- Egy gyűjtemény igazi értékét az egység adja

A háború nyomai az Esterházy hercegi kincstár műtárgyain címmel szeptember 25-ig látható kiállítás az ideiglenesen újra kinyitott Iparművészeti Múzeumban. A tárlatot hogyan fogadták az Esterházy Magánalapítványnál?

Nagyon örültünk annak, hogy legalább egy része látható a gyűjteménynek. Annak is, hogy az Iparművészeti Múzeum használja az Esterházy Gyűjtemény kifejezést. A gyűjteménnyel kapcsolatban jelenleg is egy polgári per van folyamatban. Amikor 2017 elején ezt megindítottuk – miután az Iparművészetiből az Esterházy-kincsek egy részét a fertődi Esterházy-kastélyba átszállították –, akkor közérdekű adatigényléssel szerettük volna megtudni, mennyi és milyen műtárgyak érintettek ebben. Akkor azt a választ kaptuk: az Iparművészeti Múzeumban nincs külön definiálva az Esterházy Gyűjtemény. Iparművészeti tárgyak vannak, amelyek egykor az Esterházy család tulajdonát képezték, de Esterházy Gyűjtemény nincs. Visszatérve a jelenbe: kifejezetten örülök annak, hogy történik valami az Iparművészetiben, nagyon jó, hogy azok a töredékes darabjai a gyűjteménynek, amelyek eddig nem szerepeltek kiállításon, most bemutatásra kerültek. Annak is nagyon örülök, hogy az Esterházy Gyűjteménnyel az Iparművészeti reflektál az Ukrajnában zajló háborúra, és felhívja a figyelmet arra: mennyire pusztító bármilyen ideológia mögé bújtatva háborúzni. Egyetértek Cselovszki Zoltán főigazgatóval: a műtárgyakon keresztül jól elmesélhető, hogy egy háború milyen károkat okoz, és valójában mennyire értelmetlen.

A Magánalapítvány egyik követelése most részben teljesült: ha nem is az összes, de egy Fertődre szállított műtárgy most visszaérkezett az Iparművészetibe. A tárlaton bemutatott hatvan műtárgy közül mennyinek bizonytalan a jogállása?

Az összesnek. A magyar állam álláspontja szerint, néhány évvel a második világháború után az ún. hitbizományok törvény általi megszüntetésével, és az általuk kezelt vagyonok államosításával az Esterházy Gyűjtemény Magyarországon található részei is állami tulajdonba kerültek. A mi véleményünk szerint ugyanakkor a műtárgyegyüttes tulajdonjogi helyzete a mai napig nem tisztázott. Egyrészt a műtárgyak tulajdonjogi helyzete a Magyarországra kerülésük ellenére sem válhatott el a fraknói Esterházy Kincstár többi részétől, mert azokkal oszthatatlan funkcionális és művészettörténeti egységet alkot. Márpedig a Fraknó Várában található eredeti kincstárterem a benne meghagyott gyűjteményrésszel együtt a mai napig létezik és látogatható is, annak tulajdonosa és kezelője pedig a burgenlandi Esterházy Privatstiftung. Másrészt még ettől eltekintve is, a hitbizományok megszüntetéséről szóló 1949. évi VII. törvény az állami tulajdonba vétel pontos körét és eljárási lépéseit az utolsó hitbizományi leltárra hivatkozva szabályozta. Márpedig a soproni levéltárból előkerült az a hitbizományi leltár, ami alapján állami tulajdonba lehetett volna venni bizonyos műtárgyakat, ám ebben egyáltalán nem szerepeltek azok a tárgyak, amelyek a budai Várban, a Tárnok utcai Esterházy-palota romjai alá kerültek Budapest ostroma során. Ezeket az ostrom előtt azért vitette V. Esterházy Pál herceg a palota pincéjébe az Iparművészetiből – ahol azok letétben voltak –, mert úgy gondolta, a várbeli műemléképület, amely a svájci nagykövetségnek is otthont adott, átmenetileg nagyobb biztonságot adhat, mint a nemzeti múzeum trezorja. Hiszen tudható volt, hogy a Vörös Hadsereg a műtárgyak iránt kifejezett érdeklődést mutat, korábban már számos múzeumi trezor áldozatul esett ennek. Sajnos, a feltételezések ellenére budavári épület bombatalálatot kapott, míg az Iparművészeti Múzeum szerencsésen átvészelte az ostromot.

