abortusz;Novák Katalin;Jair Bolsonaro;

- Szivecske Bolsonarónak

Novák Katalin államfői beiktatása után nem sokkal látogatást tett Brazíliában. A kormánypárti sajtót bejárta a fotó, amelyen Novák fuksziarózsaszín kosztümben áll a brazil elnök mellett, és összeérintett ujjaikkal szivecskét mutatnak. "Mi Bolsonaro elnök úrral a béke követei vagyunk" – nyilatkozta Novák. Bolsonaro szerint Brazíliát és Magyarországot a haza, a család és a szabadság szeretete köti össze.

Novák ezzel Jair Bolsonaro 2022. február 17-i budapesti látogatását viszonozta, amikor a brazil elnök Moszkvából hazafelé tartva megállt a magyar fővárosban. Orbán akkor közös sajtótájékoztatójukon kiemelte, milyen nagy fontosságot tulajdonít annak az erőfeszítésnek, amelyet a brazil elnök tesz a béke megvédésének érdekében. Mellesleg nem nagy sikerrel, hiszen Oroszország pontosan egy héttel később megtámadta Ukrajnát. Ez mutatja, hogy bár a brazil elnök jó kapcsolatban van Putyinnal, gyakori vendég a Kremlben, semmilyen befolyása nincsen az orosz politikára. Ahogy magyar politikai barátainak sincs.

Orbán akkor Brazília és Magyarország politikájának három közös elemét emelte még ki: migrációellenesség, a kereszténység védelme és a "konzervatív családmodell" megőrzése. Megjósolta egyébként Bolsonaro győzelmét az őszi választásokon.

Novák júniusi brazíliai látogatása során is beszéltek az elnökkel a kétoldalú katonai és kereskedelmi kapcsolatok fejlesztéséről, de leginkább a mindkettőjük számára utat mutató kereszténységről: nyilvánosan is imádkoztak közösen a "jóistenhez" a békéért.

Mostanában sűrűn imádkozik Bolsonaro nyilvánosan, legutóbb például augusztus közepén lépett fel a Rio de Janeiro központjában levő arénában a Menetelés Jézusért elnevezésű rendezvény központi ünnepélyén. A brazil elnök hitbuzgóságát fűti a választások közeledése – október másodikán tartják –, melynek megnyeréséhez nem elsősorban Istentől, hanem a rá szavazó hívektől vár támogatást.

A hatalmas arénában az evangelikál mozgalomhoz tartozók ünnepeltek. Egyre többen vannak, egyre növekedik a befolyásuk. A hagyományosan katolikus Brazíliában már rengetegen csatlakoztak ehhez a pünkösdista mozgalomhoz. Míg 1990-ben az ország lakosságának nyolcvan százaléka vallotta magát katolikusnak, 2020-ban már csak ötven százalékuk. Ezzel párhuzamosan megnőtt az evangelikál mozgalomhoz tartozók száma. Arányuk 2020-ban elérte az ország lakosságának harminckét százalékát - lehetséges, hogy pár év múlva ők lesznek a hívek számát tekintve a legnagyobb egyház az országban.

De mi is az evangelikalizmus? Ez a pünkösdista típusú egyház különféle felekezeti hátterű, többségében protestáns teológusok és hívők csoportját egyesíti magában, jellemző rájuk a puritanizmus és a pietizmus összefonódása. Az evangelikálok fundamentalisták, elutasítják a bibliai exegézist, a Bibliát szó szerint fogadják el Isten szavaként és akarataként.

Ez a fundamentalista irányzat rányomja bélyegét a brazil városok és falvak utcaképére. Vannak hatalmas templomaik, de garázsból átalakított apró istenházáik is. Elsősorban a szegények, a nők és a színesek közül toborozzák híveiket. Az ő nyomorúságos életükben nyújtanak lelki vigaszt és közösségi élményt a karizmatikus lelkipásztorok. Gyakorlatilag bárkiből lehet náluk lelkész, aki megérzi az isteni "elhívást", nem kell éveket töltenie nehéz teológiai stúdiumokkal.

Az evangelikál csoport már Bolsonaro elnökké választása előtt bekerült a nagypolitikába. Számos kongresszusi küldött "civilben" evangelikál lelkipásztor. Az úgynevezett "bibliai frakció" előterjeszti és megszavazza a legkonzervatívabb jogszabályokat, keményvonalas hittársakat ültetnek be fontos pozíciókba.

Az eredetileg katolikus Bolsonaro a 2018-as választások előtt talált rájuk. Megkereszteltette magát a Jordán vizével, közvetítette a televízió is, akárcsak harmadik esküvőjét, ahol Isten áldását az evangelikál sztárprédikátortól, Silas Malafaiától kapta az ifjú pár. Akkori megválasztását a szegény külvárosok népének köszönheti Bolsonaro, de elnökként nem tett sokat életkörülményeik javításáért. Most is az ő szavazataikért hajt, ájtatoskodással, közös imádkozással.

Választási ígéretei között ott van a feminizmus kiirtásának ígérete, a harc az úgynevezett "genderideológia" ellen, amelynek képviselői állítólag járják az óvodákat és az iskolákat, nemváltoztatásra és korai szexuális életre buzdítják a gyerekeket. Beszédeiben a legnyilvánvalóbb hazugságoktól sem riad vissza. Az ellenzéki munkáspárt (PT) képviselőit például azzal vádolta, hogy a bölcsődékben pénisz formájú cumisüvegeket osztogattak.

Bolsonaro és választási csapata a legkeményebb harcot a "gyermekgyilkosság"-nak nevezett abortusz ellen folytatja. Nemrégiben nyilvánosan tiltakozott az ellen, hogy egy tizenegy éves, megerőszakolt kislányon abortuszt hajtsanak végre.

Nem csoda, hogy a magyar államfő mély rokonszenvet táplál ez iránt a politikai személyiség iránt. Novák maga is többször nyilatkozott úgy, hogy szerinte az élet a fogantatás pillanatában kezdődik. Az abortusz harcos ellenzői éppen ezen az alapon nevezik gyilkosságnak és utasítják el még az orvosilag indokolt terhességmegszakításokat is.

Azt is megírták és fényképpel illusztrálták az újságok, hogy Novák vatikáni látogatása után találkozott Eduardo Verástegui mexikói színésszel, és a családvédelemről beszélgetett vele. Azt már elfelejtették hozzátenni, hogy ez a kiöregedett amorózó, az Acapulco szépe című teleregény hőse ma hazájában a legradikálisabb abortusztiltó mozgalom vezetője.

Egyébként Magyarországon is működik evangelikál mozgalom, a református egyház kebelében. Keményen harcolnak a feminizmus, a szerintük homoszexualitást reklámozó LMBTQ emberek és – ki fogják találni! – az abortusz ellen.