Aleksandar Vucic;Milorad Dodik;Boszniai Szerb Köztársaság;

2022-10-09 20:00:00

Vucic nem kíván beleszólni a boszniai Szerb Köztársaságban kitört csatározásokba

Dodik nem is tagadja: Putyin embere.

Valami mintha megmozdult volna a boszniai Szerb Köztársaságban. Csütörtökön tízezrek tüntettek a feltételezett választási csalás ellen. Jelena Trivic támogatói szerint a boszniai szerb elnökjelölttől mintegy 60 ezer szavazatot loptak el. A voksolás napján, október 2-án vasárnap este Trivic már bejelentette győzelmét, több mint hetven százalékos feldolgozottságnál biztosan vezetett, de másnap reggel a Központi Választási Bizottság 82 százalékos feldolgozottság után azt közölte, Milorad Dodik, a köztársaság megdönthetetlennek tűnő vezetője áll az élen majdnem 30 ezer vokssal. Az ellenzék szerint ez matematikailag is képtelenség, A választási bizottság azóta nem is közölt új adatokat, csak akkor jelenti be a végeredményt, ha minden kifogást kivizsgálnak. Megjósolhatatlan, hogy ez mikorra várható.

Belgrád feltűnően hallgat a boszniai szerb események kapcsán. Alesandar Vucic elnök egyelőre semmit sem mondott. Bár Dodik hétfő hajnalban azt állította, Vucic gratulált a győzelméhez, a szerb elnök ezt a nyilvánosság előtt nem erősítette meg. „Minden megkérdőjelezhető szavazat ellenőrzésére van szükség. Vucicnak nagyon világos döntést kell hoznia – jelentette ki a Danas című lapnak Dusan Janjic, az Etnikai Kapcsolatok Fórumának munkatársa.

Az ellenzéki szerb sajtó már egy idő óta azt írja, Vucic és Dodik kapcsolatai már messze nem olyan felhőtlenek, mint korábban. S ezt erősíti meg, hogy múlt héten Dodik lánya és az Informer című kormánypárti bulvárlap nyílt csetepatéba került egymással. A Vucichoz hú lapok a voksolás előtt azt is írták, hogy Dodik 30 millió eurót menekített Belgrádba, felkészülve esetleges vereségére. Hírek szerint a szerb elnöknek nem tetszett, hogy Dodik túlzottan is igyekezett Vlagyimir Putyin kedvébe járni, ami Vucicnak azért kellemetlen, mert így se könnyű lavíroznia az Ukrajna elleni háború oroszok általi megindítása óta Moszkva és az Európai Unió között. A korábbi boszniai szerb választásokkal szemben a szerb elnök ezúttal nem támogatta nyíltan Milorad Dodik kampányát szemben Orbán Viktorral, aki a voksolást megelőzően állt ki mellette.

A szerb vezető röviddel a választás előtt személyesen is elszaladt Putyinhoz, hogy bizonyítsa honfitársainak, milyen fontos támogatója van, igaz, a vizitnek nem sok visszhangja volt a háború, illetve az ukrajnai fronton elszenvedett orosz veszteségek hatására. Sokatmondó, hogy a választás éjszakáján családtagjai a Dodik-Putyin találkozó képét megörökítő pólót viseltek.

Vucic visszafogottsága mögött az is állhat, hogy a boszniai szerb ellenzék már régóta próbált kapcsolatokat kialakítani vele, s nem is sikertelenül. A politikai nézeteket figyelembe véve Trivic és Dodik között nincs sok különbség, mindketten nacionalisták, próbálnak függetlenedni Szarajevótól, igaz, az ellenzéki politikus nem áll annyira közel Putyinhoz, szalonképesebb, mint a nem éppen úriemberi stílusáról ismert Dodik.

A Vucic és Dodik közötti feszültségekkel kapcsolatos pletykákat erősítette, hogy a Szerb Köztársaságban letartóztatták a Vucic által fémjelzett Szerb Haladó Párt (SNS) főigazgatóságának két tagját, Vladimir Mandic volt kézilabdázót és Adam Sukalót, de Dodik belügyminisztériuma nem adott magyarázatot arra, mi állt a háttérben. Később, minden magyarázat nélkül, szabadon engedték őket. Szintén sokatmondó, hogy a kormánypárti szerbiai médiumokban az utóbbi időben felbukkantak az ellenzéki boszniai szerb politikusok, amire korábban szintén nem volt példa.

Ám sokan úgy vélik, az esetleges választási csalás után sem változik Dodik és Vucic kapcsolata. Arra sincsenek konkrét jelek, hogy útjaik valóban szétváltak volna. Dusan Janjic úgy véli, nem történt lényeges változás viszonyukban, s szerinte a boszniai szerb ellenzék ezen jelek alapján is rosszul érzékelte azt, hogy Vucic szíve valójában Trivicért dobog. „Nem látok konfliktust Vucic és Dodik között. De tény, Dodik nem méltányolta Vucic egyensúlyozási kísérleteit Moszkva és Brüsszel között, s a boszniai szerb vezető túlságosan buzgón kezdte alkalmazni a Moszkvából érkező, Putyin által meghatározott utasításokat” – vélekedett a szakértő. Janjic rámutat: a boszniai nacionalistákat tehát nem a Nyugat osztotta meg, hanem Moszkva. „Vucicnak ezt meg kell értenie” – hangoztatta a szakértő.