A magyar miniszterelnök azt állítja, hogy a szankciók hatástalanok, nem szolgálják Magyarország érdekeit és jobban fájnak az Európai Uniónak, mint Oroszországnak. A fideszes megmondóemberek kárhoztatják az ellenzéket, mert az a szankciók pártján áll. Készül a nemzeti konzultáció, amely manipulatív kérdéseivel a szankciók ellen kívánja hangolni a válaszadókat. Mindeközben Orbán Viktor Prágában is rábólintott a nyolcadik szankciós csomagra, ahogyan ezt az előző hét alkalommal tette.
Beleszédül az ember feje abba, ha megkísérli összeegyeztetni a folyamatos hergelésre irányuló propagandát a miniszterelnök tényleges döntéseivel. Az elmúlt 12 év azt mutatta, hogy a Fidesz törzsközönsége nem is erőlteti meg magát, nincs különösebb igénye a következetességre. Pedig igazán észrevehetné, hogy a szankciók körüli ellentmondásokra ugyan két magyarázat is lehetséges, de egyik sem vet jó fényt Orbán Viktorra.
Az egyik, kétségkívül unalmasabb verzió, hogy a miniszterelnök és környezete csak átveri a népet, azért szít a szankciók ellen, mert kell egy bűnbak a szociális válságért és a megszorításokért, amiket a kormány az április választás előtti felelőtlen osztogatás (és fosztogatás) miatt vezetett be.
A másik, izgalmasabb opció, hogy Orbán Viktor valóban ellenzi a szankciókat, de mégis rákényszerül azok jóváhagyására. Ennek magyarázata az, hogy miniszterelnökünk kiváló külpolitikai érzékének hála hazánk érdekérvényesítő képessége valahol a béka hátsója alatt keresendő. A kormánynak a háborús agresszor Oroszországgal fennálló megbonthatatlan barátsággal sikerült szétverni a Visegrádi együttműködést, és elidegeníteni magától Lengyelországot, amely teljes mellszélességgel támogatja az ukránok szabadságharcát, így a Putyin-rezsim elleni büntetőintézkedéseket is. Az uniós intézményekkel szembeni magyar-lengyel dacszövetség még fennáll, ám ez is meginogna, ha Orbán Viktor a szankciók vétójára vetemedne. A miniszterelnök is tudja: Varsó inkább hajlandó Brüsszelnek engedményeket tenni, mint Moszkvának.