Fidesz;Budapest;ellenzék;I. kerület;Böröcz László;V. Naszályi Márta;

2022-11-29 06:30:00

Budavári Önkormányzat: harmadjára sem sikerült a Fidesznek a puccs, de előrehozott választás még jöhet

Harmadik nekifutásra részleges palotafoglalássá mérséklődött a fideszes puccskísérlet a budavári önkormányzatban. De még lehet előrehozott választás.

Bár nem választották meg az I. kerületben se országgyűlési, se önkormányzati képviselőnek, Böröcz László kerületi Fidesz elnöknek, mint Budapest világörökségi területfejlesztésének kommunikációjáért felelős miniszteri biztosának múlt héttől „a képviselőkkel azonos feltételekkel kell helyet és hozzászólást” biztosítani a budavári testületi üléseken.

„Szánalmas, ahogy Böröcz László az általa elbukott országgyűlési választás óta kerülőutakon próbál szereplési lehetőséget biztosítani magának a kerületben, idejekorán megkezdve a polgármesteri kampányát” – értékelte a történteket a Népszava kérdésére V. Naszályi Márta párbeszédes budavári polgármester, Mint mondta: „a Rogán Antal önkormányzatánál iskolázott” Böröcz hatása már most érezhető. Az általa irányított kormánypárti képviselők – mondta a polgármester – az I. kerülettől teljesen idegen logika mentén működő előterjesztéseket nyújtanak be.

A fideszes képviselők a szeptemberi időközi választáson (vitatott körülmények között) elért kormánypárti győzelem óta próbálják átverni az önkormányzat szervezeti és működési szabályzat számukra kedvező módosítását. Ennek révén Böröcz szólásjoga mellett szinte az össze bizottsági elnöki pozíciót megkaparintották és többségbe kerültek az önkormányzati cégek és alapítványok döntéshozó testületeiben is. A műveletben két ex-jobbikos is a fideszesek kezére játszott. Nem is maradt el a jutalom: Zsitnyák János tanácsnoki helyet kapott, Varga Dániel a Városfejlesztési Innovációs és Környezetvédelmi Bizottság elnöke lett. Utóbbi javaslatára polgármesteri hatáskörből rögtön át is került a turistabuszok ügye az általa vezetett bizottsághoz, így december 1-től csak az általa vezetett bizottság előzetes engedélyének birtokában hajthatnak be turistabuszok a kerületbe.

A módosítással megszüntették az eddigi momentumos alpolgármester, Korsós Borbála pozícióját. (Korsós volt az ellenfele az időközin Fidesz-KDNP jelölt Fazekas Csillának.) Visszahívták a Budavári Kulturális Nonprofit Kft. nyáron 5 évre megválasztott vezetőjét és a Budavári Kapu Kft. vezetőjét is. Utóbbi helyére „egy végzettség és bármiféle szakmai tapasztalat nélküli pártkatonát ültettek” V. Naszályi szerint. A fideszesek nem tagadják, hogy az újonnan kinevezettnek nincs felsőfokú végzettsége, de „több mint 10 éve dolgozik a versenyszektorban, sikeresen épített fel és vezetett egy több mint száz millió forintos forgalmú céget, nagy szükség van a piaci szemléletre”.

Az ellenzéki polgármester azt is aggasztónak tartja, hogy a kormánypárti képviselők felszámolták a kerületi újság, a Várnegyed különállását és azt betolták az általuk szintén elfoglalt Kulturális Nonprofit Kft. alá. A Fidesz szerint éppen azért küldték el a cégvezetőt, mert a társaság portfóliója kibővül a Várnegyed újság kiadásával.

Mindezzel együtt sokat szelídült a Fidesz polgármester buktató heve szeptember óta. Első nekifutásra valamennyi jogkörétől megfosztották volna a polgármestert, de a jászberényi – egyelőre kétes végkifejletű - testületfeloszlatás óvatosságra inthette őket. (Az alföldi város testülete egy DK-s képviselő kezdeményezésére feloszlatta magát. A javaslatot a Fidesz mellett a polgármester és az ellenzéki képviselők is támogatták. Időközi választás lesz.) Másrészt V. Naszályi Márta is beleállt az ügybe és számos, az önkormányzat működését veszélyesen korlátozó javaslatot sikerült visszavernie, köztük például a krízis lakások kiutalását, az ünnepi támogatások vagy éppen az egynapos konténerfoglalási engedélyek kiadásának elvonását.

„Picit jobb a helyzet, de a bizottsági helyek elosztása továbbra is rendkívül aránytalan” – mondta V. Naszályi Márta, aki ennek ellenére nem tart attól, hogy az önkormányzat a választásokig, döntésképtelen béna kacsává változna. A kerületvezető szerint számos olyan önkormányzat van, ahol a polgármester kisebbségben van, de a képviselők a település érdekében képesek együttműködni. Az ellenzéki polgármester a pártpolitikai játszmák fölé emelné az önkormányzatot.

V. Naszályi attól sem tart, hogy Jászberény példája megismétlődne az I. kerületben. Budaváron még ellenzéki képviselőkre se lenne szükség ehhez, hiszen megvan a jobboldali többség. De a polgármester szerint azon felül, hogy ez nem szolgálná a kerületben élők érdekeit, politikailag is kockázatos mindkét oldal számára. Ráadásul indok sincs rá szerinte, hiszen a kerület hivatala, intézményei és cégei is működnek, a testület döntésképes, sikeresen módosították a költségvetést is.