Parlament;

2022-11-24 19:26:00

Maratoni, 18 órás parlamenti vitával sem sikerült az ellenzéknek elbizonytalanítania a kormányt az egészségügyi törvénycsomag alkalmasságát illetően

18 órás parlamenti vitát hozott az egészségügy átalakításáról szóló törvénycsomag. A felek nem győzték meg egymást.

A 18 órás parlamenti vitával sem sikerült az ellenzéknek elbizonytalanítania az előterjesztőt az egészségügyi törvénycsomag alkalmasságát illetően – derült ki a gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár zárszavából. Fülöp Attila csütörtökön valamivel délelőtt tíz óra után lényegében újra elismételte a javaslatcsomag preambulumában megfogalmazott „kormányzati jó szándékot”. Eszerint a kormányzat elkötelezett amellett, hogy megtörténjen egészségügyben dolgozók béremelése és még jobb legyen a betegellátás. Pedig ezt megelőzően szerda délután öt órától az ellenzék egyfolytában sorolta a benyújtott törvénycsomag megszavazásának várható katasztrofális következményeit.

A tervezet elfogadásának hátráltatásában a Demokratikus Koalíció vállalta a legnagyobb szerepet, ők mintegy négy és fél órát érveltek. Vezérszónokuk, Komáromi Zoltán, aki pártja idejéből 50 percet vállalt, egyebek mellett azt kifogásolta, hogy a salátatörvénybe 150 intézkedést zsúfoltak, miközben nem tájékoztatták azokat, köztük a betegeket sem, akiket ezek érintenek.

Csaknem két órán át vitték a szót a Momentum politikusai. A legaktívabb képviselőjük, Sebők Éva, a vita szinte teljes 18 órájában benn volt az ülésteremben. Ő úgy értékelte, hogy az előttük lévő, „kapkodva összefércelt javaslat”, csupán arra kísérlet, hogy a kormány fenntartsa egy működő egészségügy látszatát.

A szocialisták valamivel több mint másfél órán át kritizálták a javaslatcsomagot. Legtöbbet Harangozó Tamás vállalt, ő egyebek mellett arra emlékeztetett, hogy a Fidesz-kormányok más országokhoz képest is keveset költenek GDP-arányosan az egészségügyre. Szerinte 2020-ban is csak azért nőtt a GDP 6,4 százalékára az egészségügyi közkiadás, mert az állam mintegy 300 milliárd forintért vásárolt a lélegeztetőgépeket.

A Jobbik szintén másfél órát szakított ki magának a vita 18 órájából. Az időkeretük felét Lukács László György használta fel. A politikus azzal vádolta meg a Fideszt, hogy elpazaroltak 12 esztendőt. „Önöknek 2010 óta szinte folyamatosan megvolt az a kétharmados szilárd felhatalmazásuk, amellyel a nagy ellátórendszerekhez hozzá lehet nyúlni. Szociális rendszer, egészségügyi rendszer, oktatás, valamennyi rendszer, amely krízisben volt és válságba került a rendszerváltás után. Ám önök ezt a tizenkét évet, ezt a felhatalmazást mind idáig elpazarolták.” A benyújtott csomagról úgy fogalmazott: nem egyéb mint ámokfutás, központosítás.

A Fidesz képviselői 1 óra, 25 percet beszéltek. A legtöbbet, 18 percet Selmeczi Gabriellát hallhattuk. Ő azt vetette az ellenzék szemére, hogy a legutóbbi kilencpárti fórumra három ellenzéki párt oda sem ment.

A Párbeszéd 1 óra 12 percet vitte a szót. Jámbor András, aki szintén az ülésteremben töltötte az éjszakát, 45 percig tartotta fel a kormányoldali szavazógépet. Egyebek mellett az átalakításhoz szükséges forrásokat hiányolta, szerinte nem világos, hogy a szociális ellátórendszer és a mentőszolgálat hogyan bírja majd ki a megnövekedett terheket. Arra is választ várt, hogy mi lesz a szakrendelők sorsa.

A KDNP 46 percét Nacsa Lőrinc használta fel. Ő amellett, hogy indulatosan „tüzelt” szinte valamennyi ellenzéki szónokra, határozottan állította: 2010 óta sokkal több eredményt ért el a kormány az egészségügy területén, mint a baloldali kormányok.

Az LMP a vitában 23 percig volt aktív, ezt az időt Kanász-Nagy Máté arra fordította, hogy sorolta a törvénycsomag hiányosságait, így szerinte a javaslat nem is tekinthető teljes értékű reformnak, mindössze a meglévő struktúrát próbálja finoman hangolni.

A szélsőjobboldali Mi Hazánk mindössze 14 percet fordított aktívan a vitára, szónokuk Szabadi István egyebek mellett azt kifogásolta, hogy a javaslat nem tekinthető átfogó stratégiának. Mint mondta, a kormány az egészségügy megújításának ürügyén a parancsuralmi centralizációs törekvéseit szeretné megvalósítani.

A vita alatt három államtitkár váltotta egymást. A leghosszabb időt Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár töltötte a teremben.