Egyrészt nem érdekel szinte senkit sem: a legutóbbi öt kör alighanem felül becsült átlag nézőszáma 2825, a záró fordulóé 2527 volt. Az egész őszi középérték sem sokkal magasabb: 3104. (Ha igaz.) A meccseket nagyjából olyan izgalommal várják az emberek, amilyen lázban égnek attól, hogy nálunk lesz a türk államok aszálymegelőzési intézete. Bizony sokakat kellene megállítani az utcán, amíg találnánk egy embert, aki fel tud sorolni tíz első osztályúnak mondott jelenlegi labdarúgót.
Aki mégis bekapcsolja a tévét, az legfeljebb néhány percig tudja nézni a pszeudo futballt, mert képtelen kulisszák között tempótlan és nívótlan tusakodás (a korlátokkal) szökik a szemébe, s mivel tudja, mekkora állami pénzek mozognak ebben a körben, joggal állapítja meg magában: a Magyarországon valaha a legjobban fizetett klasszismentes mezőnyhöz van balszerencséje.
Nem a labdás aneszteziológusok tehetnek arról, hogy ennyit tudnak, és arról sem, hogy ennyit kapnak. De még az értük a pályákra járó kevesek is rendre azt üvöltik: „K...va gyenge!” Ez a mai magyar bajnoki találkozókon a leggyakrabban felhangzó szövegek egyike, szinte nincs olyan mérkőzés, amelyen ne lenne hallható.
Azok, akik a magyar labdarúgás szüntelen fejlődéséről áradoznak, e refrénről ugyanúgy tudomást sem vesznek, ahogyan a közvetítő tévében sem hederítenek a kurtizános kísérőműsorra.
Miként arra sem, mi lett a Honvédból, az Újpestből, a Vasasból, a még ebből az „élvonalból” is kiszoruló MTK-ból. A televízióban mondogatni kezdik például a Honvéd–Vasasról, hogy micsoda patinás párharc...
Volt.
A mai fővárosi meccsek a hajdani rangadók keserves paródiái. Az érintett klubok tradícióinak és óriásainak megszégyenítése. A már halott nagyokkal szemben valóságos kegyeletsértés.
Az csupán abszurd, hogy felcsúti, kisvárdai, mezőkövesdi, paksi erők az NB III-at vagy a megyei bajnokságokat idézik. A Kecskemétet nem sorolom ide, mert a helyi Dózsa és a KTE annak idején rendszeresen több ezer embert vonzott; jó, nem a legmagasabb osztályban, de az NB I/B-ben vagy az NB II-ben, mikor melyik volt a másodosztály.
A közeg további súlyos velejárója, hogy a hézagos tribünökön még a pályákon tapasztalhatónál is alacsonyabb színvonal. Ez azért jelenthető ki, mert minden egyes találkozón riasztóan felcsendül a mindenféle „cigányok, b...tok az anyátok!”, a „cigány parasztok, sosem lesztek bajnokok” vagy a – hogy is mondjam – „homoszexuális MLSZ”. A szövetség rövidítése elé tett állandó jelző a valóságban rövidebb, a különös megállapítás pedig nem felel meg az anya nő, az apa férfi alapvetésnek, amelyet a „másokra” nézve megvetően sulykol a kormány és hozzá minden körülmények között hű médiája.
E rettenetes dumák úgy tartoznak a mai magyar NB I-hez, akár a kapu, az ötös vagy a szögletzászló. Azaz hétköznapi a rasszizmus. Nem olykor-olykor bukkan elő, amint azt az aszálypropagandisták magyarázzák (félre), hanem a mérkőzések túlnyomó többségén; az persze igaz, hogy kis csoportokban hangzik fel, mert az ellenfél és nagy játékos hiányában egzisztáló FTC publikuma nélkül – sőt azzal együtt is – az egész bajnokság közönsége kis csoport.
Jellemző módon egy holland edző nem tűrhette tovább, hogy kongói születésű játékosának huhogjanak, és lehívta a pályáról csapatát, a Zalaegerszeget. A hivatalos magyarországi politika szerint az ötvenes évek óta szüntelenül hanyatló Nyugatról érkezett trénert mindjárt el is tiltotta a szövetség teljes egy hónapra.
Ha az MLSZ a tettesek, illetve klubjaik ellen lépne fel ugyanilyen szigorral, akkor végleg beszüntethetné a bajnokságot. Mert a rigmusok hiába dermesztenek – olyannyira, hogy rendes ember a néhány perces belenézés alatt is pánikszerűen halkítja le a tévét, már csak azért is, mert megkímélné a gyerek(ek)et az efféle ocsmányságokat –, ha az illetékesek elhivatottan szembeszállnának az elkövetőkkel, akkor szinte nem maradna drukker a nézőtéren. Bizony a törzsközönség nem kis hányadát – nem mondom, hogy jó részét – teszik ki a mocskos szájú kemény legények.
Amennyiben pedig minden találkozót megállítanának a rasszista megnyilvánulások miatt, úgy többet vesztegelne, mint zajlana a játék. Helyesebben: az, amit annak csúfolnak.
Most tehát jön a vb-szünet. A válogatott számára az harminchat éve tart.
Viszont a következő két és fél hónap az NB I-et tekintve ugyanolyan lesz, mint az előző három és fél. Elvégre futballról szezon közben és azon túl sem marad le senki.
