- Nádas Péter: „Az ember egyedül van”

A margitszigeti Kristály Színtérben tartották a Nádas Péter Budapestje záróakkordját, a hétvégi háromnapos eseményt a fővárosi születésű szerző tiszteletére szervezték, aki október 14-én lesz nyolcvanéves.

Az utolsó estén Kustos Júlia költő és Vincze Bence szerkesztő beszélgetett a szerzővel, az alkalom „ígérete” az volt, hogy az ünnepelt alkotó megosztja gondolatait városról, a városi létről, a várostól való eltávolodásról és az ahhoz való visszatérésről. Ahogy ez várható volt, ennél sokkal többet kaptunk Nádas Pétertől.

A pódiumbeszélgetés bevezetéseként az író felolvasott egy Budapestről szóló szakaszt Világló részletek című művéből. A kérdésre, hogyan látja most a várost, úgy válaszolt – Most nyolc napja vagyok itt Budapesten, és nyolcvan év távlatából szemlélem, olykor nem ismerek rá, és mégis mindig ugyanaz, ez a csodálatos egy városban. Budapestet mindig lebontják és újraépítik, hasonló New Yorkhoz és Berlinhez, de ez az ő tulajdonsága, ez egy dinamikai adottsága – fejtette ki Nádas Péter, majd hozzátette – ennyi embert az utcán aludni még nem láttam. – A szerzőre jellemző szövegfolyam határozta meg az estét, amely sokszor feleslegessé tette a kérdéseket, a legszerencsésebb az volt, ha hagyták az írót beszélni, aki a város rosszabbik arca mellett felidézte a megmaradó pozitívumokat is – Amikor a Batthyány téri vásárcsarnok ősöreg pénztárosnője munka közben ügyel arra, hogy a vevőknek mindig a legsúlyosabb tárgyakat adja előbb, hogy az kerüljön a táskájuk mélyére, és ne fordítva, az csodálatos, az maga a jóság.

– A város nem az emberek és a nyelv összessége, hiszen jöhet akármilyen rezsim, ami új szobrokat épít a régiek helyébe, a körutakat átnevezi, de a házsorok ugyanazok maradnak. – mondta a szerző – Van a mi fővárosunknak egy nagypolgári, gazdag arca, ami használaton kívül van, hiszen hiányzik hozzá a nagypolgári élet. Az utcafront mögött nincs meg ugyanaz a lét, amit a látvány ígér, ez egy érdekes urbánus ellentmondás. – A város építészeti változásai kapcsán Kustos Júlia megkérdezte a szerzőt, izgatják-e az utóbbi tíz évben végbement vállalkozások: a Mol-torony és az Atlétikai stadion felépítése, a Lánchíd renoválása körüli viták, mire Nádas Péter annyit válaszolt – Nem, Gombosszegről jórészt nem is látszik. Értesülök az eseményekről, de nem tartom mérvadó témának, hiszen a város egy állandó változás terepe. – A szerző Budapest egyik ellenpéldájaként hozta föl Stockholmot, mely küllemében alig módosul, de az épületeken belül egy hihetetlen modernizáció tapasztalható.

Részint szakmai kérdésként merült föl, hogyan hívja elő a szerző emlékeit a városról, hiszen úgy ír róla, hogy több évtizede nem él ott – Ez egy nagyon egyszerű asszociációs láncokból felépülő műveletsor, melyet elvégzem magamon – válaszolta – ezt a módszert érzem jobbnak, hiszen bár a szándékolt emlékezés is előhívhat képeket a múltból, de azok olyan képek, amik már vagy szellemileg vagy érzelmileg feldolgozottak. A város leképezését nem tudom elválasztani magamtól, hiszen amikor 1968-ban Kisorosziban laktam, ott engem úgy emlegetett a szobaadóm, hogy „a mosolygós fiatalember”, én addig nem tudtam, hogy mosolygós vagyok, aztán rájöttem, hogy ezt Budapesttől kaptam. Hiszen a városban az ember, amikor kilép az utcára, elkezd mosolyogni, hogy nehogy összetűzésbe kerüljön másokkal, ez egy urbánus kötelezettség. Mindig attól függ, honnan tekintünk valakire, Kisorosziból nézve én egy mosolygós fiatalember voltam, Budapestről nézve pedig egy üldözött.

E szavakra Kustos Júlia idézett a szerzőtől a vele készített Nagyon sajnálom című dokumentumfilmből, melyben úgy fogalmazott: „bármi is történik, budapesti maradok, azon belül pedig pesti, illetve tulajdonképpen vidéki vagyok, aki ebben városban már idegennek érzi magát”. Ennek kapcsán megkérdezték, mi jelenti az otthon számára, Nádas Péter úgy válaszolt – Amióta az eszemet tudom, dolgozom, azt kell mondjam idővel a munka lett az otthonom. – Későbbiekben a szerző igazat adott annak a feltevésnek, hogy a munkájával valamiképpen védekezik – ez a realitástól való iszonytató pánik és az ez ellen való védekezés, ezt csecsemőkoromban kaptam a háborútól. Ami most a szomszédban Ukrajnában történik, azt Európa tovább fogja cipelni, ahogy minden háborús sérelmet továbbörökítünk. Én egykoron a szarajevói történtek miatt kezdtem el önmagammal beszélgetni a háborúról, addig képtelen voltam. – Vincze Bence később felvetette, hogy ha az embernek a munka az otthona, akkor egyedül van, erre Nádas Péter annyit válaszolt: „Az ember egyedül van.”

