Elképesztő volt a kontraszt a labdarúgó világbajokság első és második mérkőzése között, pedig abban közös volt mindkettő, hogy alaposan áthatotta őket a politika. Az elsőn, amelyen a vitatott házigazda Katar súlyos vereséget szenvedett Ecuador ellen, már a szünetben foghíjasakká váltak a lelátók, a második viszont, amelyen Irán kapott ki alaposan az angoloktól, a szabadság ünnepe volt a perzsa államból érkezett szurkoló számára: a nézők végig kitartottak, láthatóan nem érdekelte őket a nagy vereség sem.
Az a tény, hogy az iráni válogatott tagjai nem énekelték a himnuszt – ezt az egész csapatból csak a szövetség elnöke tette meg, aki elnyomás legfőbb zászlóshajójának számító Forradalmi Gárda tagja – hatalmas fordulatnak számít Iránban, nem véletlen, hogy az állami tévécsatorna, az Irib is megszakította adását. A válogatott és a szurkolók egymásra találásának pillanata volt ez. Egészen a hétfői meccsig az volt az általános vélemény, hogy a válogatott a tüntetések két hónappal ezelőtti megkezdése óta több száz embert meggyilkoló és 17 ezer embert bebörtönző rezsim kirakatcsapata. A teheráni tüntetések során a megmozdulások résztvevői a világbajnokságot népszerűsítő plakátokat gyújtottak fel. Az első jelentős fordulat vasárnap történt, amikor a válogatott csapatkapitánya, Ehszan Hadzsszafi elismerte: súlyos a helyzet hazájában és szolidárisak az áldozatokkal.
Sok iráni azonban a hétfői performansz után sem bízik a válogatottban, keveslik ezt a fellépést. A szurkolók azt tervezik, az irániak hátralévő vb meccsein a 22. percben Mahsza Amini nevét kezdik skandálni a stadionban: a lány szeptember közepén, gyanús körülmények között bekövetkezett halála óta tartanak a rendszerellenes megmozdulások Iránban.
Az iráni válogatott akciója óriási presztízsveszteség a teheráni rezsim számára, s most különösen igaz, hogy sokszor a hallgatás a leghatékonyabb fegyver.