Önravatal – Szép Ernő, az egykor ünnepelt szerző a munkaszolgálatból visszatérve múlt időben kezdett beszélni magáról

Emberszag című műve most Gyabronka József csodálatos előadásában látható.

Elkészült a Madách SzínpadON új bemutatója, a Teréz körúti teátrum „film-szín-játék” műsorában Gyabronka József főszereplésével Szép Ernő művét, az Emberszagot láthatja a közönség online. A Madách SzínpadON keretein belül a színház, a film és a TV műfaji határai között mozgó, nagyjából egyórás alkotásokat hoznak létre. Az online sorozat összefoglaló címe Írók-sorsok-szerelmek, eddigiekben két nyugatos szerző, Ady Endre és Karinthy Frigyes szerelmi életét dolgozták föl, Szép Ernő esetében viszont egészen konkrét műből, az Emberszagból készült film-szín-játék Harangi Mária rendezésében. A programsorozat eddig két jól ismert szerző életművét dolgozta föl, Szép Ernő érdemeiben nem marad el két kollégájától, de faramuci módon ma legtöbben „megszűnésének” történetét ismerik, a munkaszolgálatról visszatérve olyannyira megtört, hogy társaságban már csak így mutatkozott be: „Szép Ernő voltam.”

Nincs konkrét oka Szép Ernő irodalmi háttérbe szorulásának, de az talán befolyásoló tényező, hogy nevével az irodalomórák kronológiája szerint elsőként Karinthy Frigyes híres műfajparódiájában találkozunk. Karinthy az Így írtok ti arcképcsarnokában épp járni tanuló, a „Kis Nyugat című gyermeklapba” író szerzőként festi le Szép Ernőt, a mellé társított versben pedig egyszerű képekkel, páros rímekkel jellemezte költészetét, a neki szánt fejezet címe: „Szép Ernő, a naiv”. Egyrészt igaza van az élesnyelvű Karinthynak, a szerző stílusára – így az Emberszagra is – valóban jellemző egyfajta naiv, gyermeki látásmód, de fontos hozzátenni: egy irodalmi paródia nem határozhatja meg az egész életművet, az Így írtok ti bármilyen korszakalkotó mű, aktuális közegének szólt, humorforrása épp az általánosítás.

Szép Ernő egykoron a Nyugat első nemzedékéhez tartozott, ugyanolyan megbecsültségnek örvendett, mint neves társai, mára azonban felemás helyzetbe került: az Emberszagot esetleg olvasta a közönség, bravúros egyfelvonásosait leginkább a színészoktatás során veszik elő, egészestés darabjaival még csak-csak találkozhatunk, de verseit szinte nem ismeri senki. A hetvenes évek végén különleges pártfogóra lelt, Tandori Dezső kezdte el a legnagyobbak közé sorolni, és több írásában hangsúlyozta rokonszenvét, mely Szép Ernő versei nyomán alakult ki benne, az Emberszag új kiadása okán pedig így fogalmazott a Könyvvilág hasábjain 1984-ben: – a kortól megkínzott testek és lelkek többletét árnyalatos hűséggel mutatja be, szinte letehetetlen olvasmányossággal örvendeztet.

A szerző életében megjelent utolsó nagyszabású prózai munkája az Emberszag. A naplószerű mű az 1944-es iszonyatos év egy hónapját meséli el, amikor a margitszigeti Palatinus hotelben éldegélő, köztiszteletben álló, de zsidó származása miatt meghurcolt hatvanéves szerzőt munkaszolgálatra viszik. Ugyanazzal a rácsodálkozó, a humort állandóan kereső szemlélettel írja meg életének legnyomorúságosabb időszakát, mint amivel korábban verseiben és drámai műveiben megszólalt, ettől nagyszerű könyv az Emberszag. A szerző mintha a munkaszolgálat idején is megmaradna úrnak, érzékeny embernek, miközben pontosan látja saját helyzetét, így ír a regény egy pontján: „De jó nékik, pillangóknak, jegenyének, nyírfának, legelő tehénnek, nékik nem kell zsidónak lenni.”

A Madách SzínpadON feldolgozása több szempontból is hiánypótló munka. A lakásnyi díszletben két résztvevő, Gyabronka József és a szöveg teljesedik ki, és ez lényegében elég ahhoz, hogy megteremtődjék a dráma. Külön öröm a mostani feldolgozás kapcsán, hogy a dramaturg Ferencz Győző több Szép Ernő-verset csempészett a filmbe, a sokszor gyermekinek tartott költemények egészen húsbavágónak tetszenek, ekképp nyer kegyetlen értelmet a Sötét lesz a Duna háta, a Ne hidd vagy a Csodálatos. Gyabronka József a nem egyszer dialógusban elhangzó szöveget végig egyszemélyben adja elő, mindeközben hétköznapi tevékenységet végez: ír, zoknit stoppol, borotválkozik, cipőt tisztít, ruhát vasal. Csak a cselekménysor végére érezzük azt, az egésszel mintha saját ravatalát készítené elő, így jelenik meg a kimondhatatlan tény: Szép Ernő voltam.

Nem egyszer facsarodik el a szívünk Gyabronka József letisztult játékát látva, az író emberközeli sorait hallva. A sors fintora, hogy Szép Ernő írásművészete épp akkor teljesedik be, amikor „ő már nincs”, amikor természetes írói hangján ilyen furcsa eleganciával keresi az emberi méltóság utolsó darabjait. A film-szín-játék új előadását látva azt érezhetjük: Szép Ernő bár volt, de van, lesz is.