Nemzeti hősként emlékeznek a palesztinok a májusban meggyilkolt újságíróra

A gyászról, a tragédia körülményeiről és a félelmeikről beszéltünk az elhunyt riporter kollégáival.

Óriási felháborodást keltett és az egész palesztin társadalomban mély nyomot hagyott Shireen Abu Akleh (Sirín Abu Akla) palesztin-amerikai újságírónő meggyilkolása, akivel minden jel szerint egy izraeli mesterlövész végzett május 11-én. A halála miatt érzett düh és szomorúság még hónapokkal később is tapintható a levegőben, amivel múlt héten, ciszjordániai városokban látogatást tett magyar újságíró-küldöttség tagjaként magam is szembesülhettem. A közterületeket az újságírónő képmásai borítják: falfestményeken, kormányhivatalok épületein, de még szuvenírüzletekben is látható, az utca népe – akivel csak beszéltünk – tisztelettel emlékszik vissza rá, mint a palesztinok egyik leghitelesebb hangjára, akit az izraeliek örökre elnémítottak.

„Újságíróként a maga nemében egyedülálló volt: kiváló riporter, intelligens és ékesszóló; őszinte, elhivatott, szerény, és még empatikus is. Megtestesített mindent, ami szép Palesztinában. Ezt tükrözte az is, hogy temetése széles körű egységet teremtett: a különböző pártokhoz tartozó politikusok, a civil szervezetek, a muszlimok és a keresztények egyaránt gyászolták őt. Shireen belopta magát az emberek szívébe: idősek és fiatalok – palesztinok több generációja – követte, tisztelte és szerette munkáját. Az emberek szinte többször látták őt a tévében, mint saját magukat a tükörben” – méltatta elhunyt kollégáját Ránija Zubána, az al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió gyártásvezetője.

„Az ő elvesztése olyan seb, ami soha nem gyógyul be, meg kell tanulnunk együtt élni vele – ez nekem eddig egyáltalán nem sikerült” – mondta el lapunknak Zubána. Mentorként, barátként, sőt már-már családtagként tekintett Abu Akleh-re, akivel 20 éven át dolgozott együtt. „Már több mint négy hónap telt el, de továbbra sem tudom felfogni, hogy eltávozott közülünk. Még mindig az jár a fejemben, hogy csak szabadságon van…” – tette hozzá az újságíró.

Három kollégájával együtt érkezett oda, egyikük múlt szerdán találkozott az újságíró-delegációnkkal, és a merénylet helyszínén emlékezett vissza a végzetes napra. Ali al-Szamudi, az al-Dzsazíra gyártásvezetője szerint körültekintően jártak el: biztonságos, az összecsapásoktól távol eső utcába érkeztek meg, PRESS (sajtó) feliratú golyóálló mellényt és sisakot viseltek, továbbá mintegy öt percig egy helyben álltak, hogy időt adjanak a harckocsikkal az utcában parkoló izraeli egységeknek arra, hogy újságíróként azonosítsák őket. Hangsúlyozta: ilyen esetekben mindig meg szokták magukat mutatni az izraeli biztonsági erőknek. „Mivel megszállás alatt élünk, de hírügynökségeknek és sajtóorgánumoknak dolgozunk, ezért engedelmeskednünk kell az izraeli hadsereg utasításainak” – magyarázta Szamudi. Ezúttal, amikor lassan elkezdtek sétálni a katonák felé, azok nem szóltak hozzájuk. Hirtelen azonban az egyikük figyelmeztető lövést adott le a levegőbe. A gyártásvezető érezte a veszélyt, rögtön megfordult, ekkor óriási fájdalmat érzett a hátában. Eltalálták. Menekülni kezdett, ahogy társai is. Abu Akleh egy közeli fához futott, ott érte a végzetes lövés. Szamudi szerint ő csak annak köszönheti életét, hogy éppen jókor fordított hátat a katonáknak. Meggyőződése, hogy az izraeli csapatok szándékosan nyitottak tüzet rájuk és ölték meg kollégáját.

