Tóth Bertalan;

2022-09-16 10:37:00

Az MSZP társelnöke csőbe húzta a Fideszt: leíratta velük, hogy hazudtak

Sajátos trükkel húzta csőbe az MSZP társelnöke a Fidesz-kormányt. Tóth Bertalan látszólag egy „tájékozatlan” kérdést tett fel, mert tudta: az őt kioktató válaszban a kormánynak olyasmit kell leírnia, amiből kiderül, hogy korábban hazudtak. Így is történt: Koncz Zsófia miniszterhelyettes belesétált a csapdába.

„Kiugrattuk a fideszes nyulat a bokorból!” Ezzel kezdi ma reggel kitett Facebook posztját Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke. A politikus részletesen leírja, hogy korábban megkérdezte a kormányt arról, mennyi földgáz van a magyarországi földgáztároló cégek tulajdonában. Mint írja, természetesen tisztában volt azzal, hogy a válasz nulla köbméter és jót is mosolygott, amikor Koncz Zsófia tudálékosan kioktatta őt a „tájékozatlanságáról”, hiszen a tároló nem kereskedhet, ő mindössze egy „raktáros”, akinek a tevékenysége szinte minden elemében az állam által szabályozott. Akkor is, ha állami tulajdonban van, és akkor is, ha nem. Szabályozottak a szolgáltatási árak, a hozzáférési feltételek, a tevékenység megkezdése, megszüntetése, felfüggesztése, minden. Így van ez ma, és így volt ez tizenöt éve is.

Tóth Bertalan most elárulta: azért tette fel a kérdést, mert azt akarta, hogy a Fidesz-kormány maga írja le: nincs a tárolók tulajdonában földgáz. Ezzel a válasszal pedig a Fidesz-kormány maga árulta el, hogy korábban felesleges volt a gáztározók és vezetékek megvásárlása – például az E.ON-tól 265 milliárd forintért megszerzett gázüzletág – tárolók, földgáz-nagykereskedő – állami tulajdonba kerülése.

Az MSZP társelnöke megállapítja: most kiderült, hogy a Fidesz-kormány által éveken át emlegetett szociális- és energiabiztonsági indokokból semmi sem volt igaz. „Azt akartam, hogy mindenki számára legyen egyértelmű a Fidesz energetikai ősbűne: nem foglalkoztak az energiahatékonyság növelésével és az energiatakarékossággal, viszont 12 év alatt közel 2000 milliárd forintot költöttek el értelmetlenül vasak, vezetékek, csövek megvásárlására, amivel sem olcsóbb, sem biztonságosabb nem lett az ellátás!” – írja Tóth Bertalan, és több olyan fideszes nyilatkozatot is idéz, amelyekben a tározók és vezetékek megvételét a magyar gázellátás biztonságosabbá tételével magyarázták.

Az MSZP társelnöke a posztja végén megjegyzi: a vezetékekre és gáztározókra értelmetlenül elköltött 2000 milliárd forintból fel lehetett volna újítani a paneleket, a családi házakat, Kádár-kockákat, vagy lehetett volna más, értelmes, energiahatékonyságot javító beruházásokat végrehajtani – ahogyan azt az MSZP igazi baloldali pártként minden egyes alkalommal elmondta. A politikus szerint még most is lehetne észszerűbb intézkedéseket hozni, az MSZP RezsiSTOP programja például pont erről szól, és ennek megvitatására várják az embereket az országszerte rendezett RezsiSTOP fórumaikra.