A liberális demokrácia megdöntésére kimódolt hazai választási törvény és a féktelen propaganda miatt szinte gránittá szilárdult magyarországi kétharmad (vö. a választásokon leválthatatlan kormányzás) azt az érzetet kelti, mintha a Fidesz-KDNP politikusainak kétségbevonhatatlan és magától értetődő feladata volna a hasonló ívású rezsimek támogatása világszerte. Időt és pénzt nem kímélve. Orbán Viktor számos alkalommal világossá tette: nem támogatja a politikai váltógazdaság műfaját. Magyarán: az jár el helyesen, aki a világot az ő szempontjából nézi és értelmezi, legyen szó menekülthullámról (nincs) és migrációról (van), klímakrízisről (nincs), abortuszjogról (alig van), máskülönben a sír, hol nemzet süllyed el, éppen alattunk nyílik meg. Jobb időkben azt, ha valaki eltagadta a másik jogát egy másik nézethez, nemcsak néven nevezték (diktatúra), de ki is nézték az európai szalonokból (rosszabbakban pedig várni kellett egy kiadós szellőztetésre).
Törések és törekvések
Persze nem furcsa, ha a hasonló politikai blokkok egymás társaságát keresik, tapasztalatokat cserélve, erősítve egymás pozícióját különféle lobbikban. Sokáig ez a magatartás jellemezte a történelmi alapokon erős lengyel-magyar barátságot, mígnem kiderült: a most Morawiecki vezette lengyelek csak egy dolgot szeretnek kevésbé az illegális migrációnál és az abortusznál, Oroszországot. Amelyet az olasz Matteo Salvini is hiába szeretett egykoron belügyminiszterként annyira, hogy Putyin-pólót öltsön, emiatt pedig talán végleg kiesett a pikszisből. A jelenlegi kormányfő, Giorgia Meloni pedig a jelek szerint jobban támogatja Ukrajnát és az unió intézményeit, mint azt a győzelmére fogadó magyar kormányfő vágyta régóta.
De mennyire bölcs elköteleződni egy-egy politikai platform vagy konkrét politikus támogatása irányába egy ország külpolitikájának? Balázs Péter, a CEU professor emeritusa, volt külügyminiszter és az ország első uniós biztosa, határozott aránytévesztést lát Orbán Viktor külpolitikájában. „Az Orbán-kormány nagyon erősen építi a kapcsolatokat a szélsőjobboldali politikai erők irányába. Leplezetlenül nekik szurkol. Ez legmarkánsabban talán a 2019-es Európai Parlamenti választás idején jelentkezett. Orbán ekkor abban reménykedett, hogy áttörést érnek el az az EP-ben a szélsőségesek. Ennek azonban az ellenkezője történt. A három korábbi jobboldali pártcsaládból az egyik nem tudott újjáalakulni, mert a britek kivonultak az EU-ból. A mérsékeltebb, de radikális jobboldali Európai Konzervatívok és Reformerek és az igazi szélsőjobb, az Identitás és Demokrácia nevű csoport alakult újjá. Miután lényegében kitessékelték Orbánékat a Néppártból, abban reménykedhettek, hogy a szélsőjobbos társaság megerősödik, és naivan azt hihették, hogy ez a két tömb talán egyesül is. De épp azért vannak két csoportban, mert nem teljesen azonos a politikájuk. Még egy bizakodása gyanítható a kormányfőnek: önmagának fontos szerepet szánt ebben a társaságban, ami – azt gondolom – túlzott várakozás lett volna. Erős politikusokat tud köreiben ez a társaság: a francia Marine Le Pent, a holland Geert Wilderst, az olasz Matteo Salvinit, és a spanyol VOX arcait. Nagy tolongásban kellett volna kitűnnie Orbánnak – mondja Balázs Péter.
Súlyos eltévelyedésekben
A volt diplomata szerint mindenkinek szíve joga, hogy hasonló nézetű politikusokkal keresse a kapcsolatot, de amikor ebből állami külpolitika lesz, az már súlyos eltévelyedés. „Az államok tudniillik államokkal állnak kapcsolatban. Hollandia, Szerbia, és bármely ország marad, a politikusok jönnek-mennek, változnak. Egy felelős külpolitika ezért államokkal épít kapcsolatot, és nem köti azt szorosan sem személyhez, sem egy-egy párthoz. Az ezeréves magyar-német külkapcsolatokban a gazdasági és kulturális, és ha lehet, stratégiai és védelmi politikai együttműködést kell ápolni és erősíteni, nem valamiféle politikai játszmát csinálni belőle” – véli az egyetemi tanár.
Való igaz: Németország megítélése sokat romlott az Orbán-kormány szemében, amióta Olaf Scholz szociáldemokrata kancellárként vezeti az európai nagyhatalmat, bár a konzervatív Angela Merkel nekik a végletekig kedvező politikájával sem voltak elégedettek. A propaganda nagy erőkkel támadja a németeket, a szerintük elhibázott szankciók támogatása miatt, Schmidt Mária konzervatív közíró (és a kérdező Bayer Zsolt publicista) szerint Németország már „nincs is”.
Balázs Péter úgy véli, a pragmatikus, kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködés minden partnerországnak kijár, de roppant fontosak a szomszédok és a nagyhatalmak: ezekre különösen figyelni kell.
