Beugró
Trianonról először a foci kapcsán hallottam. Nagyapám jelentette ki, aki ebben a kérdésben igencsak tántoríthatatlan volt, hogy rendes magyar ember nem drukkol a franciáknak. Azt még értettem, hogy a románok vagy a szovjetek góljainak miért nem örömködünk, de a franciákat nem. Ráadásul akkor a galloknak igen jó csapatuk volt Platinivel, Tiganával, Papinnel. Még úgy is lehetett értük lelkesedni, hogy minket elintéztek a csoportkörben három-nullára. 1986-ot írtunk, tizenéves fejjel elkönyvelhettem hát, hogy egy Trianon nevű fickó miatt nem lehet a kékeknek szurkolni. (A román iskola egyetlen magyar osztályában nem nagyon esett szó az eseményről, pedig csak az életünket határozta meg nap mint nap.)
Oda akarok kilyukadni, hogy a politika/történelem és a foci elválaszthatatlan, nem kis erőfeszítés kell ahhoz, hogy tisztán élvezhessük a sportot magát. A FIFA is elég kétarcú e tekintetben. Kampányt szervez a rasszizmus visszaszorítására és a sokszínűség támogatására, most viszont mindent elkövetett, hogy a játékosok ne vegyenek fel szivárványszínű karszalagot, One love felirattal. Ne hergeljük azt a Katart, amely a vébék történetének talán legnagyobb korrupciós ügyletével jutott hozzá rendezés jogához, és nem jár élen az emberi jogok érvényesítése terén, hogy finoman fogalmazzunk. Viszont úgy néz ki, hogy a szerbek is komoly büntetésre számíthatnak, mert az öltözőjükben egy olyan zászlót feszítettek ki, amelyen a koszovói szerbek szlogenje virított, vagyis páros lábbal szálltak be az amúgy is kényes politikai-történelmi helyzetbe. Persze ennek is van előzménye, hiszen négy éve a svájciak két koszovói származású góllövője a kétfajú sast formázták ki a kezükkel így hergelve a szerb szurkolókat, akik nehezen emésztették meg a kettős vereséget.
És akkor még nem is említettük a saját kétarcúságunkat.
Emlékszünk a huhogó magyar szurkolókra, akik érzékenységét – nem kevés politikai háttértámogatással – sértette a féltérdre ereszkedő angolok látványa. Az érzékenységből azóta káröröm lett.
A mostani vébén a német válogatott a meccs elején a szájukat eltakaró kézzel tiltakozott az ellen, hogy a FIFA el akarja hallgattatni a játékosokat (lásd: szivárványszínű karszalag). A magyar tévéstúdióban pedig már ebben vélték felfedezni a váratlan vereség okát a japánokkal szemben. A kiállás elvonta a figyelmüket a focitól, hangzott a verdikt. Deutsch Tamás vonatkozó posztjait már nem is említem (One Love, Null Punkte). Orbán sálja viszont senki érzékenységét ne sértse, hiszen az pusztán és egyértelműen foci- és nem politikai kérdés.
Nem könnyű ezek után csak a pályán történő cselekre és akasztásokra figyelni, de nincs más választásunk. Én is szembefordultam a nagyapámmal. Ma már lelkesen nézem Mbappe elfutásait, ahogy Hagi góljainak is szívből örültem, és így drukkolom ki majd a németek továbbjutását is, akik azóta már megszerezték első pontjukat. (A szerbeket bízzuk a svájciakra.) A szerelem pedig – alakoskodás ide vagy oda – továbbra is aratja a maga látványos győzelmeit.