interjú;dokumentumfilm;

Matt Sarnecki a lehetetlenről mesél: két filmje is Európában meggyilkolt újságírókat mutat be

A filmes zsurnaliszta a Zürichi Nemzetközi Filmfesztiválon adott exkluzív interjút a Népszavának.

A Jan Kuciak gyilkosság híre ugyan bejárta a világot, de azért mégiscsak furcsa, hogy amerikai rendező forgat erről filmet Szlovákiában.

Immár tíz éve Romániában élek, így azért egy kicsit talán immár én is keleteurópainak számítok talán. De nem megkerülve a kérdést: igen bonyolult folyamat eredménye, hogy én forgattam le ezt a The Killing of a journalist-et. Jómagam is gyakorló oknyomozó újságíró vagyok, számos cikket, esszét és videót készítettem már. Nem tudom emlékszik-e, 2016-ban Kijevben meggyilkolták Pavel Sheremet ukrán újságírót, aki emberjogi és korrupció ellenes cikkeiről volt ismert. A Bellingcat-el együtt együttműködve készítettem egy oknyomozó dokumentumfilmet, a Killing Pavelt melyben ráirányítottam a figyelmet a rendőrségnek az ügyben elkövetett hiányosságaira, sőt még konkrét gyanúsítottakat is találtunk. Amikor Jan Kuciakot megölték, szlovák és nemzetközi újságírók meghívtak, hogy tanulmányozzam a helyszínét és a körülményeket, mivel úgy gondolták, ebben én már tapasztalt vagyok és segíthetek. „Csak csináljam azt, amit eddig.” Kissé vonakodtam, mert akkor tizenöt éve nem voltam Szlovákiában, de ismerve a politikai környezetet, nem voltam abban biztos, hogy sok mindent tehetek az ügyben. Ekkor ismerkedtem meg Eva Kubáinová oknyomozó újságíróval, és együtt kezdtünk el dolgozni az ügyön. Beszéltünk a rendőrséggel, Kuciak szomszédjaival. Szerettünk volna belenézni az elérhető kamera felvételekbe, mert ezeknek a feldolgozásába nagy a tapasztalatom, de a hatóságok elzárkóztak az együttműködéstől. Rá kellett jönnöm, hogy Szlovákia nem Ukrajna. Utóbbi helyen mindenhol készségesek voltak, míg a szlovák hatalmi és rendészeti világ igencsak zárt volt.

Azért ez nem lehetett egy kellemes felismerés.

Utólag elmondhatom, hogy a rendőrök, akikkel akkor tárgyaltunk ma már korrupció vádjával felelősségre vonás alatt vannak. De persze, akkor ők hivatalos jogszabályokra hivatkoztak, hogy miért nem adnak ki információkat, amivel végül is nem lehet vitába szállni. Már másfél éve dolgoztunk az ügyön, amikor még mindig azt gondoltam, hogy nem szeretnék készíteni még egy filmet egy meggyilkolt újságíróról. Ekkor viszont kiszivárogtak a Marian Kocner ellen végzett nyomozás aktái, mivel attól féltek, hogy valahol egyszer csak eltűnnének a rendszerben. Az anyag Skandináviában van valahol egy titkos szerveren, de én hozzá tudtam férni Bukarestből. Egyszerre ott volt minden bizonyíték és annál sokkal több: egy állami szinteket is behálózó korrupciós rendszer. Így pedig egy sokkal nagyobb filmben gondolkodtam: tulajdonképpen Jan Kuciaknak mindvégig igaza volt, amikor egy velejéig korrupt országról cikkezett. Nekünk pedig most ott volt a lehetőség, hogy ezt bizonyítsuk. Hat-hét hónapon keresztül elemeztük az adatokat. Biztos voltam benne, hogy szlovák producer nélkül ez nem tud majd megvalósulni. Aztán végül 2020 szeptemberében elkezdtünk forgatni.

Soha nem érezte úgy, hogy külföldiként hátrányosan kezelik önt?

