Sárik Péter: Rock and roll arcok vagyunk

Sárik Péter Trió 15! Ez a címe az elismert zongoraművész-zeneszerző jubileumi koncertjének, amit a MOMKultban rendeznek.

A Sárik Péter Trió már tizedik születésnapját is sikeres koncerttel ünnepelte, mert – mint a zenekarvezető megfogalmazza – „ötévente érdemes húzni egy vonalat: visszatekinteni és új utakra indulni. Mi mindig felfelé szeretnénk haladni, s arra törekszünk, hogy az egyik lépés után ne véletlenszerűen következzék a másik, hanem tudatos tervezés alapján. Így készülünk az újabb és újabb koncertekre, lemezfelvételekre.” A tizenöt éve működő trióban már csaknem egy évtizede Fonay Tibor basszusgitározik és Gálfi Attila dobol.

– vallja Sárik Péter. A jubileumi koncertre öt vendégszólistát hívtak, akikkel már régóta, hűségesen együtt zenélnek. Az igencsak különböző karakterű énekesekhez – Falusi Mariann, Szőke Nikoletta, Luiza Zan és Berki Tamás – Illényi Katica hegedűművész csatlakozik. A hatodik vendég a szolnoki Bartók Béla Kamarakórus, akikkel a triónak eddig csak egy koncertje volt, de rögtön megtalálták a közös hangot.

A Sárik Péter Triónak van egy „komolyabb arca”, amikor Beethoven vagy újabban Bartók Béla műveit helyezik jazz-kontextusba. És van egy könnyedebb arca is, ami főleg a Jazzkívánságműsor programokban hallható: ilyenkor a közönségük kedvenc dalait dolgozzák fel saját stílusukban, követve ezzel a régi korok legjobb értelemben vett szórakoztatózenei hagyományait.

„Ugyanúgy lehet kívánni, mint egy hagyományos kívánságműsorban, csak azt szoktuk kérni, hogy ne jazz legyen. Klasszikus zene éppúgy lehet, mint pop-rock: Beethoventől a Neoton Famíliáig és Bartóktól az Abbán keresztül a Bikini-slágerekig. Az eredmény egy annyira eklektikus zenei világ, amit egyesek akár ízléstelennek is nevezhetnek, de mi vállaljuk. Jazz-örökzöldeket viszont nem játszunk: ezeknek is megvan a létjogosultsága, de nekünk nem célunk a reprodukció, másoknak viszont ez az útja, és sokkal jobban is játsszák a bebopot” – magyarázza Sárik Péter.

Az idén ötvenéves zongoraművész, zeneszerző, zenekarvezető úgy látja, a mai előadóművészek számára kétféle megközelítés lehetséges. „Az egyik reményt és örömöt szeretne adni; lépcsőt, ami kiemeli az embereket a hétköznapokból. A másik megközelítés azt mondja: a világot a maga összetettségében kell bemutatni, a negatív eseményeket, folyamatokat sem szabad elhallgatni. Bármelyiket is választjuk, a klasszikus zenében és a jazzben is a legfontosabb, legkomolyabb feladat a közönség megtartása, az elöregedés megállítása, a fiatalok bevonása. Ehhez jó eszköz a Jazzkívánságműsor, amivel nagyon sok olyan helyre jutottunk el, ami korábban zárva volt a mi műfajunk előtt. Azért szeretnek minket, mert rock and roll arcok vagyunk, megtaláljuk a hangot olyanokkal is, akik még sosem jártak jazzkoncerten, nem tudják, milyen egy improvizáció vagy egy hosszabb hangszerszóló.”

A Beethoven- és Bartók-feldolgozások pedig abban segítenek, hogy e két, sokak számára nehezen érthető géniusz művészete újabb és újabb közönségrétegekhez jusson el. „Tudomásul kell venni, hogy sokan még ma sem szeretik Bartók zenéjét. Ebben az új kontextusban viszont lelkesen ünnepli Bartókot a közönség. Kazahsztánban és Brüsszelben, Törökországban és Finnországban egyaránt azt tapasztaltuk, hogy felugráltak a székből és üvöltöztek Bartók muzsikáját hallva. Mi ez, ha nem katarzis? Egyetlen operájával, A kékszakállú herceg várával is sokaknak rossz élményeik voltak, hiába zseniális mű. Hálás vagyok Kesselyák Gergely karmester-rendezőnek, aki először javasolta nekem, hogy érdemes lenne a Kékszakállút jazzben feldolgozni. Azok köréből is sok pozitív visszajelzést kaptunk, akik az eredeti operát is szeretik.” Ez az előadás eddig a Zempléni Fesztiválon és a Müpában szólalt meg, de – Hollerung Gábor karmesterrel és a Budafoki Dohnányi Zenekarral együtt – már tervezik a folytatást.

Infó:

Sárik Péter Trió 15!

Szeptember 8. (csütörtök) 19 óra, MOMKult