Parlament;Semjén Zsolt;egészségügyi törvény;

A Parlament előtt az egészségügy átalakítása

Hiába tiltakozott az orvosi kamara, tegnap éjjel Semjén Zsolt benyújtotta a parlamentnek az egészségügy átalakításáról szóló első törvénycsomagot.

Bár a szakmai fórumokon Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár rendre elmondta, hogy „amiben nincs egyetértés, azzal nem megyünk a kormány elé”, kedden éjjel Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes valamivel 11 óra után benyújtotta a parlamentnek az egészség átalakításról szóló törvénycsomagot. A Magyar Orvosi Kamara kedden délután közleményében jelezte: nem támogatja a törvénycsomag benyújtását.

A legújabb, a döntéshozók elé kerülő változatban a főváros mégis kimarad az ügyeleti rendszer átalakításából, minden más egyéb pontban megegyezik a tervezet szövege a lapunk által korábban ismertetett változattal.

Azaz a tartós ápolási feladatok, épületek és az ott dolgozók is átkerülnek a szociális ellátórendszerbe, továbbá átalakítják az alapellátást és az ügyeleti rendszert, valamint a szakrendelők és a városi kórházak szakmai integrációja is megtörténik, azaz megyei kórházak irányítása alá kerülnek, éppúgy, mint a védőnők.

A tervezettel módosítják az önkormányzati törvény az alapellátással összefüggő helyhatósági kötelezettségeivel kapcsolatos részeket. Például az egyes ellátásokat (pl. védőnői ellátás), illetve egyes ellátásokhoz kapcsolódó részfeladatokat (pl. alapellátási körzetek meghatározása) önkormányzati feladatkörből állami feladattá tesz. A jogszabály javaslat szerint jövő év júliusától – a főváros kivételével - az állami mentőszolgálat látja majd el az alapellátási ügyeletet. A feladatra a helyhatóságok nem köthetnek újabb szerződést, és a meglévők is 2024. januárjától hatályukat vesztik. (Az egészségügyi alapellátási ügyeletet jelenleg több mint 200 mikrovállalkozás és néhány nagyobb szolgáltató biztosítja. Ők most nyilván lehúzhatják a rolót.)

A Magyar Orvosi Kamara azt remélte, hogy a kormányzat megfontolja a kérésüket és még sem nyújtja be az általuk vitatott részekkel a törvényjavaslatot. Álmos Péter, a köztestület alelnöke kedden este az ATV Egyenesbeszéd című műsorában egyebek mellett azzal érvelt, hogy erős kockázatokat hordoz az alapellátási ügyelet átalakítása. A beteg érdeke az, hogy legyen elég orvos. Jelenleg viszont a háziorvos fele 60 évesnél idősebb, ötödük edig már elmúlt 70 éves is. Nekik is kellene este 10-ig ügyeletet biztosítaniuk. „Nem látjuk, hogy ehhez lesz-e elég szakember.”

- Ebből azért lehet sejteni, hogy itt ez egy nagyon komoly kockázat – mondta - miközben nem mérték fel azt, hogy ez működtethető-e biztonságosan. Emellett a jogszabály, ha a javaslatot elfogadja a parlament a szakorvosokat, szakdolgozókat vezényléssel akár napi 3 órás ingázásra is kényszeríthetik a munkáltatóik. Álmos Péter szerint ez a napi 3 órás utazás olyan mértékben avatkozik bele a dolgozók magánéletébe, amely elfogadhatatlan. Az alelnök kifogásolta azt is, hogy a miniszterelnökkel a béremelésről kötött megállapodásukat ez a törvénytervezet módosítja és lehetőséget teremt arra, hogy az orvosok bérét 20 százalékkal csökkenthetnék a munkáltatók. Álmos Péter megjegyezte: „a miniszterelnök úr a nyugdíjasokkal kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy amit ígéret nekik, az egy becsületbeli ügy. Azt tartani kell! Azt gondolom, hogy ez az orvosi társadalomra ez ugyanúgy érvényes. Ezért értetlenül állunk ezelőtt a lépés előtt.”