Mindenki tudta, hogy a Peremen megszámlálhatatlanul élnek a kirekesztettek, akiknek valamiért bevonták az identitását. Hogy kik voltak, és miként boldogultak aktív identitáspont nélkül, senki sem tudta, de mindenki sejtette. Jobbára kívülállók lehettek, vagy olyan bizonytalan státusszal rendelkezők, mint amilyenné Étienne is vált. Az önkéntesek és a Kaptár illegális sejtjei segítették őket, hogy egyáltalán életben tudjanak maradni a Kordonon belül. Hogy Angélique is egy ilyen illegális sejtnek dolgozott, az elég hamar világossá vált Étienne számára. De azt csak Horác barlangjában rakta össze magában, hogy Véro is a Kaptár tagja volt.
Üvölteni tudott volna a tehetetlen dühtől és fájdalomtól, amikor eszébe jutott első bevetése az Őrzőknél. Akkor nagyon büszke volt rá, hogy simán átment az első vizsgán, szíve szerint azonban most már az emlékét is kitörölte volna a múltjából. Mint ahogy az Őrzőket is, a bíbor paszományokkal meg a bőrgyakorlókkal együtt. De képtelen volt rá, a motoros portyák emlékei rendre előjöttek. Horác barlangjában nemegyszer felvillantak előtte a félelemtől kitágult szemek, a fájdalomtól és megaláztatástól összegörnyedt testek. Saját testén érezte az acélbetétes bakancsok rúgásait, a lesújtó gumibotokat, az áramütést. Újra látta magát a portyákon, és azon az utolsó estén is a Malomban, ahogy őt állják körbe a többiek, rajta verik le a hetes választást.
Amikor felvették az egyetemre, és visszakerült Saint-Martinbe, azonnal jelentkezett az Őrzőkhöz. Ahhoz azonban, hogy ő is Őrzővé váljon, végig kellett csinálnia a kiképzést, ez pedig a legtöbbjüknek nem sikerült.
A bíbor paszományosok a régi Malomba vették be magukat. Az elhagyott gyárépület, a romos raktárak kiváló lehetőséget biztosítottak a felkészítésre és a gyakorlatozásra is. A 3D-s akciószimulátorokkal általában hatfős csoportokban gyakorolták a bevetéseket. Étienne kifejezetten élvezte a kiképzéseket, hiszen már régóta szeretett volna bekerülni a bíbor paszományosok közé. Először a gumibot használatát tanulták meg. A gumibot kalibrálása nem volt egyszerű feladat.
– Nem az a célunk, hogy gyorsan és fájdalom nélkül végezzünk a szemetekkel – mondta Pierre az első kiképzésükön. – Hanem hogy rendre tanítsuk ezeket a patkányokat, és megtanulják, hol a helyük.
A kezdők csapata azonnal erős hujjogatásba kezdett, mert bár még fel sem vették őket, azt már tudták, hogy itt a közös hujjogatás fejezi ki az egyetértést és az örömöt. Étienne vigyorogva nézett a mellette álló lányra, aki szintén lelkesen hujjogatott. Pierre aktiválta a menüt, és egy 3D-s kép jelent meg, egy peremkerületi alakja. A kapitány tízesre kalibrálta a gumibotját, majd lesújtott vele a hologramra. A virtuális peremkerületi feljajdult, és abban a pillanatban holtan esett össze.
– Na, ez az, amit mi nem csinálunk a portyákon – mutatta a gumibotját. – A tízes azonnali halált jelent, az alanyt olyan erős áramütés éri, hogy abba még egy elefánt is beledöglene. Persze előfordulnak önvédelmi esetek – vigyorodott el Pierre –, amikor teljesen érthető a tízes, de én akkor is inkább egy hetest javasolnék. Azonnal lebénítja az ellenséget, és olyan súlyos agykárosodást okoz, hogy onnantól csak zombimódban fog vegetálni a szemét. Ha nem lennének ilyen sötétek ezek a csótányok, a portya után azonnal leadnák agyhalott rokonukat a Rendszernek, hogy likvidálják, de nem, ezek gondozzák még évekig, pedig maga alá fosik az ilyen, akit megcsapnak egy hetessel.
Étienne bólintott, önvédelemre a hetes, azonnali ölésre a tízes. Pierre ezután sorban bemutatta nekik a 3D-s hologramon a különböző fokozatok hatásait, egyestől hetesig, és hasznos tanácsokkal is ellátta őket.
– Ha nem akarjuk azonnal likvidálni őket, akkor érdemes a legérzékenyebb testtájékon megütni a patkányokat, mert ez kisebb energiabefektetést igényel. – És ágyéktájra célozva már le is sújtott a hologramra. A 3D-s férfi az ágyékához kapott, összegörnyedt, Pierre újra ütött, aztán megint, egészen addig, amíg a férfi a földre nem rogyott. – Ez egy hármas volt. Egyessel-kettessel a hátat, mellkast ütjük. Hármastól fölfele mehet a gyomortájék – magyarázta, és közben mutatta is a kalibrálásokat. – A lényeg, hogy minél hamarabb a földre kerüljön. Akkor már nem kell gumibot, elég a bakancs – vigyorodott el, és a levegőbe emelte fekete bakancsát, amelynek orra erős acéllal volt kibélelve. – Ilyenkor mehetünk gyomorra vagy fejre is, azt kell eldöntenünk, mennyire akarjuk megleckéztetni a csótányt.
– Vagy eltaposni – kiáltott közbe Rouge.
Pierre felkapta a fejét, és mosolyogva közelebb lépett a lányhoz.
– Igazad van, cicukám, okos kis macska vagy. De azt tudod-e, hogyan taposol el egy csótányt? Mire lépsz rá először?
– A fejére – villant kacéran Rouge szeme, és Pierre meg akarta paskolni a lány arcát. De nem volt rá lehetősége, mert az elrántotta a fejét. – És nem vagyok cicu. Rouge-nak hívnak – rázta meg vörös loboncát.
– Azt látom – válaszolta Pierre –, és jól válaszoltál. Mutasd, hogy csinálod! – adta ki az utasítást a lánynak, aki rugdalni kezdte a hologram fejét. Ömlött a peremkerületi orrából és szájából a vér, Pierre azonban nem volt elégedett. – Így csak a képét töröd össze meg az orrát. Ha el akarod taposni, csináld rendesen! – tolta arrébb Rouge-t a hologramtól, majd a peremkerületi fölé állt, és fölülről lefelé, teljes testsúlyával taposott rá a férfi koponyájára. Reccsent a koponyacsont, a hologram feje körül sötétvörösen kezdett szivárogni a vér. – Koponyatörés – konstatálta Pierre –, ebből már biztos nem épül fel. De elég energiaigényes dolog. A legjobb betonon vagy kövön végezni, mindenesetre valami kemény alapon. Szóval jó kis szórakozás ez, később ki is lehet próbálni – adta át a távirányítót Rouge-nak. – Látványos, akciódús dolog. De mit teszek, ha nincs sok időm, és gyorsan végezni akarok a portyával?
– Hetes kalibráció, fejre sújtás – válaszolt Étienne, olyan gyorsan, hogy a többiek még levegőt sem tudtak venni.
Pierre helyeslően bólintott, és megjegyezte magának a magas szőke gyereket, aki ilyen gyorsan tanul.
– Belőled lesz még valami, kisfiam – veregette meg Étienne vállát elismerően a kapitány.