Számtalanszor leírtuk már, én is csak ismételni tudom magam, hogy a bírói függetlenség az egyik legfontosabb alkotmányos alapelv. Olyannyira az, hogy még a gyakran bírált, egypárti Alaptörvényben is szó szerint szerepel, s fontossága csak növekszik attól, hogy a másik két klasszikus, politikai jellegű hatalmi ág, a törvényhozói és a végrehajtói egyre kevésbé különül el egymástól.
A bírói függetlenség elvének megfelelően a bírák ítélkezési tevékenységükben nem utasíthatóak, elmozdításukra csak törvényben meghatározott okokból és eljárás alapján kerülhet sor, de éppen ezért nem folytathatnak politikai tevékenységet, pártnak sem lehetnek tagjai. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy e függetlenség csak akkor valósulhat meg, ha a bíró nemcsak a bírói szervezeten kívüli, hanem a szervezeten belüli befolyástól mentesen hozhatja meg döntéseit. Az elmúlt évek bíróságokkal kapcsolatos vitái csaknem mind ilyen, bírósági szervezeten belüli, úgynevezett igazgatási kérdések körül forogtak, s az Európai Bizottság legfrissebb, hazánkról szóló jogállamisági jelentése is épp ezeket teszi szóvá – nem először, de a jogállamisági problémák miatt most első ízben euró milliárdoktól eshet el az ország.
A bírósági igazgatás problémái – a bírák előmenetele, pályázataik elbírálása, javadalmazásuk, stb. – tehát nem mellékes kérdések, hanem húsba vágó, az igazságszolgáltatás egészét érintő ügyek. Különösen úgy, hogy a bírósági rendszer vezetői, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) és a Kúria elnöke kvázi politikai kinevezettnek tekinthetők, hiszen a parlament választja őket kétharmados többséggel. Az OBH elnökét ellenőrizni hivatott, bírák által választott Országos Bírói Tanács (OBT) szélesebb jogkörök híján alig tehet valamit; hiába találták törvénytelennek Handó Tünde kinevezési és pályázati gyakorlatát, ennek semmilyen következménye nem volt, s a korábbi gyakorlat az új OBH-elnök, Senyei György alatt is (részben) folytatódik. Legutóbb a Kúria elnöke, Varga Zs. András kinevezési gyakorlatáról mondta ki az OBT, hogy nem felelt meg a törvényi előírásoknak. Kúriai bírói kinevezést kapott például Hajas Barnabás, volt igazságügyi államtitkár, miközben egyetlen perc bírói gyakorlattal nem rendelkezett.
Vagyis a politikai befolyás ma már nem úgy működik a bíróságokon, hogy az adott ügyben odaszólnak az adott bírónak, hanem azáltal, hogy bizonyos bírói posztokra a kinevezési rendszernek köszönhetően eleve NER-konform bírák kerülnek. Hogy a bírói igazgatási jogkörökkel hogyan lehet (vissza)élni, arra a Schadl-Völner-ügy nyilvánosságra került irata világít rá eminens módon. Eszerint a végrehajtói kar ma előzetesben ülő elnöke egy bíró elmozdítására kérte a Fővárosi Törvényszék elnökétől, mire a bírósági vezető azt mondta: kirúgni nem tudja, de visszavonhatja csoportvezetői megbízását, és el tudja érni, hogy ne érezze jól magát a munkahelyén.
Nem csoda, ha a magyar bírák többsége igyekszik megfelelni, igazodni. Így érvényesül a jogállamisági jelentésekből ismert dermesztő hatás (chilling effect).