Meg fognak ölni – olvassa Ibrahim. – Csak Connie Johnson segíthet rajtam.
Richard Osman
(1970) brit író, producer és televíziós műsorvezető. Az első két regénye, A csütörtöki nyomozóklub és A férfi, aki kétszer halt meg világszerte több millió példányban kelt el, és több könyveladási rekordot is megdöntött. Az eltévedt golyó a harmadik könyve, Angliában újabb hatalmas kereskedelmi robbanás a könyvpiacon. 2021-ben a szerző kapta az év írójának járó elismerést a British Book Awards (Brit Könyvdíjak) díjátadóján. Osman jelenleg Londonban él barátnőjével és macskájával.
– Látszott rajta, hogy retteg – jegyzi meg Connie Johnson. Hátradől a székében, a lábát felteszi az asztalra. Engedélyezték nekik, hogy privát helyiségben találkozzanak, tekintettel a mentális egészség megőrzésének fontosságára.
– Retteg? Magától? – kérdezi Ibrahim Connie-tól, de a nő megrázza a fejét.
– Látom az embereken, ha tőlem rettegnek. De Heather valaki mástól rettegett.
– Talán élvezetét leli abban, ha mások rettegnek magától? – Ibrahim valamit lefirkant a noteszébe. – Mi a véleménye erről?
– Ez most a terápia? – kérdez vissza Connie. – Vagy a gyilkossági ügyben nyomozunk?
– Arra gondoltam, összeköthetnénk a kettőt – válaszolja Ibrahim. – A terápiában minden krízishelyzet kapóra jön.
– Nem élvezem, ha az emberek rettegnek tőlem – feleli Connie. – Egyébként kösz a Graziát, tökéletes. Nem hoz lázba, ha az emberek félnek tőlem, csak azért csinálom, mert könnyen pénzre váltható.
– Akkor maga szerint kitől rettegett annyira Heather Garbutt? – kérdezi Ibrahim, mire Connie megvonja a vállát, és belekortyol a kapucsínóba, amit az egyik őr készített neki. Még csokireszelékkel is megszórta.
– Az volt az érzésem, mintha valamit titkolna, amit senkivel sem mert megosztani.
– Szóval titkolt valamit, amiről úgy vélte, hogy maga tudja – tűnődik hangosan Ibrahim. – „Csak Connie Johnson segíthet rajtam.” Mit mondott magának? Talán elejtett valamit, amin elindulhatunk.
– Ha bármit is elejtett, nekem nem esett le. De azért majd töröm rajta a fejem.
– Megköszönném. Amúgy, Connie, magának vannak titkai?
– Áááá! – feleli Connie. – Leszámítva az irodámban lévő széfem kombinációját, de gondolom, ez nem lényeges. Magának milyen titkai vannak?
– Erről majd egy másik alkalommal beszélgetünk – válaszolja Ibrahim.
– Kezdjük az elején! Amikor tudomást szerzett arról, hogy mi történt…
– Mármint a kötőtűkkel?
– Igen, a kötőtűkkel. Mit gondolt róla? – kérdezi Ibrahim, mire Connie egy pillanatra eltűnődik, és letör egy csíkot a KitKatből, amit egy másik őr hozott be neki. Tálcán.
– Nos, legelőször az jutott eszembe: micsoda találékonyság. Nem könnyű kötőtűkkel megölni valakit.
– Egyetértek – helyesel Ibrahim.
– Utána pedig az, hogy nem kellett volna kötőtűket adnom neki – folytatja Connie. – De az embernek nem szabad átadnia magát az olyan gondolatoknak, mint a mi lett volna, ha… Nem igaz?
– Ez igazán bölcs gondolat.
– Heathernek most már túl késő. – Connie felhörpinti a maradék kapucsínóját, és az arca megrándul. – Mit gondol, ha egy kicsit jobban beleásom magam az ügybe, tudna hozni nekem egy új kávégépet? Van egy Nespressóm, de szeretnék egy De’Longhit.
– Nem hinném – feleli Ibrahim. Connie ezt egy bólintással nyugtázza.
– Nos, azért próbálja meg! Elmondom, mire emlékszem. Amikor bementem Heather cellájába, épp írt valamit.
Ibrahim abbahagyja a jegyzetelést, és Connie-ra pillant.
– Micsodát?
Connie vállat von.