Nézze, nagyon sokáig úgy volt, hogy ebből nem lesz film, én csak végeztem az újságírói feladataimat, melyeket nem korlátozhatnak országhatárok. Ha filmet forgatsz, valóban érzékenyebb kérdés ez,mert ekkor már kulturális egyediségekről is szokás beszélni. „Miért gondolja egy amerikai, hogy szlovák belügyekről képes hiteles filmet forgatni? – hallottam nem egyszer. Erre több válaszom van: oknyomozó zsurnaliszta vagyok, ezt csináltam mindig is, ez a dolgom, ebben vagyok jó. Kettő: rajtam kívül a film teljes stábja szlovák vagy cseh volt. Amúgy meg, pont azért, mert nem vagyok szlovák, engem nem terhelt az a felelősség, hogy egy olyan országban kell élnem, ahol árthatnak nekem. Egy szlovák rendező sokkal kiszolgáltatottabb helyzetben lenne. Végezetül: amikor több mint egy évtizede Kelet-Európába költöztem, pont az vezérelt, hogy a tragikus eseteket, melyek ebben a régióban történnek sokszor nem jutnak a világ tudomására. kihívásnak tartottam, hogy ezen változtassak. Lokális történeteket a világ számára érdekesnek és érdemesnek tartani. Az már nem csak rajtam múlott, de a világ változott: a 2019-es Kollektíva című román film például Oscar jelölésig jutott, tehát a helyzet az utóbbi években javult. Ebben szerepe van a streamareknek is, melyek számos és jobbnál jobb eredeti nyelvű dokumentumfilmeket kezdtek el finanszírozni és terjeszteni. A covid előtt például elképzelhetetlen lett volna, hogy tiszta szlovák nyelvű produkciót bárki megvett volna Nyugat Európában vagy az Egyesült Államokban, ma meg már azt mondják, hogy minek tettem bele angol narrációt és dialógusokat.

A film végén Michal Vašečka szociológus doktor igen kemény állítást fogalmaz meg: Szlovákiától a magas korrupció miatt meg kellett volna vonni az EU-s támogatásokat. Manapság Magyarországról is hallani efféle véleményeket Brüsszelben.

Ezt a jelentet egy ideig nem is akartam beletenni a filmbe. Túlságosan erősnek éreztem Michal Vašečka állítását mivel egy igen komplex problémáról van szó. Signe Byrge Sørensen, a film dán producere meggyőzött, hogy ennek a műnek Európában mindenhol relevánsnak kell lennie, így benne maradt. Tulajdonképpen örülök, mert ahogy mondja, efféle vélemény, most Magyarországról is kialakult és nem, nem fogok magánvéleményt megfogalmazni, de rendezőként és újságíróként feltétlenül fontosnak tartom, hogy kérdéseket vet fel, sőt vitákat generál. Még várok a román állampolgárságomra és jó lenne egy transzparens Európai Unió polgárává válni.

Azt hittem, hogy ön amerikai-román kettős állampolgár régóta.

Hibát hibára halmoztam. Az elmúlt hat évben túl sokat ingáztam Dánia és Románia között, pont annyit nem voltam egyhelyben, hogy megkaphassam a románt.

Alena Zsuzsova életét bemutató Facabook képekben feltűnik egy like, melyet egy bizonyos Gattyán Gyuri jegyez. Aki, akár lehet a magyar miniszterelnökségért korábban induló Gattyán György is. A politikusi köröket nem nagyon keveri bele a filmbe. Miért?

Ezt a részletet nem tudtam, ez szenzációs. Ami a politikusokat illeti: mindenkivel tiszteletteljes akartam lenni. Nem volt bizonyítékom arra, hogy Robert Fico értintett lett volna a Kuciak gyilkosságban, pedig nagyon sokan mondták, hogy „nem lehet, hogy nem volt hozzá köze”, de ilyet nem lehet „érzések” alapján kijelenteni. Legalábbis egy újságírónak nem. Például Marian Kocner ügyvédjének is lehetőséget adtam, aki aztán a szlovák médiában és üzleti körökben kapott hideget-meleget. Újságíróként nem tehetem meg, hogy valamelyik oldalnak nem adom meg a lehetőséget a szereplésre, ugyanakkor gyanúba sem akartam volna keverni senkit a hangulatkeltés érdekében. Az Egyesült Államokban és Kelet-Európában egyaránt polarizált a média. Utálom, hogy jobb és baloldali hírek és valóságok vannak. Én középen szeretek lenni. Lehet, hogy ez manapság egyre nehezebb, de én akkor is törekszem rá.

NÉVJEGY

Matt Sarnecki Kelet-Európára specializálódott amerikai újságíró, dokumentumfilm rendező. Politológiát tanult a Columbia University-n, majd újságírásból szerzett diplomát a Berkeley-n. Fulbright ösztöndíjjal tanított Prágában. Jelenleg Bukarestben él. Második egészestés dokumentumfilmjét, a The Killing of a joeurnalist-et a november 8 és 20 megrendezendő Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon mutatják be Magyarországon. 

AZ ÜGY

2018-ban Ján Kuciak szlovák újságírót és menyasszonyát brutálisan meggyilkolták szlovákiai otthonukban. Haláluk a legnagyobb tiltakozást váltotta ki Szlovákiában a kommunizmus bukása óta. A történet váratlan fordulatot vett, amikor egy forrás kiszivárogtatta a gyilkossági ügy titkos aktáját a meggyilkolt újságíró kollégáinak.