oktatás;diáktüntetés;polgári engedetlenség;virrasztás;tanárhiány;

2022-09-04 20:40:00

„Ha azt látják, hogy tizenévesek virrasztanak a gimnáziumok előtt, talán többen ráébrednek arra, hogy milyen súlyos a helyzet az iskolákban”

Tizenéves tanulók tartanak virrasztást több fővárosi gimnáziumnál, hogy kiálljanak tanáraikért, akiknek egy része hétfőn polgári engedetlenségbe kezd.

Legalább negyvenen-ötvenen ígérték, hogy eljönnek – mondták a Vörösmarty Mihály Gimnázium bejárata előtt vasárnap este hét órakor letáborozott diákok. Mint arról beszámoltunk, a Diákok a tanárokért csoport a Szent István Gimnáziumnál, a Vörösmarty Mihály Gimnáziumnál, az Óbudai Gimnáziumnál és a Kodály Zoltán Gimnáziumnál tart virrasztást az oktatásért. A terveik szerint héttől reggel kilencig lesznek az említett iskolák előtt. Azt is kérték a többi diáktól, hogy az első órára ne menjenek be, hanem tüntessenek velük.

Mint megtudjuk, van, akinek az első óra egyébként is elmarad, mivel már nincsen matektanár. „Volt, hogy jobb híján teljesen más szakos tanár jött be matekórát tartani” – mesélik. A Vörösmarty előtt este hét órakor nagyjából egy tucat tüntető diák volt, akik kockás inget viseltek és épp a transzparenseiket gyártották „Veletek vagyunk” felirattal. Mint fogalmaztak, a tanáraik tudtak a terveikről, de nem szóltak bele.

Elmondásuk szerint a tanárjaik nem beszélnek az órákon a helyzetükről, többen a szüleiktől hallottak arról, hogy milyen sanyarú helyzetben vannak, de a közösségi oldalakon is rengeteg cikket olvasnak erről. Mint az egyik fiatal lány lapunknak elmondta: tudja, hogy ez az egy tüntetés nem váltja meg a világot, ám úgy vélte,

Ez a hét tanárok polgári engedetlenségével indul több iskolában is. Hétfőn a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium mintegy 30 pedagógusa egész napra megtagadta a munkavégzést, így tiltakozva a kormány elhibázott oktatáspolitikája, a tanárok kizsákmányolása és alacsony fizetése, valamint a sztrájkjogok korlátozása ellen. Nem veszi fel a munkát a XI. kerületi Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium tantestületének 17 tagja, valamint a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium több tanára sem.

Miskolcon a Herman Ottó Gimnázium 37 pedagógusa jelentette be, hogy a polgári engedetlenség eszközéhez folyamodnak, miután az oktatásirányítás hosszú idő óta nem hallja meg a pedagógusok jelzéseit, nem ismeri fel, hogy Magyarországon oktatási válság van.

- Béreinket még mindig a 2014-es minimálbér alapján határozzák meg. Az életpályamodell szerinti bérek jelentős része a minimálbér alá került - olvasható a Hermanos pedagógusok nyilatkozatában, amelyben arra is felhívták a figyelmet, hogy az alacsony bérezés miatt nincs utánpótlás, sokan kényszerülnek a pálya elhagyására családjuk megélhetése miatt, ráadásul a tanárok átlagéletkora magas, a nyugdíjba vonulók száma is emelkedik, a tanári pálya elnéptelenedése egyre fokozódik. Pilz Olivér, a miskolci Herman Ottó Gimnázium tanára, a tiltakozást szervező Tanítanék Mozgalom egyik képviselője közölte,

A budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium tanára és a Tanítanék másik képviselője, Törley Katalin a Népszavának azt mondta, a polgári engedetlenségben résztvevő kollégáival együtt bent lesznek az iskolában, mert szeretnék tájékoztatni a diákokat és a szülőket is, pontosan milyen okokból és miért ebben a formában tiltakoznak. Emellett a gimnázium kerítését különböző plakátokkal, molinókkal “díszítik fel”, hogy a környéken élők is értesüljenek az oktatást érintő problémákról.

A Tanítanék Mozgalom képviselői múlt csütörtökön jelentették be, hogy gördülő polgári engedetlenségi hullámot indítanak, amely úgy nézne ki, hogy minden héten egy meghatározott napon tagadnák meg a munkavégzést a pedagógusok. Törley Katalin lapunknak azt is elmondta, az eddig említetteken kívül több más iskoláról is tudnak, ahol tiltakozásra készülnek a tanárok, emellett abban bízik, hogy hétfőn lesz néhány erős akció, amelyek további tantestületeket is csatlakozásra bátorítanak.

A tiltakozási hullám szinte folyamatos: pénteken több ezres tömeg gyűlt össze Budapesten a Szent István téren a középiskolásokból álló Diákok a Tanárokért nevű csoport felhívására, hogy szolidaritásukat fejezzék ki az alulfizetett, kizsigerelt pedagógusokkal és egy jobb oktatási rendszerért tüntessenek. A résztvevők több belvárosi helyszínt is felkerestek, például a kormány által ellehetetlenített Közép-európai Egyetem, a CEU Nádor utcai épületénél is elvonultak. Sokan a diák-tanár megmozdulások szimbólumává vált kockás ingben és esernyővel vettek részt a megmozduláson. A tömeg javarészt iskolásokból, egyetemistákból, pedagógusokból állt, de szülőket, sőt, nagyszülőket is lehetett látni a tiltakozók között.