színház;CEU;Juhász Kata;

- Egy koreografált demokrácia-játék, amelyben az aktívan résztvevő közönségre bízzák a döntéseket

A színvonaltalan nyilatkozatok hogyan leplezik le, ha egy rezsim áruba bocsátotta önrendelkezését? A Juhász Kata Társulat közéleti színházi sorozatának előadásán ez is felvetődik.

Angol nyelvű szóló stand up, mozgás és Kertész Endre csellista zenéje – a több műfajt ötvöző, Declaration of Independence című, a mai közéletre többféle történeti távlatból reflektáló előadással indul péntek este a Juhász Kata Társulat közéleti színházi sorozata a CEU Nádor utcai Auditóriumában. „A megírt szöveghez plusz asszociáción keresztül kapcsolódik a mozgás és a zene, ezáltal lehetőséget teremt a hozzá fűződő ambivalens érzelmi viszony kifejezésére, így egyszerre több szólamban mesélhetünk arról az intézményi, politikai és ideológiai keretrendszerről, amelyben a XXI. század eleji Európában élünk – ad magyarázatot a több-műfajúságra Juhász Kata táncos, koreográfus. „A napi aktuálpolitika helyett általánosabb problémákat vetünk fel, ebbe belefér az információhoz való hozzáférés szabadságának és a média átpolitizáltságának ellentmondása, az Egyesült Európa eredeti koncepciójának rávetítése a mai háborús helyzetre, vagy hogy a színvonaltalan nyilatkozatok hogyan leplezik le, ha egy rezsim áruba bocsátotta önrendelkezését” – folytatja a táncos koreográfus.

A darab Philadelphiában készült, az ottani, majd később az európai közönség számára angolul íródott, a lefordíthatatlan szójátékok miatt itthon is angolul játsszák. Alapfelvetése, hogy noha az 1776-ban kiadott amerikai Függetlenségi Nyilatkozat indoklásának számos paragrafusa aktuális a közel 250 évvel későbbi Magyarországon, a függetlenségünket mára jóval több minden csorbítja. Az előadást – függően a többség nyelvtudásától – angolul vagy magyarul zajló beszélgetés követi a darab által fölvetett közéleti kérdések mentén, amelyet a Népszava munkatársa, Bálint Orsolya moderál.

A hét estéből álló sorozat következő alkalmával a Mozgástér című tisztán nonverbális előadásba kapcsolódhat be tettleg a közönség, mivel ez egy koreografált demokrácia-játék, amelyben az aktívan résztvevő, folyamatosan mozgásban improvizáló közönségre bízzák a döntéseket, amelyek közös felelősségvállaláson, együttműködésen alapulnak. Ebben a zenés, mozgásos „társasjátékban” a táncosok csak játékmesterként vesznek részt azáltal, hogy a szabályokat demonstrálják.

Infó

Declaration of Independence, szeptember 23.

Mozgástér, október 21.; Slippery avagy Kicsúszik a szánkon…, november 4.; Rechargeable / Újratölthető, december 2., 3

CEU Auditórium

Ha egy négytagú családnak csak három kék útlevél érkezett az 1980-as években, abból ritkán kerekedett komédia. Tiszeker Dániel Nyugati nyaralása egy ilyen kivételes történetet mesél el.