interjú;Kristine Kujath Thorp;

„Ha kicsit is mások vagyunk, ne adj' Isten borzalmas dolgokat teszünk, a visszakapott gyűlölet sokkal erősebb”

Az idei Cannes-i fesztivál egyik nagy meglepetése volt Rosszul vagyok magamtól című norvég fekete komédia, mely egy olyan fiatal lányról szól, aki azért kezd el szedni egy orosz gyógyszert, hogy annak a mellékhatásaitól megbetegedjen és ezzel elnyerje az emberek figyelmét. A főszereplő Kristine Kujath Thorp Zoom-on adott interjút. 

Nemcsak sikeres színésznő, de egyben díszlettervező is. Furcsa párosítás. Melyik volt meg előbb?

Mindkettő egyszerre jött és ugyanúgy izgat. Már gyerekkoromban aktív gyerekszínész voltam, ugyanakkor érdekeltek a különböző művészetek, szerettem használni a kezeimet is, főleg építeni. Aztán Dániába költöztem, hogy díszlettervezőnek tanuljak, gondoltam, így közelebb jutok a filmezéshez. Nem kellett sok időnek eltelnie, hogy rájöjjek: nagyon hiányzik a színjátszás. Így amikor elvállaltam egy díszlettervezői munkát, mindig bedobtam, hogy ugye tudják, hogy színésznő is vagyok? Skizofrén állapot volt, mert Dániában csak díszlettervezőnek, Norvégiában meg színésznek hívtak. Aztán a Ninjababy sikere után hirtelen annyi színészi ajánlatot kaptam, hogy a díszlettervezést jelenleg pihentetem. Afféle munkamániás vagyok, két forgatás között két éve megjelentettem egy gyerekkönyvet az illusztrációimmal. Most éppen egy széket készítek: a kihívás, hogy csak egy kést és egy kis fejszét használok. Nem tudom nem használni a kezemet.

Azért kézzel alkotni szabadabb, mint valakinek a bábja lenni színészként.

Díszlettervezőként totális stressz volt az életem. Te vagy az első, aki a forgatásra odaér és az utolsó, aki leoltja a villanyt. Figyelned kell a rendelkezésre álló büdzsére. Szerettem ezt a munkát, de most nem hiányzik a felelősség. Mindkét szakma ugyanarra a gondolatra épül: építs fel valamit a fantáziáddal. Sokkal jobb színész lettem azzal, hogy értek a díszlettervezéshez és ez fordítva is igaz.

Norvég, aki Koppenhágában lakik. Nyelvileg ez nem okoz nehézséget?

Az írott norvég és dán nagyon hasonló, de szóban elképesztő nagy különbségek vannak, nem egyértelmű, hogy értesz mindent. Tizenegy éve élek Koppenhágában, és még mindig van akcentusom. Nem csoda, ha dánul beszélsz, hörögni kell, ha norvégul, akkor meg inkább énekelni. De fejlődöm!

Említette a Ninjababyt. Abban nagyon sok animáció volt, melyekkel együtt kellett játszania.

Ez egy őrület volt. Én nem technikai színész vagyok, sokkal inkább benyomások és ösztönök alapján működöm. Nem tervezek, jelen vagyok egy-egy jelenetben. Itt meg el kellett képzelni az animációt, fogalmam sem volt, hogy a film hogyan fog kinézni. Nem követtem az instrukciókat, így végül az animátor igazodott hozzám. Nagyon érzelmes szerep és nagyon nehéz volt.

Meglepte a Ninjababy-vel hirtelen jött világsiker?

Abszolút, mivel ez volt az első főszerepem nagyjátékfilmben. Csomó tévés és rövidfilmes szerepem volt, és azt gondoltam, hogy nem vagyok elég jó a mozihoz. Aztán azt is nehéz volt elhinni, hogy kapok egy főszerepet, azt meg különösen, hogy ekkora siker lett. Mindemellett ez egy szuper alacsony költségvetésű film volt, minimális stábbal, mindenki mindent csinált. Ám nagyon fontos témáról beszéltünk: egy fiatal lány, aki nem akar terhes lenni, hirtelen szembesülnie kell ezzel és a buliélete véget ér.

A Rosszul vagyok magamtól-ban is problémás karaktert alakít, aki azért lesz beteg, hogy felfigyeljenek rá. Direkt keresi a problémás figurákat?

Mindkét szerep ajándék egy színésznek, mert a fejük tele van szenvedéssel, kétellyel és problémákkal. Ez egy aranybánya. A Rosszul vagyok magamtól főszerepét nagyon akartam. Tizennyolc éves voltam, amikor Kijött Kristoffer Borgli első filmje, a DRIB és azonnal írtam neki, hogy szívesen lennék bármi, akár asszisztens a következő filmjében. Amikor elolvastam a forgatókönyvet, a nyugati világ nagyon szomorú szatíráját láttam. Bár a többség nem menne el olyan extrémitásokba, hogy elnyerje mások figyelmét mint a filmbéli figurám, de nagyon sok igazság van az egészben. Kicsit magamra is ismertem, szégyelltem magam emiatt, így igazi kihívásnak éltem meg.

Pedig a film elején azt gondoljuk, hogy a főszereplő lány a normális és a világ nem.

Pontosan! A legtöbb film a problémás embereket elintézi azzal, hogy biztos valamilyen gyerekkori trauma miatt lettek pszichés problémáik. Nekünk viszont épp az volt a célunk, hogy rámutassunk arra, hogy mennyire elbaltázott az a társadalom, amelyben élünk – és a saját környezet őrjíti meg Signe-t. Ha kicsit is mások vagyunk, ne adj Isten borzalmas dolgokat teszünk, a visszakapott gyűlölet sokkal erősebb. Lehet nem szeretni a világot, amelyben élünk.

Emberek azért érzik szarul magukat mert nincs elég követőjük az Instán? Ez borzalmas.

A mai nyugati társadalom azt nyomatja, hogy mindenkinek különlegesnek kell lennie, ki kell tűnnie, sőt, legyél a legjobb. Ennek simán áldozatul lehet esni.

Signe bőrbetegsége egy idő után annyira brutálissá válik, hogy fél napokat töltött a sminkeseknél. Segít vagy korlátozza a sok maszk a színészi játékot?

Mindkettő igaz. Volt olyan pontja a forgatásnak, amikor hét órán keresztül sminkeltek a felvétel előtt. Aztán amikor belenéztem a tükörbe, elborzadtam. Döbbenetesen reális volt. Undorító volt, amit láttam. Ezt az érzést hasznosítottam. De az egész folyamatot utáltam. Kinek van kedve fél éjszakát a sminkben ülni? Illetve olykor fojtogatott is a maszk. Nagyon nehéz volt, az eredmény megérte, de nem tartozik ez a macera a kedvenc emlékeim közé.

Következő filmje, a The Bastard igazi szuperprodukció lesz.

Nem tudom mennyit árulhatok el, de gyerekkori álmom, hogy kosztümös filmben szerepeljek, ez pedig az 1700-as években játszódik. Csodálatos ruhákban élhettem egy kastélyban, ez sokkal kellemesebb volt. Amúgy meg, ahogy mondja, szuperprodukció: Nikolaj Arcel rendezi és Mads Mikkelsennel együtt játszhatok, miközben tényleg nem is olyan régen legfeljebb álmodozhattam csak erről. Alig hiszem el!

NÉVJEGY

Kristine Kujath Thorp norvég színésznő. Osloban született 1992-ben. Ismertebb filmjei: Ninjababy, Lángoló tenger, Rosszul vagyok magamtól.