pályázat;napelem;uniós forrás;

Lefújták a napelempályázatot

A novemberi kiírás helyett bizonytalan ideig elhalasztották a lakossági napelempályázat újabb fordulóját. Az ingyenmilliókra váró reménybéli pályázók számára a rossz hírt Steiner Attila, a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) államtitkára közölte. A szépen csomagolt, a közlemény egyik mondatába elrejtett halasztás oka a pénz, ami nincs. Az első, már lezárult fordulóban mintegy 43 ezren pályáztak a vissza nem térítendő 2,9 millió vagy akár 11,3 millió forintos támogatásra, aminek a forrása ugyan az Uniótól érkezne, ám megállapodás hiányában egyelőre a hazai költségvetésből fizeti a kormány.

Steiner Attila:

A pályázat második szakaszáról az uniós megállapodás után születik döntés

Az eredeti forgatókönyv alapján november végétől nyílt volna meg az újabb pályázati lehetőség a 200 milliárd forintos keret maradékára. Az államtitkári ismertető szerint a pályázat első körében nyertesek közülük eddig több mint 25 ezer pályázó kapta meg a támogatói okiratot. Az eddig megítélt támogatások összege meghaladja a 90 milliárd forintot. A beérkezett pályázatok elbírálása az ősz folyamán lezárul az ígéret szerint.

A múlt hét csütörtökén Gulyás Gergely kancelláriminiszter lombozta le a napelemtelepítést fontolgatókat azzal, hogy a továbbiakban a háztartási, vállalati méretben telepített kiserőműveket nem lehet a villamos hálózathoz csatlakoztatni, ám érvelése szerint jobb lesz a családoknak, mert egyszerűsödik az engedélyezési eljárás. A napelemes szakma szerint ezzel elveszíti értelmét a rezsiemelést részben ellensúlyozó energiaforrás telepítése, pedig most az is gondolkodik a felszerelésén, akit eddig meg sem érintett a lehetőség. A kormány a hálózatbővítést is uniós pénzből kívánja megoldani. Jelenleg a paksi atomerőmű kapacitásának több mint másfélszerese, 3,7 GW a működő napelemes rendszerek energiatermelési képessége, ennek a kapacitásnak egyharmada a háztetőkre van felszerelve.