A csaknem ezeréves múltra visszatekintő kombinatorikus költészet a megszokottól eltérően gondolkozik a líráról és a versalkotásról. A XX. század második felétől számítógéppel generált versek elődei például a XVII. században szonettautomatákon készültek, ezt megelőzően pedig középkorban is voltak olyan költők, akik szigorú formai, részben matematikai szabályok alapján hoztak létre verseket. Papp Tibor költő 1994-ben fejlesztette ki a Disztichon Alfa elnevezésű számítógépes programot, ami 16 milliárd szabályos, értelemmel bíró disztichon létrehozására képes. Lapunk Seláf Levente irodalomtörténészt, az ELTE BTK docensét, a téma szakértőjét kérdezte a kombinatorikus költészet múltjáról és jelenéről.
A versgenerátorok világát megismerők gyakori első reakciója, hogy az ilyen jellegű alkotás nem is költészet. Seláf Levente nem osztja ezt a nézetet – Vannak olyan versek, amikkel úgy találkozik az olvasó, hogy nem tudja, valójában egy algoritmus segítségével készültek, mégsem zavarja meg semmi a mű élvezetét – fejti ki az irodalomtörténész – Ha egy így létrejövő szöveg annyira abszurd vagy meglepő, groteszk, netalán értelmetlen, hogy nem nagyon tud vele a befogadó tartalmi szempontból mit kezdeni, abban az esetben is tehet rá olyan hatást mint egy dadaista kísérlet vagy egy szürrealista, az automatikus írás technikájával létrehozott se füle se farka vers, és tudja ezekhez hasonlóan értelmezni, élvezni. Ezek a szövegek attól függetlenül működnek, hogy csak az őket létrehozó szabályok rendszerét hozta létre a szerző, s azután már a gép algoritmusa kreálta őket, hiszen nem viszonyulunk másképpen hozzájuk, mint a nem generált szövegekhez. A kombinatorikus költészettel foglalkozók felfogása szerint az irodalom létrejöttét szabályok determinálják, megkötések alapján születik. A líra kapcsán ez voltaképp nem is olyan meglepő, hiszen a kötött versformák, a szonett, a haiku vagy a rondó szigorú formai szabályokra épülnek, ezek létjogosultságát senki nem kérdőjelezi meg. Az inkább a kérdés, hogy valaki számára a költészet fogalmához hozzátartozik-e az ihlet. Hiszen, ha csak az ihletett költészetet tekintjük költészetnek, ami, bár van antik hagyománya is, de alapvetően romantikus felfogás, akkor a szabályok alapján tudatosan megalkotott versek kiszorulnak a lírából.
A verselés, a ritmus alapvetően kötődik a matematikához, ebből a szempontból nincs különbség az ihletettnek gondolt és generált versek között – szögezi le Seláf Levente.
A gép szerepe nem visszatetsző a generált versek létrehozói számára, hiszen egy számítógépes program megírása csak egy eleme a számítógépes költészetnek: a versekbe kerülő szavak, mondatelemek összegyűjtése, a formai szabályok pontos meghatározása, majd esetleg a rengeteg generált vers közül jelentéssel és esztétikai értékkel bíró költemények kiválasztása is irodalmi tevékenység. Sokféle kombinatorikus költészet létezik, hiszen a számítógépek kora előtt is létezett a műfaj. Van, amikor a költő egy kombinatorikus elvet használ, például a permutációt, és eszerint alkot szöveget: a rímszavak permutációján alapul például a sestina versforma, amit a XII. században Arnaut Daniel provanszál trubadúr talált ki. A forma olyan, hogy az első strófa rímszavai és a szabály automatikusan meghatározzák, milyen sorrendben permutálódnak a rímszavak a következő versszakokban. Arnaut nyomán Dante és Petrarca is írtak sestinákat – vázolta fel a kombinatorikus költészet egyik legrégebbi példáját Seláf Levente. A középkori trubadúrlíra után a barokk korban már szonettíró gépeket is kreáltak, ilyen például Quirinus Kuhlmann 1671-es szabadalma.
