„Gyenge violának eltörött a szára / Az én bánatomnak nincs vigasztalása / Süvít a szél Késmárk felett. / Édes hazám Isten veled.” – olvasható abban a cím nélküli piros könyvben, melyben Ata Kandó és barátnője, Violette Cornelius holland fotográfus fekete-fehér gyerekportréi láthatók 1956-os menekültekről. A fotókból egy kisebb válogatást most a Mai Manó Ház PaperLab galériájában is megtekinthetünk, így beleélhetjük magunkat a hazájukat elhagyni kényszerülők életébe.
Ata Kandó ekkoriban a híres Magnum fotóügynökség munkatársaként dolgozott, és Ausztriába utazott a barátnőjével, Violette Cornelius fotográfussal, hogy a határmenti városokban és Bécs környékén fényképezze a forradalom és szabadságharc leverése után meginduló menekülteket, főleg gyerekeket. A két fotós november 10. és 20. között számos képet készített, melyekből hetvenkilencet egy cím nélküli piros könyvben adott ki egy holland kiadó 1956 karácsonyán. A két fotográfus, a könyv tördelője és a nyomda is ingyen dolgozott a kiadványon, az eladott példányokból befolyt teljes bevételt – negyedmillió dollárt – pedig felajánlották a menekülő családok részére. A könyv magyarul csak negyvenhárom évvel később, 1999-ben jelenhetett meg „Édes hazám, isten veled!” címmel. A Mai Manó Ház galériájában mi is belelapozhatunk a könyvbe, melynek elején a már idézett XVIII. századi népdal olvasható és annak fordítása tíz különböző nyelven.
– A kiállítás alapötlete az ukrán menekültválság hatására fogant meg bennem – mondta lapunknak Kereszty Anna, a kiállítás kurátora, aki szeretett volna párhuzamot vonni a két történelmi esemény között. Másrészt be akarta mutatni Ata Kandó művészetét, melynek gyerek- és divatfotói érzékenyen adják vissza az alanyok személyiségét. – Szerintem ami megkapó Ata Kandó képeiben, hogy bár azok dokumentarista stílusban készültek, a művész az alanyaihoz mégis empátiával fordult – mondta Kereszty Anna, hozzátéve, ez a hozzáállás kivált az 1956-os gyermekportrékon érződik.
Ata Kandó pedig nemcsak remek érzékkel fotózta alanyait, de a témáit is jól megválasztotta, ami részben annak is köszönhető, hogy kalandos élete volt. Persze, már a neve sem volt átlagos: 1913-ban született Görög Etelka néven, és miután nem tudta kimondani keresztnevét, Atának hívta magát, melyet édesanyja nyitott nevelési elveinek köszönhetően meg is tarthatott. A Kandó név pedig első férje, Kandó Gyula festőművész családi nevéből lett, aki Kandó Kálmán unokaöccse volt. Ata Kandó eleinte grafikát, majd alkalmazott művészetet tanult, az 1930-as évek elején aztán férjével Párizsba költözött, majd 1935-ben hazatért, mikor is a fotográfia iránt kezdett el érdeklődni Pécsi József fotóművész mellett. 1938-ban újból visszatért Párizsba, ahol saját műterme is lett, de a németek bevonulásakor hazatoloncolták őket, a második világháború után viszont ismét a francia fővárosba költözött. Ekkor Robert Capa segítette őt, így a világhírű Magnum Photos fotóügynökség laborjában kapott főlaboránsi állást.
Az évek során számos helyen örökítette meg alanyait: 1954-ben a svájci és osztrák Alpokban fotózta gyermekeit, akik pánok és erdei tündérek alakjaikként tűntek fel, míg egy másik képsorozatban a fiatalok görög szigeteken játszották el az Odüsszeia jeleneteit. Emellett Venezuelában készített fotókat őslakos indiánokról, később pedig a perui bálnavadászok munkáját örökítette meg. Ata Kandó 104. születésnapja előtt, 2017. szeptember 14-én hunyt el.
Infó:
Messzemenők. Ata Kandó 1956-os gyermekportréi
Kurátor: Kereszty Anna
Mai Manó Ház, PaperLab Galéria
A kiállítás megtekinthető október 16-ig
Kedd-vasárnap 12:00-19:00
Hétfőn és ünnepnapokon zárva
Híres szülők
Ata Kandó szüleinek neve sokaknak ismerős lehet: édesapja Görög Imre gimnáziumi tanár volt, aki a későbbiekben orosz klasszikusokat – így Dosztojevszkijt és Tolsztojt – fordított. Édesanyja, G. Beke Margit a skandináv irodalom fordításában vált egyedülállóvá, míg ketten a Bűn és bűnhődést ültették át magyarra.
