„Elköltöttek irdatlan sok pénzt, de nem jött be az üzlet” – summázták a Tapolca közeli Hegymagas utcáján a falu felett, a festői kilátású Szent György-hegyen a NER egyik fő propagandistája, Rákay Philip rész-érdekeltségébe került Tarányi Présház utóbbi pár évének a történetét. A présházból lett szálloda-étteremről a 444 szúrta ki, hogy nagy hirtelen felkerült az ingatlan.com-ra, ahol 4 millió euróért – árfolyamtól függően nagyjából 1,65 milliárd forintért - kínálják megvételre. Ráadásul alig két évvel azután, hogy az egészet felújították.
„A ház az elmúlt években étteremként működött, de könnyedén visszaalakítható családi kúriává, vagy akár céges vendégházzá” – olvasható a hirdetésben, ahol amúgy kastélyként említik az egykori présházat, ami „egy minden apró részletre kiterjedő, gondos felújítás, műemléki restaurálás után” született újjá 2020-ban.
Nos, a helyiek szerint ebből az mindenképpen igaz, hogy ma már rá sem ismernek az egykori közösségi élet egyik fő központjának számító Szent György-hegy tetején lévő, XVIII. századi műemléki présházra, illetve a présház és a szintén népi barokk stílusban épült Lengyel-kápolna közötti területre.
– Inkább fel sem megyünk oda, mert csak rosszkedvem lesz – fogalmaz a faluban egy odavalósi. A kistelepülésre érkezve jó pár lakossal beszélünk, ám nem is találkoztunk olyannal, aki örömmel beszélt arról, ami a hegyen történt. Egy hölgy hosszan mesél: neki is a kedvenc helye volt a Szent György-hegy teteje, a templom és a présház, a csodálatos kilátás Szigligetre és a Balatonra. A családdal hagyományosan oda baktattak fel. Azután jöttek Rákayék, nekiálltak építkezni. Két éve még egyszer elkirándult oda, akkor belopózott az épületbe is. Mint fogalmazott, láthatóan az Isten pénzét is beletették az épületbe, olyan luxus volt belül. Ugyanakkor a hely elveszítette minden varázsát, azóta inkább a fejét is elfordítja, ha a „hegy” közelébe kell mennie.
Ezek után megyünk fel a hegyre megnézni magát a présházat. Pontosabban a sziluettjét a hegytetőt belepő sűrű ködben. Annyit látni, hogy az egykori, présház melletti közutat lezáró kordonra kitett „open” azaz: nyitva táblára valaki hevenyészve krétával ráfirkálta, hogy „Closed” azaz zárva.
Egy darabig várakozunk ott, hátha felbukkan valaki, de csak néhány kiránduló érkezik, és a környező szőlők, zömében külföldi – osztrák, holland – tulajdonosai hajtanak el, jelezve, hogy
a földek jó része itt is külföldi kézbe került, az egyik szőlő közepén amerikai zászló lengedez.
(Bár a hegymagasiak szerint náluk még nem olyan rossz a helyzet a többi településhez képest.) Jobb híján visszaindulunk a faluba, megvárjuk, hogy kicsit tisztuljon a köd a hegyen. „Az egyfelől persze jó, hogy a présházat megmentették az összeomlástól” – vélekedett egy vendéglátós, maga is több ingatlan tulajdonosa helyben. Ugyanakkor szerinte a NER-közeli beruházóknak itt sem sikerült eltalálni a természeti környezet és az épületek közötti arányokat. Pláne, hogy meg sem próbálták, mivel eleve egy hivalkodó, tájból-környezetből kilógó beruházást álmodtak meg.
A présház hagyományosan egy egységet alkotott a mellette, az akkori út átellenes oldalán lévő Lengyel-kápolnával, a kápolna és a présház közötti gyep – a fenséges balatoni kilátással – pedig közösségi élet helyszíne volt. A NER-es beruházók a régi utat lekordonozták maguknak, mellette egy másik, elkerülő, betonutat hoztak létre, majd az attól lefelé lévő teraszon is egy jókora felületen kiirtották a növényzetet, majd kibetonozták parkolónak, amit persze csak a présház vendégei használhattak. Míg korábban az ő ismerősei is ott házasodtak – mondja a vendéglátós –, ott ünnepeltek a Lengyel-kápolna előtti gyepen, ma már szerinte nincs miért felmenni oda, a hely elveszítette a hangulatát, a fiatalok is inkább Tapolcára mennek örök hűséget esküdni. A présház méregdrága árait pedig amúgy sem tudnák megfizetni.
Az épület felújítása is sajátosan sikerült. A hirdetésben jelzett „gondos felújítás és műemléki restaurálás”–ból legfeljebb az első rész az igaz. Így a XVIII. századi épület tetőterét is beépítették és a tetőre teljesen stílus-és tájidegen, a síkból kiugró ablakokat szereltek. A lapunk által megkérdezett helyiek csak legyintettek arra, hogy ezt hogyan engedélyezték. – A természet- és műemlékvédelem meglehetősen szelektíven működik – ecsetelik.
