kiszállítás;

„Mindenki sír, mégis mindenkinek van pénze” – Ragaszkodnak a magyarok a futárokhoz, válságban is pörög a házhozszállítás

Folyamatos növekedésről számolnak be az érintett cégek.

Miközben a KSH adatai alapján csökkentek a nettó átlagfizetések, a GKI szerint pedig egyre borúsabban látják pénzügyi jövőjüket a magyarok, úgy fest, a házhozszállítási piacot nem hogy nem érinti a válság, még bőven van benne növekedési potenciál. A kata kivezetése és ezzel együtt a kisvállalkozói adók emelése okozta nyár végi bizonytalanság elmúltával, kis mértékű lemorzsolódás után, stabilizálódott a futárként dolgozók száma, legalábbis erről számolt be lapunk megkeresésére mindkét piacvezető cég.

– Az elmúlt hetekben több száz új futár partnert toboroztunk, akik folyamatosan kapcsolódnak be a kiszállításba – nyilatkozta megkeresésünkre Sabjányi László, a Wolt Magyarország ügyvezető igazgatója. Többségük mellékállásban dolgozik, akik közül sokan jobban is jártak az átalányadóra történt átállással. – A szeptembertől bevezetett kompenzációink fedezik az új adózással járó többletköltségek jelentős részét futár partnereink nagy része számára – mondja az ügyvezető igazgató hozzátéve, hogy októberben a díjazáson is emeltek.

– Átlagosan 18 százalékkal emeltük a futárdíjakat, amivel a „megemelkedett adó- és könyvelői terheknél nagyobb mértékben kompenzáltuk a futárpartnereket. Emellett készültünk a benzinár-stop kivezetésére, de októbertől annak ellenére is emeltük a futárdíjakat több kiszállítási zónában, hogy ez végül későbbre tolódott“ – fogalmazott a lapunknak küldött válaszában Juhász István, a Foodpanda Magyarország ügyvezetője. Ugyanakkor a lemorzsolódások és a rossz időnek köszönhető rendelésszám-növekedés miatt jelenleg nagyjából ezer futár hiányzik országosan a cég rendszeréből. 

Több jön be, több megy el

Az általunk megkérdezett főállású futárok állítják, a korábbinál valóban valamivel többet keresnek azonos teljesítménnyel, csakhogy az infláció és a rezsi drágulása miatt ez a pénz egyre kevesebbre elég.

„Egy éve heti 40-50 órában olyan 460-480 ezer jött össze havonta és ebből csak az ötvenezres kata jött le. Most 510-520 körül jön össze“ – mondja lapunknak a negyvenes Balázs, aki tíz éve futárkodik, több cégnek is dolgozik nyáron bringával, télen autóval. De ebből az összegből – folytatja – kapásból 15 ezer a könyvelő, az adót pedig még nem tudja pontosan, mert átalányadózva évente 1,2 millió forintig adómentes a bevétel, azt pedig még nem érte el szeptember óta (idén az év fennmaradó négy hónapjára érvényes az éves adómentesség). 

Vagyis amíg nem kell adózni, nagyjából 20-25 ezerrel több marad egy hónapban, „de ennyivel többet el is költök havonta úgy, hogy nagyjából ugyanazokat a dolgokat veszem, csak hát ennyivel kerül többe minden“ – tette hozzá. Számításai szerint jövőre márciustól kell majd adót fizetnie, akkortól legalább 60-65 órát kell dolgoznia, hogy a pénzénél maradjon. „De ki tudja, mi lesz akkor“ – engedi el keserű mosollyal a jövőn aggódást.

Ezzel együtt nem panaszkodik, "rendelés van elég, ha ügyes vagy“, ráadásul az emberek többsége is ugyanilyen gondokkal küzd, sokan nála jóval kevesebb fizetésből. De azt azért nem érti, hogy miközben „mindenki sír a válság miatt, mégis még mindig van pénze az embereknek több száz forintért házhoz szállíttatni egy kávét vagy egy hamburgert“.

Nagy a szórás a díjakban

– A szállítási díjat az „utóbbi időszakban“ nem emelték, sőt, akciókkal megpróbálnak árérzékenyebb vásárlókat is elérni – közölték a Woltnál. Olyan konstrukcióról is beszámolt az ügyvezető, amelyben már nem is a Wolt viszi ki a rendelést, hanem az étterem/üzlet saját futárja a maga által szabott díjért, a platform így csak a rendelést közvetíti. A Foodpanda vezetője azt írta, a rezsiköltségekkel együtt növekedtek a szállítási költségek is, de mivel régió- és távolságfüggő árazást alkalmaznak, "általános díjnövekedésről nem lehet beszélni“.

A korábbi fix „címpénzzel” szemben mostanra a futárok díjazása is több összetevőből áll: felvételi, leadási távolságok, adott esetben súlypótlék.

– Én még „kockaként” sem igazán igazodom ki a díjazáson, újabban fogalmam sincs, mennyit fogok egy címért kapni, de megbízom a cégben, korrektek – mondja a szabadidejében bringával futárkodó harmincas Emese, aki főállásban programozóként alkalmazott egy cégnél. „Korábban fix 400 forint volt a címpénz, most ez a minimum, de ha messzebbre kell menni (4-5 km), vagy négy kiló fölötti súllyal kell bumliznom, akkor 6-7 vagy akár 900 forintra is kijöhet, amennyit egy címért kapok“, mondja. Mivel akkor futárkodik, amikor kedve van, neki továbbra is meg fogja érni tekerni, mert lényegében havi százezer forintig adómentesen végezheti ezt a munkát, ami egyben edzés is számára.

