Szikár tábla hirdeti a barokk város kedves kis cipőboltjában, hogy ennyi volt, vége, le kell húzni a rolót. A kirakatban már csak néhány szandál árválkodik, az akciós őszi, téli cipőket elvitték. Rendesen megvarrott, bőrből készült, tartós lábbeliket árultak itt, ahová bekopogtattak kismamák, mert jócskán megdagadt lábukat szerették volna kényelmes viselettel megóvni, anyukák, hogy gyermekeiknek megvegyék a kis bakancsokat, amelyek jól tartják hátul a sarkat, szépen formálják a talpíveket.
Az üres dobozok felsorjázva, katonás rendben szinte a plafonig érnek. Korábban egy mutatós polcrendszeren kaptak helyet, de a masszív bútort a végkiárusítási akcióban megvette a közeli falu hagyományőrző asszonykórusa. Azon rendezik majd el mutatósan palóc népviseletük darabjait, a pendelyeket, fehér alsó szoknyákat, ingvállakat, cucajokat, garályizsokat, szakácskákat, pántlikákat, s talán a férfiak öltözetéből is kerül ide a fehér vászon gatyából, bő ujjú ingből, lajbiból, kalapból és csizmából.
Nedves felmosóval portalanítja a kopott parkettát a bolti eladó. Meséli, két hete már csak ő dolgozik, a váltótársa talált másik munkát. Neki, aki hátramaradt a holmikkal és a leltárral, még nem volt módja keresni, hétvégén is a vevőket szolgálta ki. Néhány helyen már érdeklődött ugyan, de sehol sem biztatták, pedig nem akar feltétlenül bolti eladó lenni, van neki konyhalány végzettsége is, mégsem kecsegtetik.
Nemcsak az egekig szálló rezsiköltségek, de a rendszer működésébe kódolt elképesztő aránytalanságok is okai a mostani helyzetnek. A vényköteles gyógycipők árát évek óta nem emelte az állam, miközben a bolt ettől csak magasabb áron tudta megvenni azokat a készítőktől. Így aztán, akik receptre kapták a lábbelit, egyre csak a bolt veszteségeit gyarapították. Várható volt, hogy egy idő után kipukkad a lufi, amire csak rátett a növekvő bérleti díj, az emelkedő gáz és villany számla.
Pár napig még nyitva tartanak, addig az asszony lassan elbúcsúzkodik régi, visszajáró vevőitől. Azt mondja, ha mindannyiuk jókívánsága teljesülne, pompás munkahelyet találna a mostani helyett. De a kincstári optimizmus mögött ott a bizonytalanság. A férje ács, az ő megrendeléseiket is sorra mondták vissza az utóbbi hetekben. Pedig ez jól menő szakma, jól is keresett vele, csak hát a pénzt beforgatták a saját házuk építésébe, sok időre elegendő tartalékot így nem sikerült felhalmozniuk. Épp ezért
két hónapot ad magának, addig mindenképp szeretne munkát találni, leginkább itt a városban, mert a falujában erre még kevesebb az esélye. Gondolatban ki is tűzte a dátumot, Mikulás napjáig el kell helyezkednie. Erős a kísértés, hogy miként gyerekkorában, levelet is írjon a Télapónak, s hosszú kívánságlista helyett mindössze egyetleneggyel. Egy kedves kis cipőbolt a belvárosban, ahol minden vevőt jól ismer, segít a betérő kismamáknak, anyukáknak, megfáradt lábú idős néniknek, s ahol esténként úgy húzza le a rolót, hogy tudja: másnap újranyit.