elrajzolt, karikírozott. Tapasztó Ernő rendezése egy vásári komédia harsány hangvételével jeleníti meg a Csokonai-művet, mindezt barokk környezetben: gyertyafénnyel, hatalmas parókákkal, bemázolt arcokkal. Sok a mai poén, a pergőnyelvű boltos legény, Lázár (Gerner Csaba) akár napi aktualitásokat is belecsempész eldarált mondataiba. – Az előadás pezsgése mellett megjeleníti Karnyóné fájdalmát, mely téma a Dorottyában is előkerül, Csokonai műve csakis úgy működhet jól, ha van egy valódi, emberi sorsokba írt tragédiája, nem pusztán vénasszonycsúfoló az egész – véli az irodalomtörténész.
Nádasdy Ádám a Bánk bánt is „újrafordította” és hamarosan megjelenik a Csongor és Tünde jegyzetekkel ellátott kiadása. Talán Csokonai darabjaira is ráférne egy ilyen kiadás, hiszen összességében nehéz érteni a nyelvét, Nagy András arra a felvetésre, lehet-e egyáltalán lábjegyzetek olvasása nélkül élvezni a szerző humorát, úgy válaszol – Érdemes lenne magyarítani, megmagyarázni, de a drámairodalmunkban rengeteg az alkalmi darab, melynek utalásrendszerét amúgyse értenénk már, de ennek ellenére érthető, élvezhető. A színház vizualitása valójában sokkal többet tesz hozzá a műhöz, ne felejtsük el, hogy amit nem lehet elmondani, azt meg lehet mutatni. Ha a koncepció erős és merész, még a gyakorlatilag muzeális darabokat is életre lehet kelteni.
Az Aradi Kamaraszínház és a Szegedi Pinceszínház Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak című előadása szeptember 12-én látható a Városmajori Szabadtéri Színházban.