Mi lett volna, ha… (Kondor Vilmos: Második magyar köztársaság)

…Magyarországnak sikerül 1944 őszén kiugrania a második világháborúból a szövetségesek oldalán, ahogy ez Romániának például bejött? Ezzel a kérdéssel játszik el Kondor Vilmos új regényében. Amit, ha nem a szerző egyéb könyveinek sorába rendezünk a polcunkon, bátran a Nézzünk bizakodva a múltba! című, két éve megjelent kortárs irodalmi antológia mellé helyezhetünk, amelyben tizenegy szépírónk nézett bizakodva a magyar múltba, s épített fel alternatív (kontrafaktuális történelmi) jövőképeket, különféle fiktív módokon elágazva a trianoni békediktátumtól (lásd „Vala jövendő”, Nyitott mondat, 2020. június 5.). (Kondor korábban – 2019-ben – már elkalandozott egy képzeletbeli utópisztikus közeljövőbe a Kemény Zsófival közösen jegyzett, Értetek teszem című regényben.)
A Második magyar köztársaságban a Kállay-kormánynak sikerül megegyeznie a szövetséges hatalmakkal, főként a Szovjetunióval, s Sztálin rábólint arra, hogy egy ún. északi folyosón (Észak-Magyarországon) át áramoltatja be seregeit Ausztrián át Németországba, nem gyarmatosítva hazánkat, s téve a keleti blokk részévé évtizedekre. Hanem…! Megreformált, demokratikus, modern Magyarország sarjad a nem is annyira háborús romokon. A kommunistákat egész Moszkváig űzik – Rajk, Rákosi és Marosán onnan írja marginális publicisztikáját. A nyilasok írmagját is kiirtják – legalábbis megpróbálják. Bár Horthy Miklóst még sikerül likvidálniuk utóbbiaknak, ifj. Horthy Miklós (Nicky) kerül az államelnöki posztra, s regnál hosszú-hosszú ideig. Magyarország megőrzi és továbbfejleszti nyugati orientációját, Budapest világvárossá növi ki magát, Csepel-szigeti Szabadkikötője Liverpoolhoz hasonló, megkerülhetetlen vízi kereskedelmi gócponttá lesz. A főváros dunai szakaszán a hajóforgalomnál, csak a rakpartok mentén kialakított lidókon fürdőzők száma nagyobb. Az élhető főváros városképe mellőzi ’56 nyomait és a szocialista építészet remekeit: az alagúttól sugárút vezet a Déli pályaudvarig, s magyar tervezésű és gyártású automobilok száguldoznak rajta. A kultuszminisztert Szerb Antalnak hívják, Budapest főpolgármesterét Bibónak, Radnóti Miklós is enkezével megírhatja öregkori verseit – a budapesti rendőr-főkapitányság vezetője pedig nem más, mint az idejekorán pártállást cserélő Kádár János (aki nem átallja betiltani a taxizást a városban). Kondor egyáltalán nem elszabadult hajóágyúként csapong ebben a fiktív magyar honderűben, de kétségtelenül lubickol a lehetőségben, miközben történetileg hiteles és létező városrendezési tervekből építkezik, és elképzelhető életpályamodelleket dolgoz ki.
És nem hagy fel a krimiírással sem! Története – mely 1966. június-júliusában játszódik – a The Beatles budapesti koncertjével veszi kezdetét, ahol a színpad mögötti térben gyilkosságot követnek el egy hangtechnikus sérelmére, s a nemzetközi együttműködés jegyében egy magyar és egy brit nyomozópáros feladata a tettes kézre kerítése. A magyar detektív pedig mondhatni a szerző korábbi nagy sikerű regénysorozatának hősére, az újságíró Gordon Zsigmondra hajaz erősen. Noha Nemes Albertnek hívják. És annak a valóban élt nyugalmazott detektív-főfelügyelőnek, Nemes Sándornak a fiktív unokaöccse, aki Kondor Bűnös Budapest című regényében már regényszereplővé alakult. A 38 éves, aktívan sportoló főfelügyelő a történet szerint 1955-ben azzal vált nemzetközileg is híressé, hogy lekapcsolta a baszk ETA-hoz vagy az ír IRA-hoz hasonló erdélyi terrorszervezet (ENF – Erdély Népének Frontja) fejét és egyéb tagjait, akik különféle terrortámadásokat hajtottak végre New Yorkban, Bukarestben és Budapesten, a transzszilván autonómiáért küzdve.
Egy alternatív történelmű Magyarország alternatív terű Budapestje mellett Kondor még az ún. Kindertransport-vonatokon Angliába menekített gyerekek történetét, valamint a ’44-es kiugrási kísérlet előtt létrehozott, biztonsági, nemzeti kormányt segítő Kállay-alap rejtélyét is beépíti a krimi nyomozati anyagába, rendkívül sokrétű és történelmileg is izgalmas fantáziabirodalmat teremtve ezzel. Ami a Szabadkikötőt uraló, a Hungária zenekar dalszövegeire támaszkodó és dallamaira gengszterkedő, szinte pszichedelikus jampecszubkultúrájával már-már túlzásnak tűnik. Ellenben nagyon szórakoztató. És érezhetően élvezettel íródott.
Ezért is gyanítható, hogy folytatódni fog a város- és sorozatépítés, mert hiszen még jócskán bővíthető és alakítható – ahogy Nemes, de a tapinthatóan szintén nagy kedvvel és persze parodisztikus éllel írt Kádár figurájának története is. Aki megszerette, megszokta, elfogadta, vagy egyszerűen túltette magát a tudatosan modorosra vett párbeszédek kabaré-riposztos műviségén, az nagy örömmel fog új Budapestet és hősöket avatni, s majdan várni az újabb köteteket. Nem mellesleg pedig lehetségesként tekinteni egy más Magyarország-képre, ami a mostani helyett is sokkal élhetőbb hazát aposztrofál. Egyelőre, ahogy ebben a regényben, a képzeletben. (Open Books, 2022. 579 o.)