Művészi kenyéráremelés, avagy hol szorít a cipócipő?

A Tompa eszünk/élünk című kiállítás alkotópárosa, Fischer Judit és Mécs Miklós a bizonyság: a kortárs képzőművészet témája szinte bármi lehet. Jelen esetben a kulinária, de ha leeszünk a mélységekig, éles társadalomkritikát is emészthetünk. Az étkezés és a vendéglátás világán keresztül mozgatják meg a fantáziát, miközben a humort sem nélkülözik. A megnyitón például kiderült, hogy a kilós, ropogós kenyérből maszkot, papucsot és játékot is lehet készíteni.

Újságírói munkánk során számos furcsa kiállítással találkoztunk, de a nemrég nyílt Tompa/eszünk élünk című tárlat még bennünket is meglepett: a művészek – Fischer Judit és Mécs Miklós – a megnyitón egy-egy ropogós kenyérből készült maszkkal az arcukon várták a vendégeket, csupán a szemnek és a szájnak vágott lyukak jelezték kilétüket. Judit kezében evőpálcára erősített tízezres volt, rajta a felirattal, „Éhes vagyok”, míg Miklósnál egy húszezres, melyen az „Éhesebb vagyok” szöveg díszelgett. Mindez már jelezte a kiállítás témáját, mely az étkezésről, a vendéglátásról és napjaink kurrens témájáról, az élelmiszerárak fokozatos növekedéséről szólt.

Főzőcskézni a vonaton

A duó nem először rendez étel témájú tárlatot, kétfős csapatuk, a SZ.A.F. 2005-ös alakulásakor – teljes nevén: Szájjal és Aggyal Festők Világszövetsége – elhatározták, hogy ötleteken, koncepción alapuló művészetet hoznak létre, melyből idővel megszülettek az Eat Art témájú alkotások és performanszok is, melyek az ételt ürügyként használva, játékosan és abszurd módon viszonyulnak témájukhoz, miközben feszegetik a határokat is. A jelen kiállításon például olyan sírfeliratokat láthatunk, melyeken a nevek egy-egy ételt vagy az étkezést idézik fel (Hamm A., Hamm A.-né, Poczak J., Lángos J., Kocsonya M.). De megnézhetjük a Travelling Artist (Utazó művész) című videót is, melyben a páros és Bogyó Virág képzőművész a vonaton utazva az ülések melletti konnektort nem a szokványos módon használja – mondjuk, hogy feltöltse a mobilját vagy a laptopját –, hanem hogy botmixerrel turmixot csináljon, dagasztógéppel kenyeret, vagy pattogtasson egy kis kukoricát. De Miklósék készítenek rendhagyó „fogásokat” is, például a hóemberlevest. Ehhez egy főzőedénybe kis méretű hóembert helyeztek, majd a gázt feltekerve megvárták, míg elolvad, hogy a forró vízbe kerüljön a répaorr, a borsszemek, a hagymasapka és a zöldborsó gombok.A tárlat fő műve ezek mellett az úgynevezett Szafácskönyv (értsd: a SZ.A.F. szakácskönyv), mely Miklós étkezéssel kapcsolatos jegyzeteit tartalmazza. Az egyiken például az áll, hogy a Tesco beköltözhetne a Műcsarnokba, miáltal az ételek műként is felfoghatók lennének – és persze ugyanannyiba kerülnének mint bármelyik áruházláncban. A Szafácskönyv oldalait a galéria falán is olvashatjuk, de akár belelapozhatunk a vaskos kötetbe is, melyhez a művész a múzeumi tárgyak mozgatásához használt cérnakesztyű helyett egy munkáskesztyűt helyezett el.

Napi menü: középosztály

A tárlat a határátlépés mellett társadalmi kérdésekre is fókuszál, például az elszegényedésre. Rögtön az ajtó mellett egy vászonra festve olvashatjuk: „Egy nap a szegényeknek nem marad mit enni, csak a középosztályt” (One day the poor will have nothing left to eat but the middleclass). Noha a mű önmagában is értelmezhető, a jelen gazdasági helyzet és az élelmiszerárak rohamos emelkedése miatt erős aktualitása van. Ahogy a Szórókenyerezés című videónak is, melyben a két művész a Kálvin téren toastkenyeret osztogat, mintha azok röpcédulák lennének. „Mi szórólapozás helyett szórókenyereztünk, de úgy tűnik, az emberek a papírt elveszik, a kenyeret nem” – mondta Judit, hozzátéve, ezzel az akciójukkal – ahogy a kenyérmaszkokkal –, a pazarlásra is felhívják a figyelmet. A művész szerint a „Kenyér és cirkusz” mondásból lassan csak a cirkusz marad meg. A páros a kiállításra amúgy még kenyérpapucsot is készített, és egy kenyérautót, melyet egy robotporszívó mozgatott. Miklós szerint utóbbi szerkezet GPS alapján eredeti gazdájához is visszatalál, így konkrétan is kifejezi a szólást, miszerint „kölcsönkenyér visszajár”.

