Pokorni Zoltán;XII. kerület;beruházások;épületomlás;Böszörményi út;

2022-09-26 21:00:00

Leáll az a Böszörményi úti beruházás, amelynek leomlott a homlokzata

Pokorni Zoltán több indokot is említett, mely okok miatt nem folytatják a munkát. 

„Sajnos sokaknál még nem esett le a tantusz, nem fogták fel, hogy nem folytathatjuk úgy az életünket, ahogy eddig. Az első számlák megérkezése hozza el a megvilágosodást, ami a családoktól, nagyobb közösségektől és az önkormányzatoktól is azonnali lépéseket követel” - mondta el az Indexnek adott interjújában a XII. kerület fideszes polgármestere.

Pokorni Zoltán a kormányközeli lapnak nyilatkozva kifejtette, a gyermekeket, a gondozásra szoruló időseket és a betegeket ellátó intézményeknek továbbra is működniük kell, ha nem is változatlan formában. Hozzátette, bevezettek téli rezsitámogatást, emellett nyugdíjasklubok is nyitva lesznek, csak az egyiket, egy néhány száz embert kiszolgáló klubukat zárják be néhány hónapra. Kapott kérdést azzal a Böszörményi úti ingatlannal kapcsolatban is, amelynek egy része a bontáskor leomlott. 

- jelentette ki, mivel több bizonytalansági elemet is látnak. Az egyik az építőanyagárak elszabadulása, az önkormányzat pénzügyi mutatóinak megváltozása, illetve nem tudni, milyen fizetőképes kereslet lesz néhány év múlva ezekre a lakásokra. Pokorni Zoltán hangsúlyozta, jó időben vannak, mert már elbontották az egész épületet, de még nem láttak neki a mélygarázs kiásásának.