– Elég gyorsan eltüntette. De azért érdemes lenne megkeresni. Mostanra már Heather összes cuccát össze kellett pakolniuk.
– Vajon mit írhatott? – tűnődik hangosan Ibrahim. – Nem lehet, hogy épp azt az üzenetet?
Connie megrázza a fejét.
– Nem, egy sűrűn teleírt papír volt. Valamit írogatott.
– És maga mit gondol, Connie? Miért kellett megölni Heather Garbuttot, és miért épp most?
– Kíváncsi arra, mit gondolok? Attól tartok, ez egyáltalán nem az a terápia, amiért fizetek. Olyan érzésem van, mintha a bandájuk fizetés nélküli tagja lennék.
– Nos, egyikünk sem kap fizetést, de igaza van, Connie – jegyzi meg Ibrahim. – Jogos észrevétel. Beszéljünk egy kicsit magáról! Akarja kezdeni, vagy kezdjem én?
– Kezdje maga! – mondja Connie.
Ibrahim egy pillanatra eltöpreng.
– Szerintem maga boldogtalan.
– Téved.
– Szerintem maga boldogtalanná tesz másokat – folytatja Ibrahim.
– Jó, ebben igaza van – ismeri el Connie.
– Tehát tisztában van vele, hogy boldogtalanná tesz másokat, maga mégis boldog. Nehéz lehet megbékélni ezzel a ténnyel.
– Mindenki saját magáért tartozik felelősséggel – válaszolja Connie.
– Maga nagyon okos nő, Connie, aki keményen dolgozik. Észreveszi a lehetőségeket. Úgy vélem, helyénvaló kijelentés, hogy magának nagyobb hatalma van, mint másoknak.
Connie dobolni kezd az ujjaival az asztalon.
– Talán.
– Tehát maga egy zsarnok – folytatja Ibrahim. – Ha az ember erős, két választása van az életben: vagy védelmezi a gyengéket, vagy prédaként tekint rájuk. Maga arra használja az erősségeit, amellyel megáldotta a sors, hogy prédaként tekintsen a gyengékre.
– Mindenki így van ezzel – veti oda Connie.
– Én nem. Csak a szociopaták.
– Hát, akkor én szociopata vagyok. Ki kéne próbálnia, nagyon jövedelmező.
– Connie, maga érzékelte, hogy Heather Garbutt retteg. És azt is észrevette, hogy nem tudja elmondani az igazat. Szerintem magának ez igenis fontos volt.
Connie egy pillanatig hallgat, majd ezt válaszolja:
– Nem különösebben.
– Nem volt magának fontos?
– Nem igazán.
– Nem igazán. De közben azt javasolja, érdemes lenne kideríteni, mit írt Heather. Úgy gondolja, hogy a halála mégsem olyan nyilvánvaló, mint amilyennek első látásra tűnik?
– Talán.
– Nos, Connie, van a maga számára egy jó meg egy rossz hírem – jelenti ki Ibrahim, miután becsukta a noteszét.
– Ne csigázzon!
– A jó hír az, hogy magának igenis fontosak mások. Tehát nem szociopata.
– Mi a rossz hír?
– A rossz hír az, hogy mindebből az következik, előbb-utóbb számot kell majd vetnie mindazzal, amit az életében tett.
Connie egy jó darabig szótlanul bámulja Ibrahimot, aki visszabámul rá.
– Maga egy csaló – szólal meg végül Connie. – Elismerem, szép az öltönye, de maga akkor is egy csaló.
– Meglehet.
Ibrahim telefonja csipogni kezd.
– Letelt az egy óránk. Folytassuk jövő héten, vagy ezzel végeztünk?
Mindig maga dönti el. Netán túlságosan is csalónak tart?
Connie magához veszi a magazinját, a maradék KitKatet pedig az Hermes táskájába dobja. Feláll, és Ibrahim felé nyújtja a kezét.
– Folytassuk jövő héten – feleli. – Ha lehet.
– Ahogy óhajtja.
– Megpróbálok a kedvéért a dolog mélyére ásni – teszi hozzá Connie, mire Ibrahim ezt válaszolja:
– Én is ugyanígy fogok tenni a maga kedvéért.
(…)
– Ne viccelj, Elizabeth! – szólal meg Viktor Illjics, miközben Elizabeth a fejére szegezi a pisztolyt.
