árnyékkormány;Fradi;Baranyi Krisztina;

Baranyi Krisztina a FTC szerepléséről: Attól nem kell hasra esni, hogy közpénzcsilliárdokból összejön az európai középmezőny alja

Ez egy adóforintjainkból felpumpált kirakatcsapat, tele olyan játékossal, akik mielőtt idejöttek, nemhogy Ferencvárosról, de valószínűleg Magyarországról se hallottak – mondta a kerület polgármestere.

„Én most biztos nem szeretnék árnyékkormány tagja lenni, még valódié sem” - jelentette ki Ferencváros ellenzéki polgármestere az mfor.hu-nak adott interjújában.

Baranyi Krisztina jelezte, nem kapott felkérést a részvételre. Jelezte, ez egy politikai kommunikációs eszköz, amit lehet használni, ugyanakkor azt gondolja, „a negyedik kétharmad után nem árnyékból kellene beszélni az ellenzéknek”. Azt hangoztatta, az előválasztás az ellenzék eddigi legnagyobb és legsikeresebb innovációja volt, amit szintén el lehet rontani. És ahol el lehetett rontani, ott el is rontották - tette hozzá. Mindez azt jelenti az olvasatában, hogy sok helyen nem volt valódi előválasztás, a jelöltek számát már sokszor az előválasztás előtt megfelezték, megnegyedelték. A verseny korlátozása – a pártalkuk – miatt sok helyen nem a legjobb jelölt állt végül szemben a fideszessel, emiatt sok nyerhető körzet úszott el - vélekedett.

Igennel felelt arra a kérdésre, hogy 2024-ben újra jelölteti magát polgármesternek. 

Hangsúlyozta, azon gondolkodik, hogy a Ferencvárosban végre tudja hajtani azokat a terveket, amiket tíz évre tervezett. Beszélt arról is, hogy Orbán Viktornak Unicumot adna ajándékba karácsonyra, hiszen az 1892 óta a kerületben működő Unicum-gyárra és annak termékeire méltán lehetnek büszkék. Emellett kapna egy csokorra valót a 9 magazinból, mivel a polgármester nagyon büszke a kerületi lapra, amely állítása szerin függetlenül működik. Semmilyen szerkesztésbe, tartalomba ez a kerületvezetés soha nem szólt bele, én magam ezeket a lapszámokat már csak nyomtatásban látom. Mert nagyon fontosnak tartom a sajtó szabadságát és a minőségi újságírást - hangsúlyozta. Kapott kérdést az FTC Európa-liga menetelésével kapcsolatban. A kerületvezető egyrészt sikernek tartja, hiszen magyar csapat nagyon rég jutott el a nemzetközi kupák valamelyik tavaszi fordulójáig. 

„Másrészt nyilvánvaló, hogy ez egy, az adóforintjainkból felpumpált kirakatcsapat, tele olyan játékossal, akik mielőtt idejöttek, nemhogy Ferencvárosról, de valószínűleg Magyarországról se hallottak. És azért attól nem kell hasra esni, hogy közpénzcsilliárdokból összejön az európai középmezőny alja”

- fogalmazott Baranyi Krisztina.

Végezetül megjegyezte, a FTC fontos intézménye a kerületnek, az, hogy most éppen milyen a vezetése, milyen játékosai vannak, hogy milyen teljesítményt nyújt, milyen szurkolói légkör veszi körül, független attól, hogy ez a klub gyakorlatilag egyidős ezzel a közösséggel.