Ausztria;Sebastian Kurz;Karl Nehammer;

2022-10-21 09:12:00

Nagyon rossz hírt kapott Sebastian Kurz, részletes vallomást tett az osztrák politika botrányhőse

Thomas Schmid 2016-21 közötti évek botrányhőse volt, akit sikkasztással, vesztegetéssel, nyomásgyakorlással vádolnak és előidézte Sebastian Kurz kancellár múlt év végi bukását. 

Schmid a bécsi pénzügyminisztérium főembereként dolgozott, óriási hatalommal rendelkezett, s a minisztérium költségvetését felhasználva segítette elő, hogy az ifjú Kurz 2016-ban átvegye az akkori koalíció kisebbik pártja, az Osztrák Néppárt (ÖVP) irányítását, lejárató kampánnyal félrelökve az addigi néppárti alkancellárt. Egy év múlva Kurzot már kancellárrá választották, pártja az ÖVP pedig a kormányt uraló párttá vált.

A pénzügyminisztériumi tótum-faktum, aki azt is kihasználta, hogy az egymást váltó miniszterek a tárca élén, járatlanok voltak a pénzügy világában, úgy csapta be őket, ahogy akarta. Legfőbb feladatának karrierje egyengetését, kibontakoztatását tekintette, megszervezve, hogy az ország legbefolyásosabb közvélemény-kutatója, a miniszteri rangba is emelkedett Sophie Karmasin hamis kutatási eredményeket készítsen, természetesen Kurz javára, meggyorsítva kancellári kinevezését. A miniszter az Österreich című bulvárlapnál elintézte, hogy a hamis adatok igazként megjelenjenek, s ezért a lap zsíros hirdetésekhez jutott a pénzügyminisztérium finanszírozásában. Schmid adóelengedéshez juttatott több befolyásos üzletembert, politikust, köztük Wolfgang Swobodát, a parlament kereszténydemokrata elnökét, valamint Ausztria egyik leggazdagabb ingatlankirályát, a Kurzzal barátságban álló René Benkót, aki hálából felajánlott neki cégbirodalmánál egy évi 600 ezer eurós állást. Schmid nem fogadta el az ajánlatot, nem sine curát akart, hanem hatalmat. Ezért a kancellárnál kijárta, hogy ő legyen - teljhatalommal - az újjá szerveződő állami vagyonügynökség elnöke, 26 milliárd eurós állami vagyon felügyeletével. Mivel rengeteg pénzhez juttatta korábban a kancellárt, a kérését teljesíteni kellett.

Hogy az állami pénzeső elakadt, s Schmid lebukott, azért ő maga volt a felelős. Az ügyészi szervek 2019-ben vezették be azt a mindmáig vitatott gyakorlatot, hogy gyanúsított személyeknél házkutatást tartanak, s egyebek között lefoglalják mobiltelefonjukat is. Schmid azt hitte, sikerült az összes árulkodó beszélgetést időben letörülnie, de tévedett. Az ügyészség informatikusai 300 ezer beszélgetést állítottak vissza, s ezek révén a nyomozók rekonstruálták az „állam az államban” összeesküvést, amelynek segítségével Kurz kancellár lett, régi barátai pedig a kancellárián befolyásos segítők. Amikor a rejtvényfejtők már Kurz „előszobájában jártak”, a kancellár felszólította Schmidet, vállalja magára az összes csalást, balhét, s adja írásban, hogy a kormányfő semmiről sem tudott, ami nem volt legális.

Schmid rájött, hogy mindent az ő nyakába akarnak varrni, ezért jobbnak látta elhagyni előbb a vagyonügynökséget, majd pedig az országot. Hollandiáig futott, már távol volt, amikor Kurz körül tavaly szorulni kezdett a hurok, s akkor is, amikor a kancellár, majd később a szárnysegédei elhagyták a politikai porondot. Az azóta üzletemberré, nemzetközi lobbistává avanzsált expolitikust egyszer hallgatták ki, hamis tanúzás vádjával. A zseninek kikiáltott Sebastian világhírességekkel vette fel a kapcsolatot, a legújabb hírek szerint a Pegazus kémszoftvert kitaláló izraeli cég lemondott főnökével alapított közös startup vállalkozást.

Egykori szövetségeséről csak annyit lehetett tudni, hogy következetesen nem jelenik meg a parlamenti vizsgálóbizottság előtt, vállalva inkább az alkalmanként 6000 eurós büntetést távolléte miatt. Kedden viszont kiderült, hogy az eltűnt Schmid 2022. áprilisa óta kapcsolatban áll a korrupciós ügyészséggel, immár 15 alkalommal tett előttük vallomást. Tehát nem a parlamentben gyónt, hanem egy eltitkolt ügyészségi szobában, kölcsönös titoktartás mellett. A volt pénzügyminisztériumi főtitkár 480 oldalnyi vallomást tett, kiegészítvemegfejtett telefonját. Szeretne koronatanúi státuszt kapni a vallomásaiért, hogy büntetlenül megússza a vesztegetéssel, csalással, hivatali visszaélésekkel teli szégyenteli történetet. Az általa leleplezettek mind cáfolnak.