Kapolcs;Márta István;

- Belenézhetünk Márta István kaleidoszkópjába

Ha Kapolcs település nevét halljuk, rögtön a Művészetek Völgye juthat eszünkbe és Márta István zeneszerző neve, aki 1989-ben indította az útjára az összművészeti fesztivált és azt negyedszázadon át igazgatta.

Persze Márta István nevéhez nem csak Kapolcs fűződik: 1972-ben népzenét gyűjtött a moldvai csángóknál, zeneszerzőként, muzsikusként tagja volt a 180-as csoportnak, a Mandel Quartet csembalistájaként bejárta a világot, zenei vezetője volt a Nemzeti Színháznak, a Veszprémi Petőfi Színháznak és az Új Színháznak is – utóbbit 12 éven át igazgatta –, vezette a Pécsi Zsolnay Örökségkezelőt, a Magyar Fesztivál Szövetséget. Emellett kitalálta és megalapította a Bőköz-Ormánság Fesztivált, színházi rendezőként is aktív volt, emellett több mint 300 színházi és filmzenét írt és szerkesztett – és még sok mindent nem említettünk.

Az Amadinda Együttes vezetője, Rácz Zoltán mindenesetre múlt évben emlékeztette Márta Istvánt, hogy idén „hetvenkedni” fog, és jó volna rendeznie egy szerzői estet. Így született meg a Márta István 70! Kaleidoszkóp című kétrészes est – az életmű-beszélgetést október 3-án rendezik meg a Magyar Zene Házában a ház igazgatója, Batta András zenetörténész vezetésével, míg az életműkoncertet október 11-én tartják ugyanitt.

„Én nagyon kevés zenét írtam életemben, tanult mesterségem a zeneszerzés, diplomáztam Sugár Rezsőnél és Petrovics Emilnél, de elcsábított a színház, a fesztiválok világa. Keveset írtam, ha nem az alkalmazott zenére, a színházi és a filmzenére, hanem a kortárs zenére gondolok. Igaz, azok egy része tananyag, a ...per quattro tromboni című művemet is játsszák a világban. Akkor szeretek és tudok zenét írni, ha nem a határidő és a pénz számít – mondta az esemény sajtóbeharangozóján Márta István, aki a koncertet egy laza, performanszszerű estnek tervezi, amelyen a műfaji árjárhatóságok, az instrumentális és vokális zenéinek részletei is megjelennek. És hogy ez milyen is lesz, azt a Magyar Zene Házában tartott sajtóeseményen is bemutatta. A Magyar harsona Kvartett Farkas István vezetésével egy részletett játszott el a ...per quattro tromboniból, amihez Márta István zongorán improvizált, majd Szirtes Edina Mókus hegedűművész-énekessel adott elő vonóskvintettjéből, ami egy cseles mű: a klasszikus vonósnégyes mellé az ötödik szólam egy moldvai sirató dallama, Eörsi István versével. (A tervek szerint a teljes művet Hobóval fogja rögzíteni Márta István, Hobo távollétében a zeneszerző énekelt duettet Mókussal.) A Virtuózok című televíziós komolyzenei tehetségkutató első évadának győztes zongoraművésze, Boros Misi pedig egy Márta István fúgából mutatott be részletet – a mű Bach elismerését is kivívná.

Centenáriumát ünnepli az Ulysses, befogadástörténetének csak töredékét ismerjük meg egy órában.