MSZP;Kunhalmi Ágnes;Komjáthi Imre;társelnök;

Karakteres baloldali politikát ígérnek az MSZP új társelnökei

„Nincs olyan, hogy nincs velem a vörös kalapácsos ember" – mutatta fel az MSZP tisztújító kongresszusán az újrázó Kunhalmi Ágnes mellé a párt új társelnökéül frissen megválasztott Komjáthi Imre a magyarországi munkásmozgalom szimbólumával, a kalapácsos emberrel díszített bögrét.

Az új társelnök szavait nagy tapssal jutalmazták a szombat délelőtt órákon át tartó tisztújításba illetve a társelnök-választásba már kissé belekókadt, középkorú és idősebb korosztályból érkezett küldöttek a Villányi úti pártközpontban. Már amennyiben volt értelme választásról beszélni: miután Tóth Bertalan pártelnök még áprilisban jelezte, hogy nem indul újra az MSZP társelnöki posztért – ugyanakkor megmarad parlamenti frakcióvezető – a társelnöki pozícióra kizárólag csak az addig társ Kunhalmi Ágnes és az eddig elnökhelyettes Komjáthi jelentkezett. Így a szavazás eredménye némileg borítékolható volt, bár a 237 szavazóból Kunhalmira 214-en, míg Komjáthira 211-en szavaztak.

Még az eredményhirdetés előtt néhány idősebb vidéki MSZP-s küldöttet  kérdeztünk, hogyan látják a pártjuk helyzetét. Mellettük az egyik küldött a notebookján azt a cikket böngészte, amiben az Idea Intézet felmérése úgy látta: a biztos szavazók között a DK elérte a 20 százalékot, míg az MSZP immáron mélyen a parlamenti bejutási küszöb alatt, 2 százalékon van, de csak hümmögést kaptunk válaszul. És mit várnak az új vezetéstől? – Kemény balos politizálást – hangzott a válasz, aminek az „Imre" lehet a garanciája.

Nem csalódtak: az újrázó Kunhalmi Ágnes programbeszéde után érkező Komjáthi Imre úgy fogalmazott: lehet, hogy vannak nála jobb szervezők és jobb stratégák, ám azért szavaztak rá, mivel a küldöttek úgy gondolták, hogy a párt akkor lesz önazonos, ha azt egy „lentről jövő, tanulni, fejlődni képes munkásember" vezeti.

Komjáthi szerint a megélhetési válságban fel fognak értékelődni azok a szociáldemokrata-újbaloldali-zöld politikai megoldások, amelyeknek a képviselete az MSZP-t erősítheti.

– Lassan mondom, hogy mindenki értse, kormánypárti és ellenzéki is: az MSZP az igazi baloldal – szúrt oda a DK-nak. 

Keményebben nyomta meg a hangsúlyt Kunhalmi, aki szerint újra kell indítani az ellenzék pártjai között a párbeszédet, ám „párbeszéd szerinte csak egyenrangú felek között képzelhető el. Ő azt ígérte: lesz MSZP-s miniszterelnök jelölt a következő előválasztáson.

Kunhalmi a beszédében a múlttal való szembenézésre szólított fel, így szerinte nem térhetnek vissza a 2010 előtti kormányzáshoz, az MSZP-nek „végérvényesen szakítania kell a megszorításra építő gazdaságpolitikával", ami a párt karanténba szorulását eredményezte.

A két társelnök a programbeszédeiben a baloldali gazdaságpolitikára példának említette a nagytőkére kivetett globális minimumadót. Komjáthi beszédében megpendítette, hogy nem fogadják el, hogy a munkahelyek hasznából csak a tőkés részesedik, ám a dolgozó nem, továbbá tarthatatlan, hogy a minimálbér ugyanúgy adózzon, mint a bankelnöki, miniszteri, államtitkári fizetések.

– Igen, fizessenek a gazdagok!

– emelte fel újra a társelnök az egykor az MSZP-ből zavaros körülmények között távozó miniszterelnök-jelölt ,  a szegedi polgármester Botka László elhíresült jelszavát a porból.