Palkovics László bejelentésekor többen rögvest belefújtak a kárörvendés harsonáiba, holott amikor valaki a sarkára áll ebben a meglehetősen szófogadó társaságban, akkor talán nem a pocskondiázása lenne a legfontosabb. Nem mintha a vádak nem lettek volna megalapozottak: nevezett miniszter bizony sokat tett mind a Magyar Tudományos Akadémia, mind a felsőoktatás egésze ellen. Nem védeni akarom tehát, de azért most éppen „Halálosztónak” vagy személyiség nélküli gépembernek nem kellene kikiáltani.
De kénytelen-kelletlen már tudomásul vettük az egymás ellen fenekedés durvaságait. Ennél fontosabb, hogy ez a bukás előrelátható és törvényszerű volt. Palkovics 2018-ban került az új Innovációs és Technológiai Minisztérium élére. Nem mondható, hogy ezt a divatos szót csak a jó hangzása miatt vették bele a főhatóság nevébe. Rangos országos bizottságok és tanácsok alakultak vagy kaptak a korábbinál komolyabb szerepet, több milliárdos fejlesztési pályázatokat hirdettek meg, és ami a legfontosabb: megkezdődött a TTI (Tudomány-, Technológia- és Innováció-) politika kidolgozása.
Az innováció azonban sehogyan sem akart új lendületet venni. Vagyis: szerencsére addig is voltak és ezután is történtek fejlesztések, de a hazai gazdaság versenyképességében nem következett be semmiféle fordulat. 2022-ben egy tollvonással ki is vették hát a szót a kormányzati szerv nevéből, mely Technológiai és Ipari Minisztériumként kezdte meg igen rövidre sikeredett pályafutását. Nemcsak magának Palkovics Lászlónak a címében nem szerepelt az innovációért való felelősség, de hat államtitkára közül egyikében sem. Aztán novemberben megszűnt az egész minisztérium.
De megnyugodhatunk, mert az innovációval való foglalkozás feladata megmaradt: átköltözött oda, ahol nem sok vizet zavar. A Kulturális Minisztériumba, amely még a nevébe is belefoglalta őt. Szögezzük le: ha van ágazat, amelyik soha nem nélkülözte az innovációt, akkor az a kultúra. Sok nagyszerű tudományos és művészeti csúcsteljesítményünk maga a színtiszta innováció. De más ágazatokba hogy tudna a kulturális miniszter beleszólni?! Küldhet persze átiratokat a mezőgazdaságért, az iparért vagy az oktatásért felelős tárcákhoz, ahogyan csinálhat a leveleiből papírrepülőket és eregetheti azokat az ablakából - a kettőnek ugyanannyi a hatása.
Nos, nyilvánvaló, hogy az a 4-5 évvel ezelőtti terv, miszerint fejleszteni, újítani, frissíteni kellene a magyar gazdaságot, sőt a társadalom egész működését, nem jött össze. Egyszerűen elszállt ez a remek, de valószínűleg futó ötlet. Palkovics lemondása pedig ennek a mélységesen szomorú folyamatnak a része. Tudom, persze, „nem ezért mondott le”. Így van, azonban a dolgok sokszor nem egyenesvonalúan történnek. Ha valami rosszul lett megépítve, senki emberfia nem tudja megmondani, hogy hol törik el először.
Miért történt ez így? És miért nem elég nagy erejű nálunk az innováció, ami egyébként a mai fejlődésnek az alfája és az ómegája (lenne)? Az egész mentalitásunk, szokásaink, igazodási kényszereink, tehát mély történelmi meghatározottságunk változását nem lehet csak hivatali eszközökkel elérni. Magyarországon a dolgozóknak – szerény becslésem szerint – legalább a kétharmadát nem érdekli más, csak hogy ne változzon semmi, nehogy valami baj legyen. „Ezt az egész rossz beidegződést Palkovics majd megoldja" - gondolták odafönn. Hát nem oldotta meg, és ilyen bürokratikus úton senki sem fogja megoldani. Soha senki, még maga a kulturális miniszter sem.
Ám van ennél egy sokkal nagyobb baj is. Az innováció határozottan nem kedveli a társadalom felülről irányítottságát és a protekcionizmust. Ki nem állhatják egymást, sehogy nem férnek össze.
A javítási szándékoknak, megújulási ötleteknek és mindenféle hasznos kezdeményezésnek lentről kell indulniuk, és aztán találkozni olyan felső erőkkel, melyek minden úton-módon segítik az érvényesülésüket.
A spanyol királyi pár nem írt ki pályázatot Amerika felfedezésére, és nem is hozott létre körbeutazásügyi főtanácsot, hanem adott egy kis pénzt egy megszállott tengerésznek, hátha tényleg eljut Indiába. A relativitáselmélet sem úgy született, hogy … Közhelyeket puffogtatok, de annyira nyilvánvaló, hogy a legnagyobb eredményeket mindig a tehetséges emberek elszánása teremtette, és nem felül találták ki.
Akkor mi miért csinálunk minden fordítva? A rátermettség és az alkotó szándék elött kellene megnyitni a kapukat, de ha mindig mindent felül találnak ki és döntenek el, a pénzeket pedig nem a legalkalmasabbak, hanem a legmegbízhatóbb bólogatók kapják, akkor az emberek nem az innováción, hanem azon törik a fejüket, hogyan tudnak még hatásosabban bólogatni. És nincs, nem volt és nem lesz az a világraszóló zseni, aki száz és százezer ember ügyességét, meglátásainak és törekvéseinek összességét pótolni tudná.
Erről szól az egész európai történelem. De hát mi mindig valami gyorsabb és hatékonyabb megoldást találunk ki, amiről aztán mindig kiderül, hogy nem vált be.
De nem kell aggódni, jönnek majd új megmondó emberek, akik remek szónoklatokkal bizonyítják, hogy eddig miért volt minden rossz, és megmutatják nekünk a jó utat. Alakítanak új minisztériumokat is, aztán 4-6-8 év után kiderül, hogy ez az út sem vezet sehová. De nem kell aggódni, mert jönnek majd …
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.