„Amikor a jelenlegi kormány az USA-kapcsolatokat azonosítja Donald Trump személyével, az egy súlyos hiba. Nem ő ugyanis az Egyesült Államok elnöke. Tudomásul kell venni, hogy egy adott országban ki kormányoz, kinek van parlamenti többsége. Ahogy az amerikaiak tudomásul veszik, hogy Orbán Viktor a magyar miniszterelnök és Szijjártó Péter a külügyminiszter, úgy illik tudomásul venni, hogy odaát Joe Biden és Antony Blinken a jelenlegi partnerek. Hasonló, és diplomáciai szempontból semmiképpen nem helyeselhető, hogy a brazil választások után Bolsonarónak küldött kondoleáló üdvözletet a magyar köztársasági elnök, ahelyett hogy Lulának gratulált volna a győzelemhez (még ez utóbbi is megtörténhetett, csak Novák Katalin ezt kevésbé helyezte előtérbe közösségimédia-oldalain – A szerk.)
Nagy asztalok politikája
S hogy mi lehet a következménye az ideológiai alapú külpolitikának, s annak a ragaszkodásnak, amely egy-egy szélsőjobboldali személyiséghez köti a kétoldalú kapcsolatokat? „Ennek már jó ideje látjuk a következményét, és ez nem más, minthogy Magyarország kormánya erősen elszigetelődik. Az ugyanis, hogy Orbánéknak egy adott országban ki tetszik, és ki nem, egy dolog. Az számít igazán, hogy az Európai Tanácsban, ahol a kormányfők ülik körbe a nagy asztalt, kik vesznek rész a döntésben. Marine Le Pen például ezúttal sem nyert az elnökválasztáson, így továbbra is Emmanuel Macron ül a francia széken, és ő dönt. A magyar fél hiába adott órási nagy kölcsönt Le Pen kampányához, Franciaország Macron hangján szólal meg. Más országok politikai többségének ott van jelentősége, amikor a döntéseik ránk is vonatkoznak. Tipikusan ilyenek az Európai Unió döntései, ahol a kormányfők testülete alkotja a a legerősebb intézményt. Rangban előtte van ugyan az Európai Parlament, mivel azt közvetlenül választjuk, de hatását tekintve a kormányfői grémium a nagyobb súlyú. És őket szolgálja az Európai Bizottság. Az számít, kik ülnek a döntések asztalánál. A másik nagy asztal a NATO, ahol azt kell számításba venni, melyik kormányok képviselői döntenek súlyos problémákról, pillanatnyilag épp az ukrajnai helyzetről. Egyébként egymás életébe nincs beleszólásuk, semmilyen legális módon” – mondja Balázs Péter.
Pénzpocsékolás számonkérés nélkül
A kormány által létrehozott think-tankek támogatása – utóbb az MCC hozott létre brüsszeli fiókintézetet, „ez se két krajcár volt” – a volt külügyminiszter szerint pusztán pénzpocsékolás, mert ezeknek a forrásoknak itthon is lenne helyük. „Költenek erre, mert megtehetik. Megválasztotta őket a többség. A Parlament, a sajtó és a közvélemény azonban számon kérheti, mire megy el a pénz. Miért nem az iskolák fűtésére fordítják például? Amennyire működnek ezek az intézmények, magyarán, amennyire működőképes a demokrácia, annyira lehet a kormány körmére nézni az ilyen pénzköltéseket illetően” – hangsúlyozza az egyetemi tanár. Márpedig egyelőre ezért nem tettünk sokat.
Kurzusépítés közpénzből
A merész állítással Alapjogokért Központnak (AK) nevezett, az alapjogokat akkurátusan bontogató rezsimet teljes mellszélességgel támogató intézet Szánthó Miklós volt KESMA-igazgató vezetésével, a Megafonos Kovács István stratégiai igazgatása mellett lehetne akár a Fidesz egyik fővárosi lerakata is. A nemzeti identitás és szuverenitás, valamint a keresztény hagyományok megőrzésére hivatott társulat olyan címekkel adja föl a leckét a Fidesz-kommunikációnak, minthogy „Nem ér célt a bosszúszomjas európai baloldal kísérlete”. Hazai részről az AK szervezte a CPAC (Konzervatív Politikai Akció Konferencia) magyarországi eseményét májusban (már csak emiatt sem kérdés a közpénz jelenléte a konzervatív bázisépítésben), és még az augusztusi dallasi dzsemborira is kiutaztak, ahol Orbán Viktor mondott nyitóbeszédet. Kifejezve: „össze kell fogni, mert mi tudjuk, hogyan lehet leküzdeni a szabadság ellenségeit.” Az MCC a kurzusépítés mellett a szellemi muníciót adja – szintén elborzasztó mennyiségű közpénzből – a konzervatív közösbe, könyvkiadásból, előadásokból. Orbán Balázs miniszter, politikai igazgató (MCC kuratóriumi elnök) a magyar CPAC idején szerepelt annak a Tucker Carlson hírhedt Fox News műsorvezetőnek a műsorában, aki már legalább kétszer is csodálatáról biztosította Orbán Viktort. A fellépésenként átszámítva 20 millió forintos gázsit kérő Carlson korábban az MCC fesztiválján is szerepelt, de az intézmény szerint ingyen tette. A háttérben lévő amerikai lobbitevékenység összefonódásairól akkoriban nem esett szó. A magyar kormány részéről kilométerben bizonyosan Szijjártó Péter teszi a legtöbbet a konzervatív kapcsolatok ápolásáért. A közjogi méltóságok közül Novák Katalin tett ki magáért, amikor brazíliai látogatásán Bolsonaro győzelméért szorított a választások előtt – ám ennek kimenetele (szerencsére) nem rajta múlott.
