Kövér László házelnök a mostani parlamenti ciklusban három javaslatot talált alkalmatlannak arra, hogy azt megtárgyalja az Országgyűlés. Mindhármat a Mi Hazánk nyújtotta be.
A szélsőjobboldali párt minap a „cigánybűnözés” elleni fellépésre hivatkozva szerette volna szigorítani a Büntető törvénykönyvet, korábban a holokauszt második generációs túlélői kárpótlásának emelését és az Országos Roma Önkormányzat költségvetési támogatását próbálta leállítani.
A fideszes házelnök úgy ítélte meg, hogy a beadványok sértik az Országgyűlés tekintélyét. A házszabály lehetővé teszi számára, hogy ilyen esetben visszadobja a benyújtott javaslatot. A parlament elvileg felülbírálhatja a verdiktet, de a jelenlegi politikai viszonyok között ez a lehetőség csak papíron létezik. A gyakorlatban Kövér László egy személyben dönt.
Az a különös helyzet állt elő, hogy tartalmilag egyet kell értenünk azzal, amit Kövér László gondol. Az eljárás viszont erősen kifogásolható. A kormánypárt máshogyan is kifejezhette volna tiltakozását, akár demonstratív módon elutasíthatta volna a burkolt (vagy nem annyira burkolt) cigányozás és zsidózás minden formáját. Az, hogy a Mi Hazánk javaslatait a házelnök lesöpörte az asztalról, a kényelmesebb és az egyszerűbb, éppen ezért a kevésbé hiteles megoldás. A probléma megúszása.
Nem szokott jóra vezetni, ha valaki hatalommal felruházva, de valódi kontroll nélkül próbál őrködni a demokrácia fölött. Főleg akkor lehetnek kétségeink, ha az illetőnek szava sincs, amikor azt látja, hogy az uralkodó párt a kétharmados parlamenti többségével visszaélve rutinszerűen felrúgja a demokrácia írott és íratlan normáit; kénye és kedve szerint, az ellenzék kiiktatásával, egyik pillanatról a másikra hoz sorsdöntő törvényeket; vészhelyzeteket kreálva rendeleti kormányzással erőszakolja meg a jogállamiságot; ellenségképek gyártásával igyekszik leplezni a saját tehetetlenségét.
Az Országgyűlés tekintélyét manapság leginkább a kormány és az Országgyűlés működése fenyegeti.