Haydn, a közös nevező

Különleges spiritualitású esemény volt a Budapest Music Centerben tartott Haydn-est, amelyen Nádas Péter is felolvasta Esterházy Péterre emlékező írását.

Sokat lehetne írni arról, hogy a történelmi, történeti, zenei, irodalmi - tehát fikciós - összefüggéseknek is micsoda bonyolult hálójára vetődött fény a Dubóczky Gergely vezényelte Budapest Sound Collective Haydn hangversenyén, amelyen felkérésére fellépett Nádas Péter is, de mindaz aligha férne bele, egy napilap koncertbeszámolójának kereteibe. Két szimfónia, a 45. számú “Búcsú” és a 46. számú H-dúr között olvasta fel az egyik legnagyobb élő magyar író halott barátjára, az elmúlt évtizedek másik nagy magyar írójára, Esterházy Péterre emlékező, Haydn a panelban című írását. Bevonult ő is az elején zenekar tagjaival együtt a játszótérre, helyet foglalt közöttük, így közvetlen közelről, sőt belülről tapasztalhatta meg azt, miről percek múlva, miután felállt, hogy felolvassa művét, szólt is. “Az az igazság, hogy ifjú emberként Haydn mesterhez jártam kontrapunktra. Ami az egyik oldaláról nézve hangcsoportok megadott rendszere, másik oldaláról nézve fejlődő jelentéstömeg, amit igen nehéz egyetlen hangnemben tartani. Nem beszélve arról, hogy a hangnemekbe rendezett jelentéstömegnek csak egy része van a kottán megjelölve. A többi az elmém anyagában képződik a hallásom szerint.”

Mindenki ismeri a történelmi, zenetörténeti tényt, hogy Haydn az Esterházyak szolgálatában Nádas szóhasználatával “jobbágyként” élve életét, az európai központoktól távol, valahol a magyar puszta - az író erre is utal - és a nyugati világ határán kialakította, megszilárdította, egy új zenetörténeti korszak formai, dallami, harmóniai kereteit. Erre elődei a Stamitzok, a Bach-fiúk és a többiek még nem lehettek képesek, túl korán születtek ehhez, és főleg nem volt meg hozzá a szó szerint veendő, korszakot alkotni képes zsenialitásuk. Haydn az elsők között volt a nagy zeneszerzők sorában aki bár jól zongorázott és hegedült, már nem volt hangszeres fenomén, mint mondjuk Vivaldi vagy Bach, emellett nem írt csillogó operaáriákat, mint Handel vagy Mozart. Zongoraszonátái közt nagyon jelentős művek vannak, ezek azonban a világjáró virtuózok számára techikailag könnyűnek találván “értelmezhetetlenek”, és versenyművei sem nagyon segítik ki, a közönség elismerésére ácsingózó művészeket, akiknek nem sok igazán formátumos alkotás jut, olyan, amivel villogni is lehet. Ezért is lehet, hogy ritkábban szerepel a koncertnaptárakban neve a megérdemeltnél. - Varga Péter

Ellentétben Bachhal, Mozarttal, Beethovennel kevés könyvet olvashatunk róla, miközben valóban központi figurája volt az egyetemes zenetörténetnek. És most már fontos alakjává vált a magyar irodalomtörténetnek is. Dubóczkyék néhány évvel ezelőtti hangversenyein Esterházy - a karmester felkérésére írt - újabb, Haydnnal kapcsolatos szövege a zeneszerző A Megváltó hét szava a keresztfán című műve részeként hangzottak el. A “Búcsú” szimfónia, bár alapvetően a haydni humort hordozó mű, hangsúlyosan szerepel Nádasnak íróbarátjátó búcsúzó írásában: valamikor régen, kapcsolatuk kezdetén rá várva, a betonpanel nyolcadik emeleti lakásában ezt tette fel üdvözlő zeneként, de semmiféle hatást nem ért el vele, a megérkező Esterházynak fel sem tűnt a gesztus. Hiány két hang között - Haydn, Nádas és az Esterházyak volt az előadás címe: arról is szól Nádas írása, hogy a zenében oly fontos szerepet játszó formai elem, a szünet, valaminek a hiánya, ezekben az esetekben egy-két cselekedet, néhány mondat a megmagyarázhatlansága kettejük kapcsolatában néhányszor szerepet játszott. Bár talán apróságok ezek, a fájdalom mértéke ezekből sejlik mégis igazán fel. Hogy ezek miértjére már soha többé nem derülhet fény.

Budapest Sound Collective fiatal zenészekből Dubóczky által meghatározott alkalmakra összehívott csapat. Most egy klasszikus méretű kamarazenekar állt fel a két szimfónia előadásra, amelyeket a karmester a zeneszerző érettebb korszakára olyannyira jellemző zenei elemeknek akkurátus kihangsúlyozásával vezényelt. “Haydn újszerű, hirtelen átmenetekkel és hangnemváltásokkal tűzdelt zenei megoldásai, sajátos sokszor formabontó akkordjai Nádas Péter írói világára is hatottak” - olvasható a műsorfüzetben. Irodalom és zene kettősének ily módon is kifejeződő egysége adta az est kimagasló értékét.