A cégek nem vezetnek erről nyilvántartást, de

főleg az egyetemi városokban sok külföldi futárt látni, jellemzően bérelt kerékpárokon. 

Ez a világon általános jelenség, mert ehhez a munkához nem szükséges a helyi nyelv ismerete, a térkép mutatja az utat, a platform cégek pedig nemzetköziek, így az angol az egyik „anyanyelvük“ mindenütt.

– Eleinte nagyon nehéz volt tájékozódni, mert csak a térképet meg az utasításokat figyeltem, akkoriban nagyon lassú voltam. De ma már egyre ritkábban nézek a térképre, és az utcaneveket is gyorsabban el tudom olvasni – meséli a Pakisztánból érkezett Dinesh. Tavaly kezdte mérnöki tanulmányait, a bringás futárkodást pedig már otthonról, Karacsiból „kinézte“. Amikor felvették, egyből rákeresett, milyen lehetőségek vannak, és ideérkezése után pár héttel már munkába is állt. Mivel a megélhetésének a felét fedezi a futárkodásból, eléggé megijedt a kata változtatáskor, nem is értette, mi az, hogy pár hét alatt megváltoztatják a törvényt, meséli, de a cég segített a külföldieknek angolul beszélő könyvelőt találni. Tervezi, hogy vesz saját bringát, de egyelőre hol BUBI-val, hol más bérbringával teker, aminek a használata akár ingyenesre is kijöhet - ez pedig most eléggé fontos szempont – utalt az őt is érintő növekvő árakra.

Pizzától a laborvizsgálatig

A futárok elbeszélései alapján úgy tűnhet, szinte mindenki rendel házhoz. „Én ugyanúgy szoktam pörögni a nyolcadik kerületben, Budán és Csepelen is, a holt időket leszámítva folyamatosan van rendelés. Bár azért sokszor én is csodákozom, hogy láthatóan szegény emberek is több ezerért képesek kaját rendelni”, mondja Balázs. Sokszor visz olyan embereknek is ételt vagy bevásárlást, akik betegek vagy idősek, és adott esetben még csak nem is maguknak rendelnek, hanem valamelyik rokonuk intézi ezt. 

Utóbbiak közé tartozik a nyugdíjas Károly, aki Erzsébetvárosban, egyedül lakik egy lift nélküli háromemeletes társasházban. Azt mondja, járni is alig bír, lépcsőzni pedig csak segítséggel, ezért a fiai szoktak ebédet meg vacsorát rendelni neki, amit naponta egyszerre hozatnak ki. Személy szerint sajnálja a kiszállításra költött több száz forintot alkalmanként, de ha ez nem lenne, fel kéne fogadniuk egy segítőt, aki még többe kerülne.

A Váci úti irodadzsungelben dolgozó Brigitta is sajnálja a naponta elköltött szállítási díjat, de azt mondja, mivel öt éve dolgozik a jelenlegi helyen, a környék összes menzáját és kifőzdéjét unja már, neki megéri, hogy több mindenből választhat. És ahogy lehet, spórol ezen is: megnézi, hol akciós vagy ingyenes a kiszállítás, mostanában pedig többen közösen rendelnek, „így azért kibírható” –  mondja. Bevásárlást viszont nem szokott futárokon keresztül intézni, arra azért tényleg sajnálja a pénzt, ráadásul szeret is nézelődni a boltban.

Több futár tapasztalata szerint ugyanakkor bár a hétvégi éttermi rendelések csökkentek, a korábbinál több bevásárlást szállíttatnak ki a magyarok. 

„Lehet, hogy azon spórolnak, hogy inkább a nagyobb értékű bolti szállításért fizetnek, mint az olcsóbb tételekért, mondjuk pizzáért vagy levesért“, mondja Balázs. De azt is tapasztalják, hogy a bulituristák visszatérésével a belvárosban rengeteg külföldi rendelésük van, a vasárnap reggel-délelőtt pedig kifejezetten erős – a déli gépek indulása előtt sokan rendelnek a szállásukra kávét és reggelit, hogy magukhoz térjenek.

A „bolti“ rendelések a szolgáltatók szerint is erős növekedésnek indultak a járvány óta, és ez jelenleg is tart. A Foodpandánál évről-évre, a gazdasági változásoktól függetlenül növekszik az élelmiszer-kiszállítások volumene, a keresletet pedig a hagyományos szupermarketláncok mellett országosan már tizenegy saját városi raktárukból is ki tudják elégíteni. Ilyen, úgynevezett darkstore-okat a Wolt is fenntart saját értékesítésre, tőlük is lehet nagy diszkontláncok polcairól rendelni. 

Mindkét cég további területek meghódításában látja a növekedés irányát: a már létező virág- és patikatermék kiszállítása mellett van, ahol már laborvizsgálatot is lehet rendelni, illetve mindkét cég tervezi további, elsősorban kis és közepes webshopok bevonását a partnerei közé. 

Mind a Foodpanda, mint a Wolt vezetője optimista, bár csak utóbbi írta le konkrétan, hogy „összességében további bővülésre számítunk minden szegmensben”.