Az Iparművészetiben őrzött műtárgyak egyike sem szerepelt az államosítási leltárban, vagyis álláspontunk szerint ezeknek a tényleges államosítása jogilag semmiképpen nem történhetett meg. Egyébként ezek a műtárgyak sosem tartoztak a fertődi Esterházy-kastélyhoz, hanem a fraknói vár tartozékai voltak. De mindezek mellett igazán nagyra tartjuk azt az áldozatos munkát is, amit az Iparművészeti Múzeum restaurátorai az elmúlt évtizedekben végeztek – külön kiemelve Szvetnik Joachim ötvösművész munkáját – és mindazt, ahogy az Iparművészeti munkatársai az elmúlt időszakban kezelték a műtárgyakat. Igaz, elhivatott restaurátorokkal Moszkvában is találkoztam. Az Oroszországi Nemzeti Könyvtár és a Rudomino-könyvtár restaurátorai a sírásig hatódtak meg, mikor az ő általuk évtizedekig szeretettel dédelgetett könyveket 2013-ban az orosz állam egy hosszabb restitúciós folyamat végén visszaadta a magánalapítványnak, miután bizonyítani tudtuk, a kötetek a kismartoni kastélyhoz, Esterházy Pál hitbizományához, a Bibliotheca Esterházyana könyvtárhoz tartoztak. Itt azonban szeretném megjegyezni, hogy ebben az esetben a fent említett gyűjtemény fizikailag is visszaszállításra került, a szóban forgó műkincsek esetében erről egyáltalán nincs szó.

Ez egy ritka történet volt, Oroszország ugyanis hadizsákmányként tekint az 1945-ben elrabolt kulturális javakra. A háttérben kaptak külön politikai segítséget?

Nem, politikai segítséget nem kaptunk, de a diplomácia nagyban elő tudja segíteni az ilyen jellegű kérdések megoldását, és az osztrák külügyminisztérium ebben partnerünk is volt. Egyébként pedig szerencsénk volt, egy külügyminisztériumi baráti kapcsolata nyitotta ki az utolsó kapukat. Ami viszont a hadizsákmányt illeti: Hágához köthető az a nemzetközi egyezmény, ami egyértelműen meghatározza, mi tekinthető jogos hadizsákmánynak. Ilyenek például a fegyverek, a csapatszállító járművek, minden olyan eszköz, ami a háborút szolgálhatja. A kulturális javak értelemszerűen nem tartoznak ebbe a körbe.

Úgy tudom, a Fertődre szállított Esterházy-kincsekből is szeretnének kiállítást rendezni.

2016-ban a gyűjteményhez tartozó műtárgyak egy részét elszállították az Iparművészetiből, azóta a fertődi kastély egyik elzárt részén őrzik őket. Ezek a tárgyakat, néhány kivételtől eltekintve – a Szépművészeti Múzeum kapott kölcsönbe három műtárgyat – azóta sem láthatta a nagyközönség, és sajnos a szakemberek, kutatók hozzáférése is akadozik. 2023-ban lesz a kincstár alapítója, I. Esterházy Pál herceg halálának 310. évfordulója, és arra gondoltunk, ennek kapcsán megpróbáljuk a 2016 óta elzárt műtárgyakat egy szakmai konferenciával egybekötött kiállítás keretében bemutatni.

Gondolja, hogy – a perre tekintettel – a fertődi Eszterháza központ kiadná, kiadhatná egy kiállításra ezeket a műkincseket?

