A Duce szelleme

Mussolini egy elmegyógyintézetbe látogat. A kezelteket felsorakoztatják a Duce előtt, majd tapsolni kezdenek. Csak egyvalaki nem fejezte ki ily módon a lelkesedését. Mussolini kíséretéből valaki odalépett hozzá és megkérdezte tőle: „Miért nem tapsol?”. Mire a válasz: „Nem őrült vagyok, hanem ápoló". A vicc egy a sok közül a Mussolini-érából, a humor akkor is a túlélés fontos kelléke volt. Szomorú, hogy ez a poén nyolc évtizeddel később is időszerű, hiszen mind elterjedtebbé válik azok csodálata, akik békétlenséget, gyűlöletet szítanak.

A hétvégén Brazíliában rendeznek sorsdöntő elnökválasztást és a jobboldali populista államfőnek, Jair Bolsonarónak megvan az esélye arra, hogy az államfői székben maradjon. De mi történik, ha szűk többséggel veszít? Katonai puccsot idéz elő? Vagy hogyan kommentálhatnánk a világ egyik legjobb focistája, Neymar megjegyzését, aki szerint ha Brazília megnyeri a labdarúgó világbajnokságot és Bolsonarót újraválasztják, hazájában mindenki boldog lesz? Végérvényesen visszatért Mussolini szelleme? Az Egyesült Államok példája, a Trump-éra mutatja, hogy a megdönthetetlennek hitt demokráciák is válságba sodródtak. Ezt a folyamatot az Ukrajna elleni orosz agresszió sem állította meg. Ugyan háború kitörésekor azt reméltük, összefog a demokratikus Európa, a mérsékelt bal- és jobboldal, a megélhetési válság éppen a populistákat segítette, felismerték: a menekültválság után újabb olyan témát karolhatnak fel, amellyel hatékonyan gyengíthetik a demokratikus rendszert.

Mi itt Közép-Európában jócskán sorolhatnánk példákat a demokratikus folyamatok lebontására. Ugyanakkor önmagában az, hogy a magyar kormány már ennyire nyíltan védelmezi az agresszort, lábbal tiporva 56 szellemiségét, még nem kényszeríti térdre a Budapestről egyre inkább lemondó EU-t. A közös európai jövő szempontjából, viszont döntő fontosságú, merre halad tovább Olaszország, az Unió harmadik legnagyobb gazdasága azután, hogy Giorgia Meloni veszi át a kormányrudat. Sosem látott kísérletnek lehetünk tanúi, hiszen még sosem volt példa arra az Unió történetében arra, hogy egy posztfasiszta, a nemzeti érdekeket és konzervatív értékeket mindenek fölé helyező kormány vezesse Európa egyik legfontosabb államát. Mindezt egy olyan időszakban, amikor akadozik a német-francia tengely az energiaellátás jövőjével kapcsolatos eltérő elképzelések miatt.

Biztató hír, hogy Meloni nem sodorja veszélybe az EU külpolitikáját, Magyarországgal szemben nem bírálja az Oroszország elleni szankciókat, kiáll Ukrajna további támogatása mellett, és határozottan utasítja rendre a Putyinnal kacérkodó koalíciós partnereket. Ugyanakkor az ideológiai kérdésekben láthatóan ragaszkodik álláspontjához, ami nem ígér könnyű kapcsolatot Brüsszellel. Igaz, még nem biztos, hogy Meloni közös populista platformot hozna létre Orbán Viktorral, ezzel csak saját, amúgy is kis mozgásterét szűkítené.

Nem csak Meloni érdeke, hogy ne szülessenek róla olyan viccek, mint Mussoliniről, hanem Európáé is. S remélhetőleg belátja majd: Rómának szüksége van Európára, amint az Uniónak is Itáliára.