hulladék;MOL;koncesszió;

2022-11-05 10:53:00

Fémesek támadják a Molt

A hulladékkoncessziós kormányelképzelések tavalyelőtti közzététele, a lehetőség megpályáztatása, a "nyertes" idén nyári kihirdetése és az azóta zajló előkészületek dacára máig nem egyértelmű, az új rendszer kiterjed-e a lakossági fémhulladékra.

Az építési-bontási hulladékok és azok fém-összetevői nem tartoznak a települési körbe, így az intézményi résztevékenységbe sem – közölte lapunk értesülései szerint nyolc ágazati érdekképviselet október eleji megkeresésére az illetékes Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).

Korábbi beszámolónk szerint a szervezetek többek között azt kifogásolták, hogy a települési szilárd hulladék begyűjtésére és kezelésére jövő év július 1-től 35 éves koncessziót elnyerő Mol a közszolgáltatáson kívüli, – általuk képviselt - úgynevezett intézményi szereplőknek szóló alvállalkozói pályázatot az építési-bontási hulladékok feldolgozására is kiírta, miközben arra szerintük a Mol koncessziós megbízása nem terjed ki. Egy forrásunk úgy fogalmazott, hogy a vita lényegében az építési-bontási hulladékokhoz sorolt lakossági fémleadásokról szól.

Az érdekképviseletek a tisztázatlanságok miatt a Moltól a kiírás felfüggesztését, a szaktárcától pedig a koncessziós hulladékrendszer 2023 július 1-i kezdő időpontja, valamint a jogszabályokban rögzített köztes határidők kitolását kérték. Egyszersmind figyelmeztettek, hogy a bizonytalanságok több tízezer munkavállaló állását veszélyeztetik. Nem élesíti a képet, hogy bár a kormány a Mollal kötött koncessziós szerződést nyilvánosságra hozta, annak a - megbízásban szereplő konkrét tevékenységeket felsoroló - mellékleteit nem. A TIM válaszlevelében rögzítette: az új rendszer kezdő időpontján már csak azért sem áll módjukban változtatni, mert az a koncessziós szerződés része. De a köztes határidőkön még gondolkodnak.

Bár a Mol „intézményi” alvállalkozókra vonatkozó kiírása titkos, egyes vélemények szerint az az érintett, eddig jellemzően értékes hulladékok feldolgozását végző cégek számára igen előnytelen.

Mindazonáltal a Mol a pályázatok befogadásának meghosszabbított, október végi időpontjában lezárta az alvállalkozói kiírást. Értesülésünk szerint az érintett cégek többsége élt a beadás lehetőségével, de ezekben zömmel kérdéseket és feltételeket fogalmaztak meg.

A Mol a jogszabályok szerint jár el – válaszolták az olajcsoportnál lapunk ama kérdésére, hogy a keretek tisztázása érdekében tervezik-e a hulladékos alvállalkozói kiírás felülvizsgálatát. A határidőt a nagy érdeklődésre tekintettel hosszabbították meg. Döntés – szavaik szerint - jövő év első felében várható.