ellenzék;LMP;Ungár Péter;

Ungár Péter szerint az ő pártja képes egy világnézetet kommunikálni, de ez nem mondható el az ellenzéki oldal többi szereplőjéről

Azt sem tudják, hogy a fiú- vagy a lányvécébe menjenek-e be a színházi szünetben – mondta. 

Vannak dolgok, amivel egyetértünk az ellenzéki oldalon, vannak amiben nem, ezeket azonban ki kell mondani és utána a konkrét ügyekkel kell foglalkozni, nem pedig azzal, ki, mikor, mit kezdeményezett – jelentette ki az LMP társelnöke az ATV Szigorlat című műsorának hétfő reggeli adásában.

Ungár Péter azt mondta, a Demokratikus Koalíción kívül az egyedüli párt, amely erősödni tudott az az általa vezetett párt.

Ő maga egyébként látott már olyan kutatást, amely 4 százalékon mérte a támogatottságot. 

Kifejtette, egy pártnak valamifajta világnézetet kell a politikában kommunikálnia. Definíciója szerint az LMP Magyarország zöld pártja, ám az ellenzéki oldalon nem mindenkinek van ilyesfajta önazonossága. „Az ellenzéki összefogás többi pártjának egy jelentős része (...), nem tudja elmondani, hogy a színházi szünetben a fiú- vagy a lányvécébe menjen el, és ugyanazokat a mondatokat mondják, amiket mondtak a negyedik kétharmad előtt, önvizsgálat vagy önreflexió nélkül vonatkozik arra az ellenzéki pártra, amely úgy baloldali, hogy minden neoliberális intézkedést támogat, amely úgy liberális, hogy közben a Magyar Demokrata Fórumnak egy új verzióját adja elő, és arra a pártra is vonatkozik, amely a luhanszki népszavazást aláíró elnökével most a leg EU-pártibb” - fogalmazott.

Ungár Péter kapott azzal kapcsolatban is kérdést, hogy „kik kapja meg” az LMP logóját az önkormányzati választásokon. Erre válaszolva azt mondta, itt a „legoptimálisabb” városvezetői teljesítményeket igyekeznek vizsgálni. Példaként Baranyi Krisztina IX. vagy Őrsi Gergely II. kerületi polgármestert említette meg, mint akivel elégedettek.