Az ENSZ, emberi jogi szervezetek és tényfeltáró újságírók vizsgálatai egybehangzóan arra a következtetésre jutottak, hogy egy izraeli mesterlövész oltotta ki Abu Akleh életét, sőt egy részük a szándékosságot is bizonyítottnak látta. Izrael eleinte a palesztin fegyveresekre próbálta terelni a gyanút, ám múlt héten már az izraeli hadsereg is azt közölte, hogy nagy valószínűséggel egyik katonájuk lőtte le Abu Akleh-t. Igaz, a hivatalos izraeli vizsgálat arra jutott, hogy az al-Dzsazíra riporterét véletlenül érte találat egy tűzharc során, és azt sem zárta ki teljesen, hogy mégis egy palesztin fegyveres ölte meg őt. Pedig sem az ENSZ, sem egyetlen más szervezet nem talált arra utaló bizonyítékot, hogy a palesztinok is lövöldöztek volna, amikor eldördült a végzetes lövés.

Izrael elzárkózott attól, hogy bíróság elé vigye az ügyet. „Nem fogom engedni, hogy büntetőeljárás induljon egy katona ellen, aki terroristák lövéseitől védte magát, csak azért, hogy külföldről megtapsoljanak minket” – jelentette ki múlt szerdán Jair Lapid izraeli miniszterelnök. Az Egyesült Államok sem erőlteti az igazságszolgáltatást, pedig májusban még az volt az amerikai külügyminisztérium álláspontja, hogy a felelősöket el kell számoltatni.

A Palesztin Újságíró-szövetség (PJS) szerint veszélyes precedenst teremtene, ha Abu Akleh meggyilkolása következmények nélkül maradna, hiszen ez további atrocitásokra bátoríthatja fel a megszállókat. Az érdekvédelmi szervezet ezért beadvánnyal készül a hágai Nemzetközi Büntetőbírósághoz (ICC), abban a reményben, hogy felelősségre vonják a riporterrel végző mesterlövészt és a tűzparancsot kiadó felettesét. A PJS azt állítja, az izraeli biztonsági erők tudatosan a palesztin sajtó megfélemlítésére, ellehetetlenítésére törekednek – leggyakrabban a média munkatársait mozgásukban, munkájukban korlátozzák, de fizikai támadások is előfordulnak. A szervezet az idei év első felében 479, palesztin újságírókkal szembeni jogsértést regisztrált, ebből 80 alkalommal az izraeli hatóságok, további 65 esetben pedig az illegális izraeli telepek lakói bántalmaztak riportereket.

Zubána arról beszélt, mindig úgy megy el otthonról, hogy nem tudja, visszatér-e férjéhez és három gyermekéhez. „Nem számít, mennyire vagy felkészült vagy óvatos; egy harcra éhes izraeli katona megúszhatja egy újságíró megölését, ha azt mondja, hogy összetévesztette az újságírót egy fegyveressel, és akkor mi történik? Semmi, megússzák. Nincs felelősségre vonás” – panaszolta az al-Dzsazíra gyártásvezetője. A szerettei mindezek dacára támogatják hivatása gyakorlásában. „Megértik, hogy rendkívül fontos, amit csinálok, és mindig bátorítanak, annak ellenére, hogy hosszú órákon át nélkülözniük kell. Az idei év különösen nehéz volt, ami a velük töltött kevés időt és a hangulatomat illeti – hogy őszinte legyek, szinte mindennap véres képekre ébredek, egy újabb megölt palesztin fotójára… Az ember azt hinné, hogy ennyi év után magasan van az ingerküszöb, de nem így van. A halál látványa minden alkalommal megvisel, és elszívja az erőmet” – mondta az újságíró, aki elhatározta: a körülmények ellenére sem adja fel. „Nem kétséges, hogy félek, de nem hagyjuk magunkat elhallgattatni. Folytatjuk a tudósítást” – ígérte a Népszavának Ránija Zubána.