„Normalizálja a kirekesztést a Fidesz politikája”

Huhogás hallatszott a hétvégén Zalaegerszegen az élvonalban, zsidózás a Hidegkuti-stadionban a másodosztályban. A futballpályán látott színvonalat is alulmúlja mindaz, amit a lelátókon újfent tapasztalni. E folyamatokról Szekeres Hanna szociálpszichológussal, az ELTE PPK Pszichológia Intézetének oktatója és kutatója beszélgettünk.

Mintha a közbeszédben összemosódnának a fogalmak: rasszizmus, fasizmus, nácizmus; úgyhogy elöljáróban tisztázzuk: mit takar a rasszizmus?

Erről eszembe jut, miszerint „nem minden fasizmus nácizmus, de minden nácizmus fasizmus”. És mind a kettő általában együtt jár a rasszizmussal – kezdte válaszát . – Utóbbi bármilyen származás iránti előítéletet, diszkriminációt jelent. A fasizmus tekintélyelvű politikai ideológia, amely felsőbbrendűséget hirdet. Legszélsőségesebb megnyilvánulása volt a nácizmus.

Szokták mondani, egyetlen gyerek sem születik rasszistának…

Az előítélek alapja olyan univerzális, kognitív információfeldolgozás, amely során kategorizálunk. Embereket veszünk egy csoportba, ezáltal könnyebben megtaláljuk a helyünket a világban, ezáltal tisztázódik az identitásunk. Aki nem ide, nem hozzánk tartozik, azokkal szemben gyanakvóbbak vagyunk. Ez az állapot ad keretet, tartalmat a szocializációnk során szerzett tudásunknak.

Épp erre utaltam a fölvetésemben, hogy a rasszizmus tanult folyamat eredménye.

Így van, habár kutatások igazolják, hogy a stigmatizált kisebbségek olyannyira internalizálták, magukévá tették a velük szembeni előítéleteket, hogy már egészen kisgyerekkorban vannak ennek jelei. Fekete gyereket kértek meg, hogy színes vagy fehér bőrű babákat válasszanak. Tudták magukról, hogy ők feketék, s amikor megkérdezték tőlük, hogy akkor miért nem fekete babát választottak, válaszaikban a fehéreknek előnyösebb jellemvonásokat tulajdonítottak.

Magyarországon elterjedt jelenség az idegengyűlölet?

Összességében Kelet-Európában jelen van a kirekesztő, másként: a „szalon” antiszemitizmus. A kultúra részévé vált. A nacionalizmussal együtt járnak a kirekesztő előítéletek, és bármilyen csoport iránt, nem csak a zsidókkal szemben. Miközben például a francia nacionalizmus a patriotizmussal mutat kapcsolatot, nálunk viszont a nacionalizmusban ott rejlik, hogy mi mennyire nagyszerűek vagyunk, tehát mások nem azok.

Ez a magyar történelem kudarcaira, a kisebbségi érzések kompenzálására vezethető vissza?

Van egy ilyesfajta tendencia, hogy a saját kudarcomért más a hibás. Működik a bűnbakkeresés, ezzel pedig mások lenyomása, saját helyzetünk, megítélésünk kompenzálása zajlik. A magyarokban van egy erőteljes felelősséghárítás. Kutatások alapján mi, generációtól függetlenül nem tartjuk magunkat felelősnek a holokausztért, nekünk aztán ehhez semmi közünk - valljuk. A Szabadság téren felállított emlékmű is a németekre igyekszik hárítani minden felelősséget. Nem tudjuk a saját hibáinkat felvállalni. Vannak országok, ahol nem tipornak földbe, ha tévedsz, mi sokkal szigorúbbak vagyunk magunkkal. És hát épp ebből jön a kognitív disszonancia: ez nem is az én felelősségem.

A Fidesz 2010 óta tartó gyűlöletkeltő politikája mennyiben okolható azért, hogy újra fellobban a társadalomban a rasszizmus szikrája?

Azt ki kell mondani, hogy a Fidesz nem antiszemita párt. Ugyanakkor

A propagandának nyilván normateremtő hatása is van, a kormány legitimálja a kirekesztést, a rassz alapú megkülönböztetést, hatással van arra, az egyén mit tart elfogadhatónak és mit nem. Mindezek mellett fontos megemlíteni egy pozitívumot is: nem vagyunk kimondottan erőszakos nép! Alacsony a gyűlölet-bűncselekmények száma, itt senki nem megy iskolákba lövöldözni. A Fidesz szigorította a vonatkozó büntetési tételeket, aminek elrettentő hatása van. Mindenesetre megfigyelhető, hogy itt nálunk olyan, hogy szofisztikált diskurzus, nem létezik. A bevándorlás kérdése természetesen összetett problémakör, de a kormány erről és a legtöbb esetben a legdurvább szinteken kommunikál, mintha 100 évet visszamennénk az időben.

Azt mondják, a futballstadionokban zajló események a társadalmi folyamatok tükreként szolgálhatnak.

Abszolút: nyertünk, vesztettünk. A drukker ott sem volt a pályán, de a csoportidentitáson keresztül határozza meg önmagát. Az ellenfelet le kell győzni, és nem csak a pályán, a drukkerek körében is. Ez egyfajta mini háború, ebből kifolyólag szélsőségesebben jelennek meg bizonyos problémák.

Zalaegerszegen a huhogás miatt a játékvezető nem lépett, holott a szövetség pontosan előírja, mi ilyenkor a teendő.

A magyarokra jellemző a konfliktuskerülés, látjuk a járdán, hogy baj van, mégsem megyünk oda segíteni. Kevésbé vagyunk asszertívak, nem merünk beleavatkozni dolgokba. A bíró bizonyára hárította a felelősséget, meglehet, nem akart nagy balhét, vagy az is lehet, hogy egyetértett az elhangzottakkal. Az legalább már eredmény, hogy az MLSZ megpróbál valamit tenni az efféle folyamatok ellen. Itt az alkalom, hogy bebizonyítsa: nem csupán látszatintézkedésekre hagyatkozik.