Kácsor Zsolt a minap egynémely szaki romlott erkölcsi állapotáról, pökhendi és megbízhatatlan magatartásáról írt. Írtam erről én is eleget. A tapasztalat nem újdonság, csupán a rossz még rosszabb lett, mióta a szakemberek egy része elment a Nap járásának irányába.
„Halló, gázszervíz? Ki tudna jönni valaki szeptemberben…?
„Sajnos, nem. Csak december második felére tudok időpontot adni…”
„Az idén?”
Ez a szerviz tíz éve még hívogatott, hogy mikor küldheti évi ellenőrzésre a Lajost.
Az IT berkekben már harminc éve is kalózmorál dívott.
„Amíg inkább neked van szükséged rám és nem nekem rád – mondja a számítógépes haver (és ez haver!), – addig azt ígérek, amit akarok, akkor megyek, amikor akarok, és annyit kérek, amennyit nem szégyellek.”
A családom tagjainak azt szoktam mondani optimista pesszimizmussal, hogy nincs megoldhatatlan probléma a halálon kívül, ami persze minden problémát megold.
Familiáris tételemet – mármint, hogy minden probléma megoldható – bizonyítja egy déldunántúli kisváros egyszerű és eredeti kezdeményezése. Az alig háromezerötszáz lakosú településen igen kevés mesterember volt hadra fogható, és ők is közelebb voltak a nyolcvanhoz, mint a hetvenhez. Az ifjabbak Ausztriában, Németországban vagy éppen a politikában kerestek a napi betevőnél sokkal többet.
A helybéli polgárok persze, a magyar történelem legdicséretesebb túlélési hagyományai szerint kényszerűségből igen sok mindenhez értettek a biztosítékcserétől a betonozásig és a falfestéstől a padlóburkolásig, de egy ablak beüvegezését vagy az elektromos és vízhálózat alkalmi javítását már nem vállalhatja egy hímzőasszony, egy könyvelő, egy magyartanár, de még egy kertészmérnök sem.
Ekkor az iskolaigazgatónak zseniális ötlete támadt. (Ne higgyük, hogy nincsenek százával kreatív iskolaigazgatók! Csak közülük a legtöbben, ha eszükbe jut egy lángeszű éca, ami nem az oktatásról meg a sulijukról szól, leülnek egy sötét sarokba egy üveg borral, és megvárják, míg elfelejtik.)
A diri ötlete olyan egyszerű volt, mint a Rubik kocka. Ide-oda forgatod, aztán kijön az egyforma szín. Persze ahhoz is kellett egy Rubik.
Igazgatónk feltalálta a három T-t. Ne arra gondoljunk, amire gondolunk! A három T feloldása: Településünk Túlélési Továbbképzése.
A diri rohant a polgármesterhez, aki nem volt annyira kreatív, de mindig hallgatott az okosabbra. Ehhez is képesség kell. Sőt!
„Figyelj, Lacikám! – mondta az igazgató a városvezetőnek. – Nagy gondok vannak a szakik hiánya miatt, ugye? Heteket, hónapokat kell várni, míg megcsinálnak egy betört ablakot vagy egy lyukas tetőt, ugye? Van egy üres üzemépületünk, mióta a német biszbaszgyártó Ázsiába vitte a cégét, ugye? Na most, aki a lakosok közül vállalja, hogy megtanulja valamennyire a szakmákat, annak szervezünk egy posztgraduálist…”
„Micsodát?” – kérdezte a polgármester.
„Egy felnőttképzést, Lacikám! Megveszünk tanárokat a kaposvári vagy a zalaegerszegi szakmunkásképzőből, kerül, amibe kerül, berendezzük az üzemépületben a műhelyeket, kerül, amibe kerül, és ami asztalos, ács, villany-, víz-, gázszerelő, üveges meg egyéb témában megtanítható, akinek megtanítható, azt megtaníttatjuk. A választóid milliókat fognak spórolni – érted, ugye? –, ha nem kell szakikat hívni a kisebb-nagyobb javításokhoz öt-hatszámjegyű összegekért.”
„Értem! – bólogatott a polgármester. – Okos ötlet! Meg kéne csinálni. De miből?”
„Ha ezt nem támogatja az EU meg az állam, akkor semmit!”
A cikk szerzője sem tud mást mondani a jelenlegi szolgáltatói nyomorhelyzetben, mint a polgármester. Okos ötlet! Mindenütt ezt kellene megszervezni az országban, és akkor a szakik vagy magukhoz kapnának és felturbóznák az etikájukat, vagy elkezdenének levelet fogalmazni az önkormányzatuknak szociális támogatás ügyében. Nemesnagybajzán már működik a három T: a Település Túlélési Továbbképzése. (De ha javasolhatom, a kisvárost ne keressék a térképen.)
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.
