Hadházy Ákos alighanem a magyar országgyűlés legaktívabb képviselője. Ráadásul az ő aktivitása nem jól adminisztrálható, de kevés energiát igénylő tevékenységekből (például mások által megírt törvényjavaslatok benyújtásából) áll: az ő számai mögött valódi munka, a visszásságok feltárására irányuló igyekezet és sok kézzelfogható eredmény van. Az ilyen honatyákat az európai országok többségében pártállástól független elismerés övezi, a rekordjaikat számontartják, a fellépéseikről beszámol a (köz)média, mert az embereket érdekli - és joguk is van megtudni –, hogy akik őket képviselik, azok mire nézik a napot.
Persze, azokban az országokban, amelyekről beszélünk, a politika nem rablóháború. Ott egy ellenzéki képviselőnek nem kell tartania közpénzből finanszírozott, a „közszolgálati” sajtó felületeit is igénybe vevő lejárató kampányoktól, sem a képviselet törvénytelen eszközökkel történő akadályozásától. Nálunk egy kicsit ez is másképp van. Emlékezzünk például arra a két táblára, amelyiket Hadházy a miniszterelnök beszéde alatt feltartott a parlamentben: az egyikre azt írta, hogy Orbánnak muszáj hazudnia, mert túl sokat lopott, a másikon egy lóalkatrész volt említve egyfajta indulatszóként – a sajtó, amelyben immár nemhogy kétharmada, de háromnegyede van a kormánytöbbségnek, az utóbbit összehasonlíthatatlanul nagyobb közönséghez juttatta el (és az utókor, ha majd a jelen egyik legmunkabíróbb politikusának életművét kutatja, jó eséllyel csak abba a transzparensbe fog belebotlani, mintha más ezekből az évekből nem is kötődne a nevéhez).
A gond sokkal súlyosabb a digitális emlékezet szelektivitásánál. Hadházy az inverz emblémájává vált a kormányakaratot kiszolgáló médiapolitikának. Ő az, aki alapértelmezésben nem jelenhet meg a képernyőn – vagy csak akkor, ha valami rosszat lehet mondani róla (és megoldják, hogy lehessen, akkor is, ha nincs mit). Ő az illusztráció annak a vitának az eldöntéséhez, hogy „jogászkormányzás” van, azaz trükkös, de a saját maguk által írt törvényeket betartó figurák uralkodnak, vagy „jogászbűnözők”, akik a jogot nem tisztelik, és használni is csak visszaélésszerűen használják. Mit is ír az alkotmány; a legfőbb törvény, amelyet senki mástól nem zavartatva alkotott és fogadott el a Fidesz?: „Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét, biztosítja a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit.” Ízlelgessük ezeket egy kicsit - szabad tájékoztatás, sokszínűség, demokratikus közvélemény –, aztán jusson eszünkbe a korábban a Kunigunda utcából karhatalommal kidobott, vagy most megerősített vagyonőri jelenlét mellett ugyanott magányosan sátorozó Hadházy Ákos. És nézzünk utána az M1 archívumában, hogyan számoltak be mondjuk az Öveges programról, amely a politikus első nagyobb kormányzati korrupciós leleplezése volt. Vagy az Európai Ügyészséghez történő csatlakozás érdekében gyűjtött sokszázezer aláírásáról. Vagy Hatvanpusztáról. Vagy bármiről a nekünk jog szerint járó információk közül - mármint az említett lóalkatrészen kívül.