– A kombinatorikus költészet újrafelfedezése az 1960-as évekhez köthető – folytatja az irodalomtörténész – Rendkívül fontos Raymond Queneau alakja, aki 1961-es Százezer milliárd vers című könyvével gyakorlatilag bárki számára lehetővé tette a versalkotást. A vékonyka kötet összesen tíz szonettet tartalmaz, ezeket még a nyomdában csíkokra vágták, így a könyvet lapozgatva a sorok párosítása tetszőleges. Queneau 1960-ban barátaival megalapította az Oulipo irodalmi társaságot, ami egy avantgárd gyökerekből táplálkozó, részben a klasszikus és szürrealista, elkötelezett irodalomfelfogásból, és az ihletből gúnyt űző csoport. Az ő elvük volt, hogy egy irodalmi mű létrehozásához nem inspiráció kell, hanem formai szabályok, megkötések – fejti ki Seláf Levente, aki a kombinatorikus költészet magyar vonatkozása kapcsán úgy fogalmaz – hazánkban igencsak későn, a XX. században jelent meg a fura műfaj. Weöres Sándor néhány verse sorolható ide, és még néhány neoavantgárd próbálkozás, így Papp Tibor műve is. A magyar nyelvű líra korábbi szakaszaiban elképzelhetetlen volt egy olyan bonyolult forma, mint a sestina: a Balassi-strófa messze nem volt ilyen komplikált. Weöres Sándor viszont felszabadultan kísérletezett a kombinatorikus költészettel, így született a Tenger felhő című verse vagy a Téma és variációk. Az sem véletlen, hogy Weöres fordított és írt is sestinát. De a számítógép megjelenése, ennek segédeszközként való használata segítette elő, hogy ez a fajta alkotásmód sokak számára érvényes opció legyen.
Manapság már pillanatok alatt létrehozhatók szövegek, versek a világhálón fellelhető számtalan generátorral. Seláf Levente arra a feltevésre, nem alakult-e át puszta szórakozássá az ilyen jellegű líra, azt válaszolta, hogy tulajdonképpen a versírásra mindig is lehetett, most is lehet úgy tekinteni, mint játékra – A versírás technikája elsajátítható, régen sem kellett ahhoz ihletett költőnek lenni, hogy például köszöntőverset írjon valaki, az írástudók számára gyakran a mindennapok része volt a versszerzés, persze az is igaz, hogy ezek a versek gyakran silányra sikeredtek. – Az irodalomtörténész szerint az oktatásban is segítene, ha tágabb költészetfogalommal dolgoznánk, és az iskolai irodalom óráknak fontosabb része lenne a kreatív írás, ami formai szabályok mentén sokkal könnyebb és eredményesebb. – Ehhez miért ne használhatnának a diákok akár számítógépes programokat is? Senkinek nem lenne abból bántódása, ha szórakozásként verseket generálna. Az erre fogékony tanárok figyelmébe ajánlom a regényíró és műfordító Horváth Viktor remek könyvét A vers ellenforradalmát, amely a kreatív írás tanulását segíti, és nagyon jó módszertani segédeszköz - tette hozzá Seláf Levente.
Legendás darab legendás előadása
Raymond Queneau francia regényíró, költő, hazánkban elsősorban a Stílusgyakorlatok című műve nyomán ismerik, Bognár Róbert fordításában. Először 1982-ben, a Katona József Színházban találkozhatott a közönség a színpadra alkalmazott szöveggel, a manapság is sokat emlegetett előadás játszói Bán János, Gáspár Sándor és Dörner György voltak. A virtuóz mű jól példázza Queneau irodalomfelfogását: a szerző egy adott eseményt közel százféleképpen, különböző stílusokban mesél el.