– Bárcsak viccelnék, Viktor! – feleli Elizabeth, és szemmel tartja Viktort, amíg helyet foglal.
Joyce tátott szájjal bámulja.
– Elizabeth – szólal meg Joyce.
– Ne ártsd bele magad, Joyce! – vágja rá a barátnője. – Ezúttal ne! Bízz bennem! Nincs más választásom, mint hogy végezzek Viktorral.
– Nagyon sok választásod van, Elizabeth – mondja erre Viktor. – Ülj le ide mellém, és beszélgessünk! Meg fogjuk találni a megoldást. Miután megkaptam a fényképeket, úgy döntöttem, nem foglak megölni. Ugye, tudod, hogy megtehettem volna?
– Milyen fényképeket? – kérdezi Joyce.
– Tudom, hogy megtehetted volna, és hidd el, igazán sajnálom – feleli Elizabeth. – Meg kellett volna tenned. De a férfi, aki holtan akar tudni téged, tudja, hogy itt vagyok. Mindenfelé emberei vannak, akik figyelnek. – Elizabeth előveszi a telefonját a táskájából, és maga elé tartja. – Ha szükséges, megmutathatom az üzeneteit. Ezért muszáj végeznem veled.
Gyors leszek, és rendesen el fogunk temetni.
– Elizabeth… – kérleli Joyce, de Elizabeth a szavába vág.
– Sajnálom, Joyce – és leteszi maga mellé a telefonját az asztalra. – Őszintén. Most láthatod, mire vagyok képes, ha rákényszerítenek. Hol csináljuk, Viktor? Hol lesz a legkevésbé hangos? Nem szeretném, ha a szépséges concierge-ed gyanút fogna.
– Ha én csinálnám, én a fürdőben tenném. Az csöndes. És könnyen ki lehet takarítani – javasolja Viktor. – De tényleg nem kell ezt tenned. Barátok vagyunk, nem?
– Igen, Viktor, barátok vagyunk.
– Ez a fickó, aki ideküldött hozzám, svéd, ugye? – kérdezi Viktor.
– Nem árulhatom el neked, Viktor. Soha többé nem akarok hallani felőle ezután, és gondolni sem akarok rá.
– Mi lenne, ha szövetkeznénk? És együtt megölnénk? Ugyan már, ez sokkal jobb terv.
– Túl késő, Viktor – válaszolja Elizabeth. – Fogalmam sincs, ki ez az alak, és nekem úgy tűnik, hogy neked sincs. Túl akarok esni ezen az egészen. Békében akarok élni otthon a férjemmel. Annyira sajnálom. Gyere, menjünk a fürdőszobába! Mutasd az utat!
Viktor feláll. Joyce is feláll vele együtt.
– Egy lépést sem megy innen – szólal meg Joyce. – Addig nem, amíg itt vagyok.
Viktor Joyce vállára teszi a kezét.
– Hálásan köszönöm, Joyce Meadowcroft. De itt most üzletről van szó. Egy nap valaki le fog lőni, és Elizabeth legalább barát. Ez a svéd fickó holtan akar tudni, és talán így lesz a legjobb.
Joyce Elizabethre néz. Elizabeth bólintással nyugtázza Viktor szavait.
– Ez az egész nem lehet mindig csak játék, Joyce. Sajnálom.
– Soha nem bocsátok meg neked.
– Bízz bennem, Joyce! Te vagy a legjobb barátom.
– Többé már nem – tiltakozik Joyce, és elfordul Elizabethtől, aki meglepetten veszi tudomásul, mennyire fáj ez neki, de megérti Joyce-t.
Viktor elindul a fürdőszoba felé, Elizabeth pedig követi, a pisztolyát továbbra is Viktorra szegezve.
– Semmi hirtelen mozdulat, Viktor. Essünk túl rajta!
– Még van esélyed, hogy meggondold magad, Elizabeth. Ugye, tudod, hogy szerettelek?
– Tudod, hova juttatott engem a szerelem? – Elizabeth szorosan Viktor nyomában marad. – Egy furgon hátuljába, összekötözve. Na és téged? Épp most lőnek agyon a penthouse-odban. Végeztem a szerelemmel.
Viktor kinyitja a fürdőszoba ajtaját, és emelt hangon könyörög Elizabethnek:
– Kérlek, hadd forduljak meg! Meg tudjuk…
Elizabeth meghúzza a ravaszt.
Orosz Anna fordítása