Így van, akinek a falából a hatóságok a bazaltot kiszedetik, arra hivatkozva, hogy az tájidegen (hogy a Badacsony bazalttömege mellett ez miért lenne így, azt nem részletezték) míg akadnak „jól beágyazott beruházók”, akiknek meg szinte mindent lehet,
így Rákayéknak is eltűrték a fura ablakokat, a fairtást, a kordonozást-betonozást és a szintén némileg tájidegen napelemeket. Amúgy nem csak Rákayék ilyen kiváltságosak, helyben több más, hasonlóan befolyásos vállalkozót ismernek. Az egyik például jókora úszómedencét is felhúzatott a szőlőben, majd a kormányhivatal elfogadta, hogy az „mezőgazdasági víztározó”.
– Miért adhatják el a présházat röviddel a felújítás után? – kérdezem a vendéglátóst. – Nem igazán ment az üzlet,
előfordult, hogy egyszerűen hazaküldték az ott dolgozókat, mivel nem volt vendég.
– Attól még nem kellene feltétlenül eladni, nem? – Jókora bankhitel is terheli az ingatlant – szólt közbe egy másik helyi
A présház címére bejegyzett két vállalkozásból az egyik a vendéglátással, szállodaüzemeltetéssel foglalkozó, 2020 óta üzemelő Tarányi Présház 1780 kft, amely fele részben Rákay felesége, felerészben pedig Szoják Miklós badacsonytomaji vállalkozóé. Az eltelt két év eddig vesszőfutás volt a cégnek, gyakorlatilag masszívan veszteséges, így 2021-ben 77 milliós árbevétel mellett 10 milliós veszteséggel és 42 milliós kötelezettségállománnyal zárták az évet. A másik egy épületüzemeltető nonprofit cég, ez utóbbinak a tulajdonosa felerészben Rákay tanácsadó cége, a Norton Consulting, a másik fele Szojáké, és ez a vállalkozás a présház tulajdonosa is 2019 óta. A mérlegből kiderül, hogy az ingatlantulajdonos cég adósságállománya közel 300 milliósra hízott. A kötelezettségek jó része pedig bankhitel, ami viszont a NER egyik nagybankjából érkezett.
A Présház tulajdoni lapján nyoma van, hogy 2020-ban 180 millió forintos jelzálogjogot jegyzett be rá a mára a kormányközeli Bankholdingba olvasztott, az ügylet idején 100 százalékos állami tulajdonú Budapest Hitel-és Fejlesztési Bank.
Hogy a pénzintézetnek miért érte meg a Szent György-hegyi beruházásba öntetni a pénzt, az rejtély, bár ha a 1,6 milliárdos vételár valahonnan befolyna, nyilván jó üzlet lehet még az egészből.
Elvégre a falusi hírek szerint Rákayék nagyjából 80-100 millióért vették meg az akkor meglehetősen romos épületet. Azonban a legtöbben kételkedtek abban, hogy egy piaci befektető leszurkolna érte a hirdetésben szereplő összeget.
„Itt a szezon két hónap, abból évtizedek alatt sem jön vissza egy ekkora befektetés” – mondta az egyik helyi legyintve, majd hozzáteszi: még úgy sem, hogy a szőlőhegyen amúgy is méregdrágák a szállások, egy éjszakáért simán el lehet kérni 25-30 ezer forintot szezonban.
Szemmel tartják az épületet
Ahogy lassan tisztul a köd, visszaindulunk Szent György-hegyre. Hamar kiderül, hogy igaza volt a helyieknek, akik szerint valaki mindig szemmel tartja az épületet: az „open” tábláról addigra letörölték a zárva krétafirkát. Nemsokára előkerül néhány alkalmazottnak tűnő ember, majd őket megszólítva kihívjuk a kapuhoz a tulajdonost, hogy feltegyük neki a kérdéseinket. Nem sikerül. Az illető bár nem mutatkozik be, ám egyértelműen Szoják Miklós érkezik, majd miután közöljük, hogy mi járatban vagyunk, illetve tudunk-e Rákay úrral beszélni, láthatóan felrobban: „itt senki nem nyilatkozik semmit, annyi hülyeséget, hazugságot összeírtak, meg hatásvadász uszítást” – mondja dühösen. „Mi lenne a hazugság? Most akkor mégsem lenne eladó a épület?” - kérdezem. „Látta a hirdetést?” – kérdezi. Persze – mondom. "Na hát akkor" – feleli és sarkon fordul. Az ügyben természetesen megkerestük Rákay Philipet, és arról is érdeklődtünk, hogy a „Patrióta” néven YouTube-csatornát üzemeltető propagandista miért euróban hirdeti meg az itteni ingatlanát, ám eddig nem érkezett tőle válasz.
