robbanás;Ukrajna;Krím félsziget;orosz megszállás;

Ukrajna bélyegen örökíti meg a kercsi hídon történt robbanást

Trollkodnak, és nem középiskolás fokon. Már nem ez az első, hogy ilyformán őrzik meg az utókornak a harc egy-egy fontosabb momentumát. 

„Új bélyeget adunk ki a Krími híddal, pontosabban azzal, ami megmaradt belőle” - írta szombat reggel Telegram-oldalán az Ukrposhta főigazgatója egy kacsintós szmájli kíséretében. 

Igor Szmeljanszki közlése szerint 7 millió példányban fogják nyomni a bélyeget, a kibocsátás időpontját később jelentik be. Maga a grafika első ránézésre a Titanic című film egyik legendás jelenetét idézi, háttérben pedig a híd füstölgő romjaival és egy vízbe zuhant autóval. Mindez pedig párhuzamban áll a hajó tragédiájával, melyről korábban úgy tartották, nem süllyed el - pont olyan ez is, mint az a mítosz, miszerint a híd Oroszország örök kapcsolatát jelzi a Krímmel - idézte a posta közleményét az ukrán Interfax hírügynökség. 

„Nem kívánok jó napot, mert már így is gyönyörű” - zárta sorait Szmeljanszki. 

Nem ez lenne az első eset, amikor az ukrán posta bélyegen örökíti meg az orosz megszállás elleni küzdelem egy-egy nevesebb pillanatát. Mint korábban lapunk is beszámolt róla, szintén bélyegre került az, amikor az invázió elején a Kígyó-sziget határőrei trágár szavak kíséretében küldték el az őket megfenyegető hadihajót. 

Szombat reggel egy hatalmas detonáció rázta meg az Oroszországot és az általa 2014-ben annektált Krím félszigetet. Áldozatokról nem érkezett jelentés, a híd viszont alaposan megrongálódott.