Nem önállóan szeretnénk megrendezni ezt a kiállítást, hanem a Tihanyi Bencés Apátsággal együttműködésben. Az Apátság, úgy gondolom, mindenki számára megfelelő garanciát jelent, akár ilyen kérdésekben is. Az apátsági múzeumban idén nyílt egy galéria, ahol szeptember végéig látható a magyar alapítványunk által szervezett kortárs kiállítás. Jövőre szeretnénk elmozdulni történeti irányba a tihanyi szerzetesek segítségével. A műtárgyak iránti kölcsönigényt a kiállító helyszínnek kell leadni, a kiállítás kurátorait pedig az Iparművészeti Múzeumtól és a Magyar Nemzeti Múzeumtól szeretnénk felkérni.

Ha már a nemzeti múzeum szóba került: a Magyar Hang egy korábbi értsülése szerint az Esterházy-kincsek fölött a múzeum főigazgatója, L. Simon László szeretne diszponálni. Van erről információja?

Közvetlen információm nincs. Ez a hír talán ahhoz kapcsolódik, hogy a főigazgató úrnak volt olyan elképzelése, ami szerint valamilyen módon össze kellene vonni az Iparművészetit és a Természettudományit a Nemzeti Múzeummal.

E múzeumok tervezett összevonásáról az Iparművészeti főigazgatója úgy fogalmazott lapunknak: a miniszterelnök ezt a problémát levette az asztalról.

Erről nincs információm. de azt mindenesetre itt is és újra meg tudom erősíteni, hogy továbbra is nyitottak vagyunk egy peren kívül megállapodásra a magyar állammal. Szeretném hangsúlyozni, hogy a pert nem azért indítottuk még 2017-ben, hogy a műtárgyakat ténylegesen birtokba vegyük, vagy hogy azok ismét Fraknóba kerüljenek, hanem az évtizedek óta rendezetlen tulajdonjogi státuszukat szerettünk volna tisztázni. Mi továbbra is keressük azokat a lehetőségeket, amelyek megfelelő jogi keretet adhatnak egy peren kívüli, mindkét fél számára elfogadható megoldásnak, amely megnyugtató módon, tartósan rendezhetné a műkincsek sorsát, szavatolhatná, hogy azok Magyarországon, országos közgyűjteményben kerüljenek a nagyközönség elé, valamint legyenek elérhetők a szakemberek számára, és mindezt egy szigorúan szakmai alapokra helyezett kuratórium támogatná. Persze egy ilyen bonyolult ügyben, még számos részletet tisztázni szükséges, minden esetre a szándék részünkről adott.

Budapesten?

Számunkra egy ilyen súlyú gyűjtemény – a leggazdagabb magyar főúri kincsgyűjtemény – bemutatása csak a fővárosban képzelhető el. A Szépművészeti Múzeum gyűjteményét is az Esterházy-képtárra alapozták, ami nem véletlenül van Budapesten. Egy vidéki múzeum látogatottsága – akármilyen színvonalas kiállításokat is rendez – nem tud vetekedni egy országos gyűjtemény látogatottságával, annak hátterével. Persze ez nem zárja ki azt, hogy a gyűjtemény egyes részei, tematikus, időszaki kiállítások keretében más helyszíneken, akár Fertődön is láthatóak legyenek a jövőben.

Tegyük fel, sikerül megegyezni, de az Iparművészeti még legalább 6-8 évig zárva lesz. Akkor hol mutatnák be a gyűjteményt?

Budapest rendelkezik számos alkalmas épülettel, mint amilyen például a Várkert Bazár is. Reméljük, hogy sikerül peren kívül megállapodni és létrejöhetnek azok jogi keretek, amelyekben a fent említett kuratórium hozhat döntést arról a kérdésről, hogy a gyűjtemény hol és milyen módon kerüljön ebben az átmeneti időszakban bemutatásra. Nekünk az a legfontosabb, hogy a főúri gyűjtemény, mint gyűjteményi egység egyben maradjon, egy gyűjtemény igazi értékét ugyanis az egység adja.