Harapáshoz happening

E cikket olvasva talán sokan gondolják, hogy az ételművészet egyfajta újdonság, amolyan fura hóbort, az Eat Art kifejezés azonban jó ideje létezik, egy svájci művész, Daniel Spoerri találta ki. A jelen kiállítás megnyitóján a kurátor, Zagyvai Sári fotóművész meg is említette az alkotó úgynevezett „csapdaképeit”: a kiállítótermekbe piszkos edényeket és étkezési maradékokat állított ki, melyeket különböző alátétekre, mint asztalra, székre és ládára applikált, majd a kész műveket a falon helyezte el. Zagyvai kiemelte, Spoerri a gesztussal az undort keltő vízszintes felületeket átlényegítette, azokból függőleges képeket, művészeti alkotásokat hozott létre.A svájci alkotó az első csapdaképeit 1960-ban a párizsi Avantgárd Művészeti Fesztiválon (Festival d’Art d’Avantgarde) állította ki, a következő évben pedig alapvető élelmiszerekre pecsételte rá a „Vigyázat, műalkotás!” feliratot, majd eladta őket bolti áron. A hatvanas években már ehető műveket készített, 1968-ban Düsseldorfban pedig megnyitotta Restaurant Spoerri nevű éttermét, ahol a vacsora mellé happeningeket is rendezett. Az Eat Art viszont a kortárs művészekre is nagy hatással van, Rirkrit Tiravanija tajvani alkotó egyes kiállításain ételt főz és szervíroz a látogatóknak, míg hazánkban Fajgerné Dudás Andrea csinált hasonlókat. A 2011-es Hernyó-egytálétel című alkotásában például hernyó önarcképeivel díszített papírtányérokat, melyek közepére egy visszataszító látványú ételt tett, aminek azonban finom volt az illata. A nézőre volt bízva, hogy eszik belőle vagy sem.

Megkóstolni a művészetet

A jelen kiállítás sem előzmény nélküli, az annak helyszínt adó nyolcadik kerületi Culinary Institute of Europe nevű gasztroiskolában ugyanis már 2018 óta rendeznek Eat Art kiállításokat, melyek megnyitóin még kóstolni is lehet. Így volt ez Juditék tárlatán is, melyen a hely tulajdonosa, az 1998-ban Amerikából érkezett, japán származású Maki Stevenson készített pirinyó ételeket tésztából, például kétszáz forintos nagyságú pizzát, pogácsát, lángost és miniatűr zsíros kenyereket, melyekre hagymát és pirospaprikát is tett. „Mi ezekkel az ételekkel reagálunk az alapvető élelmiszerek árának növekedésére” – mondta a szakács, aki az apró fogásokat cukorból, ételolajból és lisztből készítette el, majd aranyporral vonta őket be, így hozva létre az úgynevezett „luxusmorzsákat”.Maki mindennapjait amúgy szintén befolyásolja az infláció, a gasztroiskolájában már felemelte az árakat. „Emellett azon is gondolkodunk, hogy tényleg muszáj-e tíztálcás sütést elindítani, vagy az öttálcás is elég” – mondja a szakács, hozzátéve, ahol tudnak, spórolnak az energiával, például csökkentve a vízfogyasztást.Nemcsak elvont alkotásokat látni a kiállításon, egy külön térben Judit könnyedebb, digitális művei is helyet kaptak, melyeken megszemélyesített zöldségek tűnnek fel (például depressziós tök vagy szomorú dinnye). „Minden Eat Art kiállításhoz szeretnénk olyan munkákat is bemutatni, melyek közelebb állnak a mindennapi élet esztétikájához” – mondja Zagyvai Sári, hozzátéve, ezek a sokszorosított művek megvásárolhatók az Eat Art Collection weboldalán.