gyász;drágulás;emlékezés;mindenszentek;halottak napja;

2022-11-02 07:00:00

Számolgatnak a temetőknél, tavalyhoz képest akár 30-40 százalékkal is többe kerülhetett a méltó emlékezés

Egy fél méter átmérőjű koszorúért akár 35-40 ezer forintot is elkérnek.

Kell a Tatának, Margitnak, apádéknak, az négy. Csak beférünk húszezer alá… – egy hatvanas pár számolgatja a rákoskeresztúri Új Köztemető felé tartó villamoson, mennyiből jöhet ki négy koszorú és négy szál virág. Mécsest és tartót otthonról hoztak, mondják később, a vásárlás után lapunknak. De így sem fértek bele a keretbe, majdnem 23 ezret fizettek két kisebb, két közepes koszorúért és négy szál krizantémért. – Tavaly nagyjából ugyanezért nem fizettünk tizenötnél többet, ha jól emlékszem – mondja Pál.

Valószínűleg jól emlékszik: a Kozma utcai nyughely bejáratánál ötszáztól kezdődnek a krizantémok, de a nagyobb virágú kremiszt 7-800 forintért árulják, a még nagyobb paliszád fajta száljáért pedig már ezer forintot is elkérnek.

– Tavaly volt 700-ért is a legnagyobb, de jellemzően inkább 4-500 forint volt egy szál. Sőt, két éve előfordult, hogy 2-300 forintért árultunk. A „virágozás” nagyon energiaigényes, úgyhogy

 – mondja az egyik árus. Szerinte érződik a forgalmon is, hogy kevesebb pénzük van az embereknek, sok látogató olcsóbb helyen, vagy interneten vásárolt koszorúval és csokrokkal érkezik.  

2021-hez képest a koszorúk is hasonló mértékben drágultak, de mivel ezekből szinte végtelen számú variációt képesek összeállítani a készítők, nehéz a pontos összehasonlítás. Az friss virágokkal díszített koszorúkért nagyjából annyival kell többet fizetni, mint amennyi az azt alkotó növények árnövekedése. Ezek általában nagyobbak is, ezért 6-7000 forinttól kezdőik az árazás, de egy fél méter átmérőjű koszorúért akár 35-40 ezer forintot is elkérnek. A legkisebb, száraz és moha koszorúkat 7-800 forinttól lehet megvásárolni, a legjobban a 2500-3500 forintos kreatúrák fogynak. 

 Még meghalni is egyre többe kerül – mondja keserű mosollyal az arcán a 74 éves Anikó. Aztán kiderült, nem az emlékezetipari kellékekre gondolt.

A szüleinek a sírjára hozott csokrot és mécsest, azt mondja, inkább megvette egy diszkontláncban, mert a temető bejáratánál minden drágább. „Három szálat vettem kétezer forintért a boltban, ha itt vettem volna meg, akkor négy-ötszáz forinttal többre jött volna ki. És ez sem néz ki rosszabbul, mint azok“, bök a fejével a virágboltok felé.

Hasonlóan a Rákoskeresztúrihoz, az Óbudai temetőbe is jóval többen érkeznek előre vásárolt virágokkal és mécsesekkel. A bejárat körül egy elhagyatott pléh- és két fa bódé árulkodik arról, régebben jóval több virágbolt is megélt a temető bejáratánál. Úgy tűnik, mintha a kinti árusokkal bizalmatlanabbak lennének az emberek, mert míg náluk alig látni vásárlót, a temető kapuján belüli virágboltok ránézésre jobb forgalmat bonyolítanak. Pedig az árakban gyakorlatilag nincs különbség, krizantémot olcsóbban csak a buszmegállóknál megtelepedett alkalmi árusok kínálnak, jellemzően 100-200 forintod tud spórolni szálanként, aki tőlük vásárol. 

Bent vásárol az a tizenöt fős családi-baráti társaság is, amelynek tagjai minden évben közösen látogatják végig hat-hét szerettüknek a sírját. „Most legalább 50-60 ezer forintot el fogunk költeni összesen, ezt egyelő arányban álljuk. Lehet, hogy olcsóbb lenne előre, máshol megvenni, de nekünk hozzátartozik ez a piaci forgatag is, ami a virágosoknál van ilyenkor“, mondja a társaság egyik tagja, Zoltán.

Közben kisebb vita alakul ki a társaság tagjai között, illő-e LED-es műmécsessel emlékezni. Végül a jóval olcsóbb, de kevésbé tartós viasz mellett döntenek. Pedig választhattak volna LED-es műlánggal égő műgyertyát is 1400 forinttól, ahogy művirágból és műkoszorúkból is széles a választék. 

Ilyenkor azért a legtöbben igazi virágot visznek – mondja az árus, aki attól azért nem tart, hogy a műanyag utánzatok a nyakán maradnának, de abban biztos, hogy tovább tart kiárusítani a készletet. Legközelebb karácsony környékén számít nagyobb rohamra, de szerinte akkor már sokkal jobban érezhető lesz, hogy az emberek kifogynak a pénzből. „Most talán még tartják magukat, hajlandóak többet fizetni, de ha ebben a tempóban nőnek az árak, sokan lejjebb fogják adni. És nem csak a temetőben, hanem mindenhol – tekint keserűen a közeli jövőbe.