labdarúgás;Nemzetek Ligája;

2022-09-26 22:55:00

Vereséggel, mégis dicsőséggel zárta a Nemzetek Ligáját a magyar válogatott

Marco Rossi csapata 2-0-ás vereséget szenvedett a Puskás Arénában az Eb-címvédő olaszok ellen, így lemarad a négyes döntőről. Ám a „halálcsoportban” megszerzett 10 pont épp 10-zel több az előzetesen vártnál.

A találkozót megelőző himnusz során Szalai Ádám arcáról csatakokban folyt a könny, a csapatkapitány utolsó meccsére készült címeres mezben, s e szenvedély láttán, illetőleg az alapján, ahogy az olaszok ellen csapatát harcba küldő olasz Marco Rossi énekelte az „Isten áldd meg a magyart…”, úgy tetszett: a Nemzetek Ligája négyes döntőjébe jutásért zajló küzdelemre a magyar válogatott fokozni tudja azt az alázattal átitatott elhivatottságot, akarást és tűzet, ami a torna során mindvégig jellemezte.

 – rögzítette a találkozó előtt Rossi, és végignézve az arcokon nem voltak kétségeink.

Aztán a kezdeti fél óra egyáltalán nem úgy sikerült, ahogy azt reméltük. Szalaiék nem találták a ritmust, a labdát megtartani nemigen sikerült, jóllehet, legalább a védekezés úgy-ahogy működött, de a kezdeti akarás érezhetően görcsösségbe fordult. Így a koncentráció sem volt olyan fokon, miként mondjuk Lipcsében, ennek jeleként Nagy Ádám gyatrán gurított haza Gulácsinak, aki próbált még tisztázni, de Giacomo Raspadori elé perdült a labda, aki a kapuba gurította azt (27. perc). Vezettek a vendégek. Ilyen hibát az eddig az esélytelenek nyugalmával futballozó magyarok elvétve követtek el a torna során.

A hazai együttes a félidő hajrájában kezdett csupán éledezni, de igazán a második elejére tért magához, na ekkor viszont (50. perc) egy támadás során négyszer is ziccerbe került. Donnarumma nagyokat védett, amikor meg már tehetetlennek bizonyult, a búcsúzó Szalai közvetlen közelről a bal kapufa mellé préselte a labdát.

A kimaradt lehetőségre egy percen belül jött a büntetés: Barella passzából Cristante iramodott meg a jobb oldalon, lapos centerezését Dimarco vágta a léc alá (0-2).

Rossi nem adta fel, Nego helyére Stylest küldte be, vele lényegesen aktívabbá vált a támadójáték, ám Donnarumma több bravúrt bemutatott, voltaképp vb-formában védett, jóllehet ő – miként a Squadra Azzura – nem megy Katarba.

Ellenben megy a négy közé az NL-ben.

A végeredmény ugyanis maradt a 0-2. A magyar csapat vereséggel, mégis megdicsőülve zárta a sorozatot. A hollandiai döntőbe bejutni ugyan nem sikerült, de az Eb-címvédő olaszokat, az angolokat és németeket felvonultató sorozatban 10 pontot elérni, helyenként kifejezetten tetszetősen futballozni s másodikként végezni: minden várakozást felülmúlóan parádés teljesítmény.